A következtetés a szájüreg felépítéséből adódik. A szájvizek a szájüreg minden részébe képesek eljutni, a fogmosással viszont csak a fogak érhetők el, amelyek a szájüregnek csupán egynegyedét teszik ki. A baktériumok pedig képesek lehetnek a túlélésre a fogmosás és a fogselymezés ellenére is. A tanulmányban megállapították, hogy a csíraölő szájvizek napi kétszeri használata a fogmosás mellett kiegészítőként használva csökkenti a fogakra rakódó plakk mennyiségét és a gingivitis megelőzésében is nagy szerepet játszik.
A tanulmány során 6 hónapon keresztül vizsgáltak 139 enyhe és közepes gingivitisben szenvedő felnőttet. A részvevőket két csoportra osztották. Az első csoport a fogmosás mellett napi kétszer használt csíraölő szájvizet, a másik csoportnak viszont csak placebo készítményt adtak a fogmosás mellé.
Az antibakteriális szájvizet használók körében 26,3%-al csökkent a kialakult plakk mennyisége. A hat hónapos tanulmány végére az összes csíraölő szájvizet használó részvevőnél csökkent a gingivitis súlyossági szintje, míg a másik csoportnál a vizsgált személyeknek csupán 30%-ánál volt megfigyelhető ugyanez. A tanulmány a General Dentistry című szaklap 2013-as januári/februári számában jelent meg.