A fogorvosok segíthetnek megakadályozni a szájrák miatti halált
Az elmúlt 20 évben 68 százalékkal nőtt a szájrákkal diagnosztizált betegek száma az Egyesült Királyságban – derül ki a Cancer ...
Az elmúlt 20 évben 68 százalékkal nőtt a szájrákkal diagnosztizált betegek száma az Egyesült Királyságban – derül ki a Cancer ...
Mely fogászatoknak, és milyen feltételekkel kell csatlakozni az EESZT-hez? Mit jelent ez? Annak ellenére, hogy az EESZT, vagyis Elektronikus Egészségügyi ...
Tavaly március óta már a fogorvosok is indulhatnak a letelepedési pályázatokon, csökkent a betöltetlen praxisok száma Baranya, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és ...
A fogágybetegség népbetegség. Minden második felnőtt szenved a fogágy krónikus gyulladásában. Felnőtteknél ez a fogelvesztés első számú oka. Az új ...
A kamara illetékes tagozata tehetetlen, pedig még oktatók is vannak az elmarasztaltak között Mindenfajta következmény nélkül, szabadon dolgozhatnak, sőt taníthatnak ...
Az év fordulójára elcsendesedett az egészségpolitika. S bár még hallani némi csendes sztrájkfenyegetést, aligha történik olyan a következő negyed-fél évben, ...
Három millió forintot kaphatnak praxisonként a fogorvosok – tudta meg a Népszava.Ezt az összeget a tervek szerint valamennyi, a közellátásban működő ...
Több brit fogorvosi szövetség is arra kéri a fogorvosokat, hogy vegyenek részt abban a közösségi médiafelületeken futtatott kampányban, amelynek célja, ...
Az Egyesült Államokban rengeteg kormányzati, állami és önkormányzati adatot hoztak nyilvánosságra, hogy ezzel is megkönnyítsék az állampolgárok életét. A demográfiai, ...
A fogászat az egészségügy egyik legdinamikusabban fejlődő területe, azonban a modern technológiák megfelelő színvonalú használatához elengedhetetlen, hogy a szakemberek, illetve ...
Kiadja: DP Hungary Kft.
1012 Budapest, Kuny Domokos utca 9.
Telefon: +36 30 472 0030, 06-1-793-1874
E-mail: info@dental.hu,
Cégjegyzék szám: 01 09 679976
Felelős kiadó: Nagy Erika
Szerkesztőségi titkár: Bárdos Veronika
Tördelő szerkesztő: Sárközi András
Szakmai tartalom felelős: Dr. Riba Magdolna
Kiadja: DP Hungary Kft.
1012 Budapest, Kuny Domokos utca 9.
Telefon: +36 30 472 0030, 06-1-793-1874
E-mail: info@dental.hu,
Cégjegyzék szám: 01 09 679976
Felelős kiadó: Nagy Erika
Szerkesztőségi titkár: Bárdos Veronika
Tördelő szerkesztő: Sárközi András
Szakmai tartalom felelős: Dr. Riba Magdolna