Egy gondolatkísérlet erejéig képzeld el az alábbi helyzetet. Alsó tagozatos kisgyerek vagy, és a napközi végén várod, hogy édesanyád érted jöjjön az iskola elé. Még javában játszol a haverokkal, de a kerítésen túl észreveszed anyukádat, aki már mosolyogva integet neked. Veszed a kabátod, a táskád, szaladsz ki, anyukád megölel, ad egy nagy puszit, majd együtt elindultok az autóhoz.

Most képzeld el ugyanezt, de anyát nem látod meg a kerítésnél. Anya felhív a mobilodon, tehát tudod, hogy ideje indulni. Veszed a kabátod, a táskád, kilépsz az iskola épületéből, megkeresed az ismerős, közelben parkoló autót a szemeddel. Mire odaérsz, a csomagtartó fel is emelkedik, bedobod a hátizsákod, majd beszállsz az autóba, és indultok haza.

Mindkét esetben hazajutottál a suliból. De melyik kisgyerek szeretnél lenni inkább?

És hogy mit szeretnénk ezzel elmondani?

Lehet tehát egy rendelő a budai hegyek legtetején, csodás kilátással, szuper gépekkel felszerelve, extravagáns dekorral. Ha nincs meg a páciensre való odafigyelés, az emberi értékek előtérbe helyezésre, az a kicsi plusz, amitől a páciens embernek, és nem a fogaihoz tartozó nemkívánatos kísérőjelenségnek érzi magát, akkor sosem lesz igazán sikeres.

Gondolj csak bele, mekkora a különbség a lenti két szituáció között!

Kovács úr a váróban ül. Már vár egy ideje, de ezt rajta kívül mintha senki nem venné észre. Kiszólnak a váróból: “Kovács úr, lehet jönni!” Kovács úr besétál, az orvos már beöltözve a szék mellett várja, hogy „fel legyen tálalva” a páciens. Uram bocsá’, páciens beül, az asszisztens közben eszközt mos/pakol, az orvos pedig pár perc múlva megérkezik, pár percen belül be is fejezi a privát telefonbeszélgetését, és már nyúl is a fecskendőért.

Vagy:

Kovács úr a váróban ül. Már vár egy ideje, de mivel az a kedves asszisztensnő kijött, és elnézést kért, nem izgul. Amúgy sem siet. Végre nyílik az ajtó, az orvos kijön a váróba, odalép Kovács úrhoz. „Jó napot Kovács úr, hogy van? A fájdalom elmúlt? Ne haragudjon a csúszás miatt, remélem nem okoztam vele kellemetlenséget.” Kézfogás, nagy mosoly, majd jó hangulatban, együtt bemennek a rendelőbe.

Te melyik Kovács úr lennél szívesebben?

A fogászati marketing legfontosabb eleme nem a költségvetés. Nem a weboldalad. Nem a hirdetéseid és nem az adatbázisod. A legfontosabb Te magad vagy és a csapatod. A rendelőd legerősebb fegyvere legyen az odafigyelés és az emberség. Ahogy Madách Imre is mondta, “Nem adhatok mást, csak mi lényegem.”

 

Máté Zoltán
Dental Menedzser