Az idén 100. születésnapját ünneplő metamizol szinte piacra kerülése óta töretlen népszerűségnek örvend. A mai napig a legkedveltebb fájdalomcsillapítók közé tartozik. Nem véletlen, hogy sajátságainak, hatásmechanizmusának felderítésével évtizedek óta sokat foglalkoznak a szakemberek. 2012-ben és 2013-ban Irina Nikolova bolgár farmakológus munkatársaival két tanulmányban foglalta össze a metamizolról addig megszerzett ismereteket 1,2. Többféle fájdalmat emel ki, amely a metamizollal hatékonyan csillapítható, ezek között van a fogfájás és a műtéti fájdalom is 2.
Másokkal összehasonlítva is megállja a helyét
Fogászati beavatkozások esetén is történtek olyan összehasonlító vizsgálatok, amelyek során a
metamizolt más minor analgetikumokkal hasonlították össze. Például foghúzás után egyszeri orális monoterápiában 500 mg metamizol NNT-je 2,1, míg az 1000 mg-os paracetamolé 5,33. (NNT: number needed to treat. Ez a szám azt mondja meg, hogy hány páciensnek kell az analgetikumot bevennie ahhoz, hogy egyikük legalább 50%-os fájdalomcsökkenésről számoljon be.) Bölcsességfog extrakciójával kapcsolatos multicentrikus vizsgálatok során azt találták – különösen akkor, ha a kezdeti fájdalom erős volt –, hogy a metamizol következetesen és szignifikánsabb hatékonyabb, mint a paracetamol 4.
Multicentrikus, randomizált, kettős vak vizsgálatban alsó bölcsességfog eltávolítása után a metamizol, az ibuprofén, és a placebo fájdalomcsillapító hatását vetették össze 5. 2g metamizol minden vizsgált paramétert tekintve szignifikánsan jobb eredményeket mutatott, mint az ibuprofen illetve a placebo. 2g metamizol pedig szignifikánsan hatékonyabbnak bizonyult 1g metamizolnál. Az 1g metamizolt 600 mg ibuprofénnel találták azonos hatásúnak.
Előzetesen is érdemes alkalmazni
Egy 25 pácienst érintő tanulmány bölcsességfog extraktciónál a metamizol preemptív alkalmazását javasolja. A placebo kontrollált kettős vak vizsgálat szerint azok a személyek, akik már a műtét előtt 1 g metamizolt kaptak, mind a transz operatív, mind a poszt operatív időszakban kisebb fájdalmat éltek meg, mint azok, akik csak közvetlenül a műtét után részesültek algopyrines fájdalomcsillapításban 6.
Bonyolult hatásmechanizmus, kiváló hatás
Az Algopyrin hatóanyagának hatásmechanizmusa rendkívül összetett, és a mai napig sem ismert minden részletében. Az biztos, hogy a periférián és a központi idegrendszerben egyaránt hat. Előbbi helyen egyrészt a COX-enzimek gátlásán keresztül blokkolja a prosztaglandin szintézist, másrészt csökkenti a fájdalomérzékelő receptorok érzékenységét. Központi idegrendszeri hatását az teszi lehetővé, hogy MAA (4-N-metil-aminoantipirin) nevű metabolitja gyorsan és könnyen átjut a vér-agy gáton és a középagy centrális
szürkeállományában fejti ki hatását, illetve aktiválja a gerincvelői leszálló pályákat 1,7. Nem véletlen, hogy a metamizol a nem-opioid analgetikumok között az egyik legerősebb fájdalomcsillapító.
1 I.Nikolova et al. Metamizole: A Review Profile of a Well-Known “Forgotten” Drug. Part I: Pharmaceutical and Nonclinical Profile Biotechnology & Biotechnological Equipment 26(6):3329-3337;2012 DOI:10.5504/BBEQ.2012.0089
2 I. Nikolova et al.Metamizole: A Review Profile of a Well-Known “Forgotten” Drug. Part II: Clinical Biotechnology & Biotechnological Equipment 27(2): 3605-3619;2013, DOI: 10.5504/BBEQ.2012.0135
3 J.Gaertner et al. Metamizole/dipyrone for the relief of cancer pain: A systematic review and evidence-based recommendations for clinical practice Palliativ medicine, 2016, DOI: 10.1177/0269216316655746
4 J.Gomez-Jimenez et al. Clinical efficacy of mild analgesics in pain following gynaecological or dental surgery: report on multicentre studies. British Journal of Clinical Pharmacology 1980;10(S2):355S-358S. DOI: 10.1111/j.1365-2125.1980.tb01823.x
5 M.E.Planas et al. Oral metamizol (1 g and 2 g) versus ibuprofen and placebo in the treatment of lower third molar surgery pain: randomised double-blind multicentre study. Cooperative Study Group. Eur J Clin Pharmacol 1998;53(6):405-9. DOI: 10.1007/s002280050400
6 Vinícius Tatsumoto Favarini et al. Is dipyrone effective as a preemptive analgesic in third molar surgery? A pilot study Oral and Maxillofacial Surgery, 2017
DOI:10.1007/s10006-018-0669-y
7 P. Martínez-Martín et al. Efficacy and safety of metamizol vs. acetylsalicylic acid in patients with moderate episodic tension-type headache: a randomized, double-blind, placebo- and active-controlled, multicentre study Cephalalgia, 21(5):604-10. 2001 Jun
DOI: 10.1046/j.1468-2982.2001.00216.x
Az Algopyrin 500mg tabletta metamizol-nátrium tartalmú, vény nélkül kapható gyógyszer. Erős, vagy egyéb kezelésre nem reagáló fájdalmak és láz csillapítására, amennyiben más terápiás beavatkozás nem javasolt.
Algopyrin 500mg tabletta, OGYI-T-7845/01-02, 05
Bővebb információért olvassa el a gyógyszer alkalmazási előírását!
https://ogyei.gov.hu/gyogyszeradatbazis&action=show_details&item=18954
OPELLA HEALTHCARE COMMERCIAL KFT.
1138 Budapest, Váci út 133. E épület 3. emelet Telefon: (+36 1) 505 0050
Gyógyszer- és egyéb termékinformáció: (+36 1) 505 0055
Web: www.sanofi.hu , www.algopyrin.hu
MAT-HU-2201209 (2022.09.01.)