„Ami tavasszal még csak félelem volt, az mára sok helyen valósággá vált” – nyilatkozta Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára november legvégén a Magyar Narancsnak. „Azt már elmondhatjuk, hogy számos helyen most is kompromisszumos az ellátás, de továbbra is minden beteget igyekszünk ellátni” – jellemezte a helyzetet.

A járvány őszi hulláma nem csupán a kapacitások túlfeszítésében különbözik a tavaszitól. Noha már nincs olyan kórház, ahol ne küzdenének covidosok életéért a gyakran távolról odavezényelt szakemberek, mára erősen megkopott az őket övező társadalmi lelkesültség. Elhallgattak a köszönet tapskórusai, eltűntek a szívecske-osztogatók, s hálasütemények küldéséről sem szólnak már hírek. Régen tart, s egyre rosszabbnak látszik a járványhelyzet, de aligha csupán az miatt érzett fásultság áll a közönség elfordulása mögött. Már kora ősszel feltűnő volt, hogy a kormányzat elkezdte mellőzni a tavasszal még irányadó szakemberek véleményét is. Például hiába javasolták ők is időben a tömeget vonzó rendezvények leállítását, vagy a tesztelés bővítését, süket fülekre találtak. Utóbb sokan idézték a járványpolitikai irányváltás érzékeltetésére a kormányfő elejtett mondatát a parlament őszi szezonnyitójáról, miszerint „ízlés kérdése, hogy ki mennyire hisz az orvosoknak és a matematikusoknak”.

A társadalmi szolidaritás fenntartásának az sem tett jót, hogy a második hullámra sikerült gyakorlatilag teljesen elzárni a tényekkel együtt a kórházakat is a nyilvánosság elől. Se az ottani hősies munka, se a járvány okozta szenvedés nem jelenhetett meg a közönség előtt. Látogatóforgalom sincs, a fronton dolgozó gyógyítókat és az intézményvezetőket pedig letiltották a sajtószereplésekről. Helyettük maradt az „operatív törzs”, amely tájékoztatóin már régóta nem lehet visszakérdezni, s eleve maga válogatja meg, hogy a nyilvánosságot foglalkoztató kérdések közül melyekre reagál. Így az általuk közölt járványadatokkal szemben is egyre nagyobb a bizonytalanság, mivel még a legnyilvánvalóbb anomáliákra sem lehet azonnal magyarázatot kapni. S ez a helyzet nem csupán a laikus közönség lojalitását kezdi ki, hanem a frontgyógyítók munkáját is nehezíti. A már idézett Svéd Tamás szavaival: „Már az első hullámban jellemző volt, hogy nem vagyunk ellátva a megfelelő információkkal, hogy nem látjuk a pontos számokat, trendeket, hogy mi történik a szomszédos intézményben, mennyire vannak leterhelve, mennyire tudnának nekünk segíteni, vagy mi nekik. Ebben nem léptünk előre tavaszhoz képest…” Ezzel magyarázta a titkár azt is, hogy a kamara elindította az úgynevezett „Realitás Projektet”. Ennek keretében – kihasználva a köztestület információgyűjtési lehetőségeit – a saját honlapjukon mutatják be, hogy mi a helyzet ma az egészségügy egy-egy területén. Így kerültek sorra – lapzártánkig – a Covid-osztályok, az intenzív osztályok, meg az alapellátás.

A veszélyhelyzet kapcsán, vagy épp csak kihasználva annak körülményeit, számos olyan lépést is tett a kormányzat, melyek ágazatalakító hatása messze túlmutat a járványon. Ezekből rajzolódott ki mára az a kép is, hogy az egészségügy formálásának sokkal inkább Pintér Sándor belügyminiszter a kormányzati kulcs-embere, mintsem a formális felelős, Kásler Miklós. Pintér irányításával folytak azok a háttértárgyalások is, melyek végén egyezség született az orvosbérek jelentős, háromlépcsős – 2021 és 2023 között végrehajtandó – emeléséről.

A megállapodás szentesítésére Orbán Viktor kormányfő a karmelita kolostorba hívta a kamara képviselőit október 3-ára, szombatra. Vasárnap éjjel már az erről szóló törvényjavaslatot is beterjesztették a parlament elé, csakhogy az előterjesztő ahhoz hozzávarrt egy „aknát” is, az „egészségügyi szolgálati jogviszony” kötelező bevezetését. Ez utóbbi az ágazatban dolgozók munkakörülményeinek és függelmi viszonyainak teljes átalakítását célozta. Hétfőn az érintett kamarák és más szervezetek kaptak ugyan 3-4 órát e semmiből előrántott szabályozás véleményezésére, de nyilvánvaló volt, hogy a kormányt nem érdekli az álláspontjuk. Az ország-gyűlés pedig hivatkozva a rendkívüli helyzetre, már kedden – változtatás és ellenszavazat nélkül – el is fogadta a törvényt. Azaz, 48 óra sem kellett, s a bérjavítás feletti örömet elnyomta a foglalkoztatásban bevezetendő új szabályok miatti felháborodás. Az elfogadhatatlan elemek közül leggyakrabban kettőt emeltek ki a kritikusok. Az egyik a szinte korlátlan – 2×1 éves – kirendelés lehetősége. A másik a másodállások, illetve magánpraxisok megtiltásának a lehetősége, amire ugyancsak korlátlan lehetőséget nyújt az államnál foglalkoztatottak esetében a törvény. Szinte azonnal látszott egy további súlyos feszültségpont is: a szakdolgozók érintettsége. Az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek esetében még esetleg lehetett úgy érvelni, hogy az egyidejűleg bejelentett béremelés kompenzálja az alkalmazási feltételek szigorodását is. Ám a szakdolgozókat úgy sújtják majd a szolgálati jogviszony „katonákra szabott” előírásai, hogy ők azért most semmilyen friss bérkompenzációt nem kapnak. E különbségtétel és a nagyobbra nyíló jövedelmi olló nehezen kezelhető feszültségeket hozhat a napi munkában egymásra utaltak viszonyában is.

