A helyes szájápolási szokásokat már kisgyermekkorban meg kell alapozni, de sok szülő kudarcot vall a témában – állítják a szakemberek, akik tájékoztatót adtak ki, hogy javítsanak a helyzeten.

„Azok a szülők, akik semmiképpen sem hagynák egyedül fürödni a csemetéjüket, minden további nélkül felruházzák az önálló fogmosás felelősségével ugyanazt a kisdedet” – figyelmeztet Dr. Gretchen Henson, a New York-i Interfaith Orvosi Központ fogorvosa.

„Rengeteg tévhit kering a témával kapcsolatban, ráadásul gyakori, hogy a gyerekek egész nap olyan ételeket nassolnak és olyan italokat kortyolnak, amelyek súlyos fogszuvasodást okozhatnak” – tette hozzá Dr. Henson, a gyermekfogászatért felelős felvilágosító program koordinátora.

A fogszuvasodás és más fogászati problémák megelőzésének már féléves korban el kell kezdődnie. „Sokan meglepődnek, hogy már fogzás előtt javasoljuk, hozzák el hozzánk a gyereket. Ezek a látogatások azonban 90 százalékban a felvilágosításról és a táplálkozásról szólnak” – mesélte Dr. Jessica Marn, aki ugyancsak részt vesz a programban.

A fogorvosok a következő tanácsokat fogalmazták meg a szülőknek.

– Etetés után töröljük át a gyermek ínyét egy puha törlőkendővel, a cumit pedig soha ne kenjük be mézzel vagy egyéb édesítővel!
– A fogszuvasodásért felelős baktériumok igencsak fertőzőek, így könnyen terjednek kanál vagy cumi segítségével. Ezért ne osszunk meg evőeszközöket, és ne nyálazzuk a cumit!
– Ne hagyjuk, hogy a csemete egész nap nassoljon, mert még a legegészségesebb rágcsálnivalók is kedvezhetnek a baktériumok elszaporodásának. A köztes étkezés teljes értékű étel legyen!
– A gyümölcslevek és az üdítők cukortartalmuk miatt veszélyesek, igyon inkább a kicsi vizet.
– Naponta kétszer mossuk meg a gyerek fogát rizsszemnyi fluoridos fogkrémmel. Az a poronty érett az önálló fogmosásra, aki egyedül be tudja kötni a cipőjét. A fogselyem használata már két szomszédos fog kibújásakor elkezdődhet.

Forrás: medipress.hu