Schulze László fogtechnikus mester szerint rendkívül széles skálán mozog egy-egy szakember tudása itthon, és az a minőség, amit kiad a kezéből. Szerinte a rendszerváltás után rendkívül felhígult a fogtechnikai magánszektor – mind anyagi, mind erkölcsi értelemben.
Schulze László családja már több mint egy évszázada foglalkozik fogtechnikával. A mester nagyapjának 1911-től már önálló laborja volt, amit később fia, majd unokája örökölt. A szakember a Dental World mindhárom napján megtartandó Fogtechnikai Kongresszus kapcsán osztotta meg velünk gondolatait.
Schulze László hosszú évek óta szívügyének tekinti a fogtechnikusok továbbképzését. Úgy gondolja, nagyon nehéz rávenni a végzett kollégákat arra, hogy képezzék magukat, és részt vegyenek a hivatásukkal kapcsolatos programokon (pl. Földvári Imre Tudományos Kongresszus). Szerinte az idősebb kollégák paradigmatikusan beszűkülnek szakmailag.
„Rendkívül széles skálán mozog egy-egy szakember tudása, és az a minőség, amit kiad a kezéből. A rendszerváltást követően már nem volt kötelező a mestervizsga, és az ún. kényszer vállalkozók minden – így anyagi és erkölcsi – értelemben borzasztóan felhígították a hazai fogtechnikusi magánszektort.” – véli Schulze László.
[tabs type=”horizontal”][tabs_head][tab_title]Dióhéjban Schulze Lászlóról[/tab_title][/tabs_head][tab]
- Nagyapja 1911-től már mint önálló fogtechnikus működött, amit tovább vitt az apja és ő maga is, fia és lánya is folytatják a hagyományt.
- 1990-ben alapítója volt az Országos Fogtechnikus Ipartestületnek (OFI), melynek elnöki pozícióját azóta is betölti. A testület jelenlegi neve MOSZI.
- Tagja a Mestervizsga Bizottságnak.
- A 2004-es kölni IDS Dental Labor Arany paralelométer szakmai versenyén a zsűri dicséretben részesítette.
- Rendszeres előadója a Földvári Imre Tudományos Kongresszusnak.[/tab][/tabs]
Előadások fogtechnikusoknak
A fogtechnikus mester úgy látja, míg Nyugat-Európában tudják azt, hogy a legnagyobb érték a tudás, addig Magyarországon sajnos ez még nem evidencia mindenki számára. Bízik a fiatalságban, akik sokkal nyitottabbak az új dolgok befogadására.
Az idei Fogtechnikai Kongresszuson a hazai előadók mellett nemzetközileg is elismert szakemberek tartanak előadást. Andreas Klar és Florian Mack mellett Bassel Al Achraf, valamint Julian Lüling is tiszteletét teszi a rendezvényen. Színpadra lép a Fogtechnikai Kongresszus 3 napja alatt Dr. Tóka József, Röth Gergely, Kovács Miklós, Kónya János, Rádi Melinda, Makó János és még sokan mások!
Szerző: Dr. Radánovics-Nagy Dániel és Sz.O
Dental World 2016