Frankfurt, Németország: Az Európai Parodontológiai Szövetség (European Federation of Periodontology, EFP) megalapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett találkozón a parodontális megbetegedések elleni közös fellépés fontosságára próbálták felhívni a figyelmet. A rendezvényre az orvosi-, és fogorvosi sajtó számos képviselőjét is meghívták. A rendezvény mottója „Egészséges fogágy az egészségesebb életért” volt. A téma szakértői számos akutális kérdésre hívták fel a figyelmet. Többek közt arra, hogy nagy szükség van az egészségügyi szakemberek, valamint az egész lakosság körében tovább mélyíteni a fogágybetegségekkel kapcsolatos ismereteket.
A frankfurti SQUAIRE Gazdasági és Konferencia Központban megrendezett rendezvényen Prof. Sören Jepsen, az EFP leköszönő elnöke, felhívta a figyelmet arra, hogy a krónikus parodontitis a 6. leggyakoribb megbetegedésnek számít a világon. A bolygó lakosságának megközelítőleg 11%-a érintett. Annak ellenére, hogy ez egy ilyen gyakori megbetegedés, a sem lakosság, sem az egészségügyi szakemberek jelentős hányada nem rendelkezik megfelelő ismeretekkel a fogágybetegségről. Az EFP céljai közt szerepel, hogy különböző kezdeményezésin keresztül felhívja a figyelmet erre a betegségre, és a szövődményes elváltozásaira. Ennek kapcsán az EFP felvette a kapcsolatot az Európai Bizottsággal és a WHO-val is.

Prof. Iain Chapple, a Birminghami Egyetem, Fogorvostudományi Karának, Parodontológiai Tanszékének vezetője, az előadásában kifejtette, hogy a legújabb kutatások szerint a fogágybetegség kapcsolatban van olyan szisztémás megbetegedések kialakulásával, mint a 2-es típusú cukorbetegség és a különböző szív és érrendszeri elváltozások. Ezért ezeknek a betegségeknek a megelőzésében, korai felismerésében és kezelésében jelentős szerepük van fogorvosoknak is.
Idén márciusban az EFP felvette a kapcsolatot a Nemzetközi Diabetes Szövetséggel (International Diabetes Federation, IDF), hogy megvitassák annak a lehetőségét, hogy hogyan tudnának együttes erővel fellépni a 2-es típusú cukorbetegség korai megelőzése és kezelése érdekében. A 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők száma világszinten növekedést mutat. Míg 1980-ban 108 millióan, 2014-ben már 422 millióan szenvedetek ebben a betegségben. Az egészségügyi kiadások megközelítőleg 12 %-át (673 milliárd USD, 594 milliárd Euro) a cukorbetegség kezelésére fordítják. Dr. David Cavan, az IDF vezetőségi tagja, a betegség jelentős anyagi vonzata miatt azt szorgalmazza, hogy „minden olyan tényezőt ki kell iktatni, ami a cukorbetegég, vagy a cukorbetegség miatt kialakult szövődményes elváltozások megjelenéséhez vezethetnek. Kutatások bizonyítják, hogy a parodontális gyulladások szövődményes elváltozásokat okozhatnak a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőkben. Ugyanígy gyorsíthatják a betegség progresszióját is.”
Több vizsgálatban arra az eredményre jutottak, hogy a fogágybetegség kezelése csökkentheti bizonyos krónikus betegségben szenvedők kezelési költségeit és korházban töltött napjaik számát, ezzel mintegy 5000 USD-t (4400 Euro) megtakarítva évente.
Prof. Juan Blanco Carrion, az EFP leendő, 2016. április 23-án beiktatott elnöke, bejelentette, hogy „Elnökként elődleges célom lesz, hogy az egészségügyi megbeszéléseken világszinten napirendre kerüljön a parodontális megbetegedések kezelésének és a fogyábetegség megelőzésének kérdése. Azzal, hogy próbáljuk felhívni a figyelmet a fogágybetegségre, és a fogágybetegségekkel kapcsolatos kutatások eredményeire, hisszük, hogy a páciensek, a közegészségügyi hivatalok, az egészségügyi felügyelők és a lakosság érdekében cselekszünk.
Prof. Peter Eickholz a Német Parodontológiai Társaság (Deutsche Gesellschaft für Parodontologie) elnöke megosztotta a hallgatósággal a Németországban a fogágybetegséggel kapcsolatos legújabb trendeket és a beszélt német lakosság fogágybetegséggel szembeni tudatosságáról. „A német lakosság az elvártnál jelentősen alacsonyabb mértékben vesz igénybe parodontológiai kezeléseket. Megközelítőleg a német lakosság 90%-a rendelkezik társadalombiztosítással, ennek ellenére csupán 973,000 személy részesült parodontológiai kezelésben 2013-ban.” Eickholz Professzor szerint nagyjából 20-30 millió német állampolgár szenvedhet parodontális megbetegedésben, és közülük 8 millióan a betegség súlyosabb formájában.
A sajtótájékoztató résztvevői meghallgathatták egy, az EFP által meghívott páciens személyes beszámolóját is. A páciens elmondta, hogy annak ellenér, hogy rendszeresen járt fogorvoshoz csupán akkor derült ki, hogy krónikus parodontitisben szenved amikor Eickholz Professzorhoz került kivizsgálásra. A páciens szívrohamban szenvedett, amit a fogágybetegség egyik kísérő betegségeként tartanak számon.
A páciens története jól rávilágította arra a nehézségre, ami leggyakrabban megakadályozza, hogy korai stádiumban felismerjük a fogágybetegségeket. A páciensek általában nem tapasztalnak olyan egyértelmű gyulladásra utaló tüneteket, mint az erős fájdalom vagy a sokáig fennálló kellemetlen érzések. Legtöbbször csak ínyvérzésről számolnak be. Eickholz Professzor kiemelte azt a tényt, hogy a legtöbb fogorvos azért nem tudja megfelelő módon diagnosztizálni a kezdődő fogágybetegséget, mert nem részesült megfelelő oktatásban vagy nem rendelkezik az ehhez szükséges kellő tapasztalattal. Ez az eset arra is felhívta a figyelmet, hogy a szakmák közti együttműködést és a más szakterületekre való rálátást javítani kell. Az általános orvosoknak és a fogorvosoknak is tisztában kell lenniük a gyakran együtt járó kórképekkel, és tovább kell küldeniük a betegeiket szakorvosi vizsgálatra, ha azt gyanítják, hogy ilyennel állnak szemben.
Az EFP egy ernyő szervezet, ami 29 nemzet parodontológiai társaságát fogja össze Európában, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. Az EFP 25 éve próbálja elősegíteni a tudás átadását és támogatni a különböző fogágybetegségekkel kapcsolatos kutatásokat annak az érdekében, hogy javítsa az emberek szájüregi-, és általános egészségi állapotát. Minden 3. évben megrendezésre kerül az EuroPerio konferencia, ami legközelebb 2018.június 20-23 közt lesz Amszterdamban megtartva.
Az EFP figyelemfelhívó kampánya keretében május 12.-én tartják meg az Európai Parodontológia Napját.
Forrás: www.www.dental-tribune.com