Utoljára a 2019-es Dental World kiállításon találkoztunk személyesen a Cloudent Fogászati Szoftver csapatával. A pandémia miatt 2020-ban elmaradt a személyes jelenlét, azonban idén az újra megrendezésre kerülő kiállításon a bejárat mellett jobbra fordulva egyből a Cloudent fiatalos és lendületes csapatával találkozhattunk, akik most megnövekedett létszámban segítették meglévő és új felhasználóikat.
A személyes találkozáson kívül az új funkcióikat is bemutatták
Egyre több adminisztrációs teher sújtja a rendelőket, így cégüknél a legfontosabb kérdés mindig az:
“Hogyan lehetne a legjobb módon segíteni a fogászati területen dolgozók munkáját?”
A Cloudent csapata több modern megoldást is kínál ezekre a problémákra, amelyeket a Dental World kiállításon mutattak be az érdeklődőknek:
Papírmentes rendelő & eAláírás
Elektronikus aláírásnak köszönhetően ma már papír és toll használata nélkül is lehet bizonyító erejű elektronikus dokumentumokat létrehozni. Megszünteti a papíralapú aláírásokat, a bonyolult ügyviteli folyamatokat, a dokumentumok nyomtatását és a szkennelését. Az elektronikus dokumentum az elektronikus aláírás segítségével teljesen papír- és nyomtatásmentes, 100%-ban online.
Online dokumentumkezelés
Egy páciensnek átlagosan 10 dokumentumot kell elkészíteni, ami 29 oldalnak felel meg, hogy eleget tegyünk minden törvényi kötelezettségnek és megfelelően legyen tájékoztatva. Ezt a dokumentum mennyiséget észben tartani és kezelni borzasztóan sok idő és pénz. A Cloudent dokumentumkezelő rendszere képes kategóriákba rendezve, dinamikus sablon dokumentumokat kezelni, amellyel korlátlan számú és típust tárolhatunk minden páciensnek a kartonjában.
Statisztika Extra & Orvos elszámolások
A Cloudent személyre szabott riportokat képes készíteni minden tevékenységről, valamint előre beállított automatikus elszámolásokat tud készíteni orvosoknak. Akár 1 napot is meg lehet spórolni vele havonta!
Automatizált kefalometria
A legújabb technológiának és a mesterséges intelligenciának köszönhetően már elérhető egy olyan automatizált rendszer, amely megkönnyíti az eddigi hosszas tervezéssel és röntgen elemzéssel töltött órákat. A naprakész funkciónak köszönhetően csupán a teleröntgen és az adatok feltöltésével kell törődni, a többit a szoftverre megoldja!
E-mail & SMS Marketingfunkciók
A Cloudent automatizált marketing funkcióinak segítségével emlékeztethetjük e-mail, vagy SMS formájában a pácienseket időpontjukról, küldhetünk számlát, időpont visszaigazolást, vagy jelezhetjük, hogy esedékes lenne egy kezelésük.
Szuper nyeremények vártak a látogatókra!
A számos új funkció mellett nyereményjátékok, pop-corn és kávé is várta a hozzájuk látogatókat! Meglévő előfizetőik pályázhattak kedvezményes szolgáltatás csomagjaikra és moduljaik ingyenes kipróbálására is. Ezentúl az új regisztrálók 1 éves és 6 hónapos Cloudent előfizetést nyerhettek. A főnyeremény egy Apple iPad 8 volt, ami a nyertes rendelőnek papírmentes folyamatait készíti elő. A készülék segítségével a páciensek könnyedén tudnak betegtájékoztatót átnézni, elektronikusan aláírni nyilatkozatokat, illetve az orvosok is számítógép nélkül tudnak segítségével pácienskartont vagy naptárat kezelni.
Izgalmas, gyakorlatorientált előadások a Dental Menedzser meghívott szakértőivel és a Cloudent csapatával
A papírmentessé válást egy előadás keretein belül is megtekinthették a kiállításra látogatók, amit Bögi Kristóf, a Cloudent ügyvezető igazgatója tartott a Dental Menedzser meghívott szakértőivel. Előadásukon bemutatták egy páciens teljes életútja során felmerülő adminisztrációs kötelezettségeket, és megmutatták, milyen gyors, praktikus és papírmentes megoldásokat kínál erre a fogászati szoftverük.
Ezen felül a “Tudatos pénzügyi tervezés a sikeres rendelő szolgálatában” című előadásuk is megtekinthető volt, aminek keretében naprakész információval látták el a résztvevőket a pénzügyi területen. A Cloudent legújabb Statisztika Extra moduljának köszönhetően részletes riportok is nagy segítséget nyújtanak ebben.
Mit hoz a jövő a fogászati szoftverpiacon és a technológiai fejlesztésekben? Nehéz megmondani, hiszen a dinamikusan növekvő iparágban sok újdonság kínálkozik, amelyek számtalan lehetőség biztosítanak a szakmabelieknek. Egy biztos. Olyan szoftver lesz funkcionális a piacon, amely a fogorvosok és az új piaci igények alapján készül és amely mögött komoly, megbízható és szakmailag felkészült csapat áll. A Cloudent Fogászati Szoftver ezen szellemiség mentén tevékenykedik nap mint nap.