Az első napokban még eredményesnek látszott a kormányzati megtévesztő manőver. Hiába tiltakoztak az érintettek, sokaknak úgy tűnhetett, hogy az orvosoknak semmi nem jó, hiszen pont az van a törvényben, amit a kamarájuk kért. Ám meglepetés-szöveg szerzői is elkövettek egy apró hibát.  Úgy rendelték, hogy aki az év végéig nem köt új munkaszerződést (az új szabályokkal), annak a régi munkaviszonya akkor automatikusan megszűnik. Ez pedig azzal fenyegetett, hogy a járvány csúcsán több ezer egészségügyi szakember tűnik el az állami ellátásból, s ehhez még csak fel sem kell mondaniuk.

E lehetőséget a két leginkább érintett kamara gyors felmérésekkel igyekezett bemutatni. A mintegy nyolcezer válaszoló orvos több mint kétharmada jelezte, hogy nem vállalja az új feltételeket, s emiatt vagy átmegy a magánszolgáltatókhoz, vagy elhagyja az országot, illetve az ágazatot. A szakdolgozóknál harmincezren válaszoltak a kérdésre, s harmaduk helyezte kilátásba a távozását. Az ágazatot felügyelő minisztérium, az EMMI közleményben reagált, melyben azt írták: „Nem tartunk attól, hogy orvosok tömegesen hagynák el a pályát… A kormány, ahogy a törvény előkészítése során egyeztetett a MOK-kal, úgy a végrehajtási rendeletek kidolgozása során is egyeztetni fog.” Ám közel három hétig semmi nem történt. Majd volt egy formális konzultáció Pintér Sándornál a pártok, illetve a MOK képviselőivel, ami után a belügyminiszter „eredményt hirdetett”.

E szerint a kormány elfogadta az orvoskamara számos korrekciós kérését. Így például kész volt szigorúbb feltételekhez kötni az alkalmazottak más munkavégzési helyre való kirendelését. Továbbá azt is megígérte, hogy azaz alapellátásban vállalkozóként dolgozóknak is biztosítják a megfelelő jövedelemnövekedést. Ugyanakkor a másodállások engedélyezésének tervéről nem mondott le a kormány, s még csak annak bevezetését sem kívánta elhalasztani. Viszont késznek mutatkozott a szolgálati jogviszonyra való kötelező áttérés elhalasztására – ez év végéről a vészhelyzet utánra –, ráadásul úgy, hogy már januártól az új bértábla szerint fizetnek. Ez e pillanatban két hónap haladékot jelent a döntésre kényszerített munkavállalók számára. De ha a járvány úgy alakul, a veszélyhelyzet meghosszabbításával ez a határnap is tovább tolódik.

A járványhelyzet nem csak az új jogállási törvény rendeleti úton való kiigazítását tette lehetővé. Ez volt a hivatkozási alap arra is, hogy a frissen létrehozott kórház-főigazgatóságot, amely elvben a humán tárca alá tartozik, átmenetileg Pintér Sándor irányítása alá rendeljék. A kórházfenntartó (ÁEEK) helyébe lépő, de annál nagyobb hatalmú hivatal lesz az állami egészségügy valamennyi dolgozójának a munkáltatója. S egyúttal az irányító szervezete is az alá betagozott kórházaknak, szakrendelőknek, s alapellátóknak.

November végén – ahogy a belügyminiszter ígérte – megjelent az a kormányrendelet is, amely 71,6 milliárd forintot irányoz elő a háziorvosi praxisok jövő évi többletfinanszírozására. Ám ebben szó sincs az alapellátó fogorvosokról. A MOK elnöksége már másnap a kormányhoz fordult, kérve, hogy számukra is biztosítsanak forrást. Mint írták: „A fogorvosi terület is az alapellátás része és legköltségigényesebb területe. Bármilyen negatív megkülönböztetés elfogadhatatlan, mert ez a mindenki számára hozzáférhető köz-ellátás működőképességét veszélyezteti, így az orvosokat, betegeket a magánellátásba kényszeríti.

Katona József