A fogorvostudományok művelői közül sokan tekintik dr. Divinyi Tamás professzort a hazai implantológia egyik megalapítójának. Egészen a kezdetektől – napjaink történéseit is beleszámítva – tanúja és aktív formálója mindannak, ami ezen a szakterületen lezajlott és zajlik még ma is. Nem meglepő tehát, hogy rövidesen napvilágot lát egy szinte könyv méretű kiadvány, melyben összefoglalja sok évtizedes tapasztalatait.

– Valóban, nevezhetjük talán fogászattörténeti könyvnek is – kezdi a beszélgetést Divinyi professzor. A címe: „A fogászati implantológia története Magyarországon”, és megjelenésének sajátos indoka is van. Még 2014-ben megalakult itt, a Semmelweis Egyetemen, a Fogászati Történeti Társaság. A vezetője, dr. Forrai Judit professzor Asszony felkért, hogy tartsak egy előadást az implantológia történetéről. Az ő javaslata volt, hogy az előadás anyagát publikálni kellene. Itt jött a felismerés, hogy a fogászati implantológia története rendkívül érdekes dolog, mert az utóbbi három évtizedben az egész fogorvostudomány területén nem volt még egy ilyen méretű fejlődés. Szinte forradalom, ahogyan – a semmiből – „betört” a fogászatba. Tény, hogy ennek a folyamatnak az egyik legbelsőbb szemlélője voltam. A kezdetekkor nekem, mint egyetemi dolgozónak, hatalmas lehetőségeim voltak, az egész fejlődés aktív résztvevője lehettem. Nos, ebből született az ötlet, és erősödött meg az elhatározás, hogy nekem ezt az egész történetet meg kellene írnom!

Amikor pedig az ember hozzákezd egy ilyen munkához, akkor látja meg, hogy – hoppá –, itt milyen érdekes dolgok történtek! Beszélgettem kollégákkal, akik bizonyos dolgokat velem együtt éltek át. Amikor együtt elemeztük a történteket, rájöttünk, hogy az egész szakmai forradalom a rendszerváltozással párhuzamosan folyt. Kezdődött egy „régi rendszerben” – még bizonyos politikai aspektusai is voltak –, és ahogy az átalakulás végbement, annak egy része volt egy szakmai áttörés is. Az implantációs fogpótlás „betörése” a szakmába. Fontos, hogy ennek nyoma maradjon, végül ezért gondoltam, hogy ezt történeti formában le kell írni.

– Ennek a forradalomnak bizonyára voltak sarokpontjai. Könnyű volt elfogadtatni, vagy szakmai ellenállásról is szó volt?

– Nagyon komoly ellenállás volt! Az implantáció csírája Magyarországon már az 1950-es évek elején megjelent. Találták nyomát már a harmincas évekből is. Az ötvenes évektől a hatvanas évek közepéig a subperiostealis implantáció, a fémallentézis létezett. Feltárták a csontot, vettek róla lenyomatot, és a technikus készített egy vázat. Rátették a csontra, összezárták fölötte a nyálkahártyát, és a szájüregbe belógó csonkokra készítették el a pótlást. Ennek nagy szakirodalma is volt, a világon mindenhol végeztek ilyen műtéteket. Ám a hetvenes évek végére kiderült, hogy ez mellékvágány. Komoly sikertelenségekről, s még az egészséget károsító hatásokról is gyakran hallhattunk. Ennek hatására tiltásokat vezettek be a fogimplantátumok alkalmazásával kapcsolatban. A rendelőintézetekben még a nyolcvanas években is megtiltották az orvosoknak, hogy implantátumokkal foglalkozzanak – ez fegyelmi vétséget jelentett!

Ugyancsak a nyolcvanas évek elején viszont idehaza, a Szilikátipari Kísérleti Kutató Intézetben feltalálták az alumínium-biokerámiát. A biokerámiáról akkor már külföldön publikálták, hogy csontintegrációra alkalmas. Kiderült: ha az implantátumot beteszik a csontba, azzal összenő, szerves egységet alkot. Utána használható protézispillér céljára, mert a terhelés hatására körülötte a csont átépül. Bizonyították, hogy ez az élettani folyamat tudományos kísérletekkel alátámasztható, klinikai felhasználása többféle lehet. Ezt a biokerámiát idehaza először Vajdovich doktor használta a fogászatban. Ő is erős ellenállásba ütközött, de a tények mellette szóltak. Itt, az egyetemi klinikán is elkezdtük használni, és nagyon szép sikereket értünk el vele. Magyarországon ez indította el a modern implantológiát!

