Olaszországban felfüggesztették a nem teljesen beoltott fogorvosok és orvosok tagságát az ország szakmai szövetségében.
Ez azt követően történt, hogy elfogadták azt a törvényt, amely előírja az egészségügyi szakemberek számára, hogy teljes mértékben be kell oltani magukat a Covid-19 ellen, beleértve az emlékeztető oltást is.
A törvény a rendőrökre, a tanárokra, az otthonokban dolgozókra és a fegyveres erők tagjaira is vonatkozik.
Mintegy 1900 nem beoltott orvos és fogorvos működését függesztették fel, ami az ország teljes állományának 0,4%-át teszi ki.
Jogi kötelezettség
A szövetség elárulta, hogy mintegy 30 ezer másik tag is oltatlan – írja az Abc News. Ennek azonban egészségügyi okai lehetnek, vagy az oltási folyamatuk késése a pozitív tesztek miatt.
Emellett mások esetleg várnak, amíg jogosultak lesznek az oltásismétlésre, ami legalább négy hónappal az utolsó oltás után történik.
Olaszország jelenlegi törvényei szerint minden 50 éves vagy annál idősebb személynek teljes körű oltást kell kapnia.
Filippo Anelli, a szövetség elnöke szerint a törvényt nem „büntető” intézkedésként hozták. Ehelyett a közegészségügy védelmét és a megfelelő biztonsági feltételek fenntartását szolgálja, amikor az ellátásról van szó.
Forrás: dentistry.co.uk