Csütörtökön újra megnyitja kapuit Magyarország legnagyobb fogászati rendezvénye, a Dental World, ami immár 22. éve ad otthont tudományos előadásoknak, nemzetközi workshopoknak és fogászati kongresszusoknak.
Több mint két évtizedes fennállása óta a Dental World több mint 150 ezer látogatót fogadott a világ minden pontjáról, az idei eseményre pedig az eddigieknél több érdeklődővel számolnak a szervezők. A közel 50 országból érkező vendégek és nemzetközi szaktekintélyek 12 kongresszuson vehetnek részt, de jelen lesz 300-nál több hazai és külföldi fogászati gyártó is, akik bemutatják azokat az újdonságokat, melyekkel a következő években már a rendelőkben is találkozhatunk.
A háromnapos programon élő műtétek, demonstrációk, workshopok és gyakorlati képzések is helyet kapnak, ahol a résztvevőknek remek lehetőségük nyílik új ismeretek megszerzésére, új módszerek megtanulására, valamint hasznos és szükségszerű eszközök beszerzésére.
A konferencia témavezetői elismert szaktekintélyek, akik a világ legjobb előadóit hívják meg Budapestre:
Esztétika Kongresszus – Dr. Volom András és Dr. Gombos Ádám
Endodoncia Kongresszus – Dr. Benyőcs Gergely
Implantológia Kongresszus – Dr. Németh Zsolt és Dr. Sidó Levente
Orthodoncia Kongresszus – Dr. Borbély Péter
Digitális Fogászat Kongresszus – Dr. Nagy Zsolt
Emellett pedig további konferenciák kerülnek megrendezésre magyar nyelven, az alábbi témafelelősök segítségével:
Prevenciós Kongresszus – Dr. Radánovics-Nagy Dániel
Fogtechnika Kongresszus – Róth Lajos
Praxismenedzsment Kongresszus – Friss Tamás
Fogorvos és Fogtechnikus Tanulónap – Pósáné Szűcs Erika
A konferenciákra már több mint 1000-en regisztráltak, azonban továbbra is lehet elővételesen jegyet venni, illetve a helyszínen is. Továbbá fontos kiemelni, hogy amennyiben a DentalWorld applikáción keresztül regisztrál, akkor +10% kedvezmény jár a jegy árából.
További információk a programokról:
https://dentalworld.hu/