Elérkeztünk a 89–90-es évekhez, a rendszerváltozáshoz, megjelentek a külföldi cégek, megkaphattuk a külföldi tapasztalatokat, anyagokat – hiszen mindenki először ide, az egyetemre jött bemutatkozni. Lehetőségünk volt válogatni, kísérletezni – az úttörő munka egészen a 90-es évek végéig folyt. A tapasztalatok, eredmények már közben megmutatkozhattak, olyannyira, hogy 1994-től az oktatásba is bevezettük az implantológiát.

– Nem járt ez azzal a veszéllyel, hogy a fiatal fogorvosok szemléletét inkább a pénzkeresés irányába tereli?

– De igen. Határozottan. Említem is a könyvben, hogy az egésznek szakmapolitikai vetülete is volt. Nálunk is összeállt egy csapat, láttuk a fogászati implantáció lehetőségeit, és meg voltunk győződve, hogy ez működik, csak ki kell dolgozni a tudományos feltételeit. Félő viszont, hogy a külföldi cégek nyomására a fogorvosok kevés alapképzettséggel, csak a pénzszerzés reményében belemennek olyan megoldásokba, amiről még nem is tudják pontosan, hogyan kellene azt alkalmazni. Ezért alakult meg előbb a Magyar Fogorvosok Implantológiai Szekciója a Magyar Fogorvosok Egyesületén belül. Kilenc évig voltam az elnöke. Később – és ma is – Magyar Fogorvosok Implantológiai Társasága lett a neve. Tevékenységének „hőskora” inkább az ezredfordulóig terjedt. Oktatási protokollokat, hatalmas érdeklődéssel kísért tanfolyamokat, kongresszusokat, szakmai bemutatókat szerveztünk, elsősorban az egyetemünk bázisán, de a vidéki kollégákkal is tartottuk a kapcsolatot. Azon igyekeztünk, hogy az implantáció olcsón elérhető közkincs legyen.

Sajnos, ezt nem sikerült igazán megvalósítani. Kezdetben nem volt túl sok tudományos információ. Tudtuk az alapokat, ismertük a titánt, tudtuk, mi egy sebészi protokoll, hogyan kell behelyezni az implantátumot. Láttuk, milyen fajta fogpótlást lehet rá készíteni. Mindent olcsón elő tudtunk állítani, a klinikán igen sok beteg „tancélos” kezelést kapott. A kétezres évektől viszont a világban nagyon erős verseny alakult ki. Az implantátumok formáját, felületét tökéletesítették, és a nagy tömegben gyártottak minősége, ára „verte” a kis szériában készültekét. Ez a verseny szinte megölte a hazai implantológiai ellátást.

Szerencsére azért még maradt számomra bőségesen feladat. A fogászati implantológia tantárgy 1994-ben speciálkollégium formájában jelent meg a kurrikulumban. A jelenlegi Európai Unió országai közül Magyarország, a Semmelweis Egyetem volt az első, amelyik ezt az alapfokú fogorvosképzésbe bevezette! Rövidesen már tantárgy lett belőle, én voltam az, aki erről az első könyvet megírta. Követte utána még három. Mára, a semmiből két féléves tantárgy – gyakorlattal és szigorlattal zárva – kerekedett ki. Erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy mindazt, amit ebben a körben elsajátítottam, átadjam a fiataloknak. Az előadásaim magyar, angol és német nyelven, digitális formában is hozzáférhetők. A külföldi hallgatóknak ma is szívesen tartok előadásokat.

Visszatérve pedig a készülő könyvre, elmondható róla, hogy nem csak a fogorvosok részére írtam. Haszonnal forgathatja majd mindenki, akit az orvostörténet valamilyen vonatkozása érdekel. Ráadásul bátran kézbe veheti a laikus vagy az a páciens is, aki a várható kezeléséről szeretne egy kicsit többet megtudni. Egy ilyen kiadványban elkerülhetetlenek a szakkifejezések. Ezért a könyvet a végén elláttam egy szótárral. A könyvben előforduló összes latin, vagy a hétköznapi beszédben nem használt szakkifejezés eredete, fordítása és jól érthető magyarázata megtalálható lesz a kiadványban.

Dr. Révay András