Bevezetés
A szájpadhasadék veleszületett fejlődési rendellenesség, ahol a lágy, illetve a kemény szájpadon kisebb-nagyobb szövethiány marad, mivel az két oldalról nem záródik teljesen.
Az ajkaktól vagy a felső fogsortól kezdődve a lágy szájpadig húzódik hátrafelé, így a szájüreg a hasadékon át az orrüreggel állandóan átjárható.
A komplex kezelés célja az arc esztétikus megjelenésének kialakítása mellett a sérült légzés, hallás, hangképzés és beszéd, valamint rágási funkció helyreállítása, lehetőleg az iskoláskorig, bár a terápia egyes lépései egészen felnőttkorig kihúzódhatnak.
Ha a szájpadhasadékot ajakhasadék is kíséri, először az utóbbit szokták műtéttel helyreállítani. A kezelés nem ér véget a sebészi beavatkozásokkal. A betegek gondozásában részt vevő szakemberek – gyermekorvosok, fül-orr-gégészek, logopédusok, fogorvosok és szájsebészek, esetenként plasztikai sebészek és pszichológusok – ha kell, felnőtté válásukig követik fejlődésüket és egészségi állapotukat.
Esetismertetés
2013 decemberében jelentkezett rendelőnkben H.D. 56 éves férfi páciens. Ipari munkásként évek óta Spanyolországban dolgozik. Kórelőzményei közül lényeges megemlíteni, hogy ajak- (cheiloschisis) és szájpadhasadékkal (palatum fissum) született. Kétéves korától 17 éves koráig hét korrekciós műtéten esett át. A beteg felvétele utáni vizsgálat kiderítette, hogy mindezek dacára egy 5–7 mm-es sipoly köti össze a szájüreget az orrüreggel (1–2. ábra).


Az anamnézis, alapos betegvizsgálat és kiegészítő laborvizsgálatok utáni diagnózist a kezelési terv kidolgozása követte. A fogorvosi terápia lépései megbeszélésre kerültek, hogy megegyezzünk az orvoslátogatás időpontjairól, időtartamáról, valamint egy sor gyakorlati részletkérdésről.
Első lépésben lenyomatokat vettünk a tanmodellek elkészítése érdekében, majd következett a szájüreg szanálása. A felvételen látható fogak és gyökerek eltávolításra kerültek. A foghúzásokat az alveolusok kürettelése követte.
Az utolsó foghúzás után 5 nappal került sor az oro-nasalis sipoly zárására és a jobb oldali sinus lift műtétre (3. a–d ábrák).





A jobb oldali sebészi beavatkozás után 17 nappal került sor a bal oldali sinus lift műtétre (4. ábra).

A felső állcsontokon végzett műtétek gyógyulása alatt, az utolsó beavatkozás után két hónappal az alsó állcsont előkészítésére került sor, 8 DenTi rootform implantátumot helyeztünk be. A csontpótlásokat kétféle membránnal rögzítettük. A 4-es kvadránsban Jason felszívódó membránt, a 3-as kvadránsban I.G.E.N előregyártott titánmembránokat használtunk. A kétféle augmentálási eljárást a csonthiányok hasonlósága miatt összehasonlításként alkalmaztuk, de végső soron a csontregenerálódásban a két technika között jelentős eltérést nem tapasztaltunk (5. a–c ábrák).




Az ínygyógyulás befejeztével a páciens két ideiglenes, lemezes fogsort kapott.
A sinus liftek elvégzése után 9 hónappal 6 darab DenTi rootform implantátumot helyeztünk a felső állcsontba (6. ábra).

Az implantátumok feltárására és az ínyformázó csavarok felhelyezésére 6 hónap után került sor. Egyúttal elkezdődik a protetikai rehabilitációs szakasz (7. a–c ábra).




A végleges fogművek felhelyezése után a páciens rövid idő alatt megszokta az új fogstátusát. Beszéde, hangképzése, mosolya és a rágás előnyösen megváltozott (8. a–b. ábrák).


Záró gondolatok
Az orvoslásban nincsen két egyforma eset. A szájüregi implantációs terápiára ez a tétel hatványozottan vonatkozik. Esetünkben a veleszületett oro-faciális rendellenesség késői szövődményeit is korrigálni kellett. A jelentős csonthiányt pótolva sikerült stabil implantátumokat felhelyezni. Az invazív sebészi kezelések során szem előtt tartottuk a fájdalom és az ödéma terápiáját, valamint a felülfertőzés megelőzését. A Nurofen Forte 400 mg bevont tabletta szedését a fájdalomra és a műtét utáni vizenyő, valamint az esetleges gyulladás terápiájára ajánlottuk, 3 napon át, napi 3 tablettát. Az antibiotikum-prevenciót Augmentin Duóval oldottuk meg, amely amoxicilint és kalvulánsavat tartalmaz. Napi 2 tablettát írtunk elő, 5 napi szedéssel. A páciensünk távoli munkahelye etapizálásra késztette a szakmai teamet. Az első betegvizsgálat és a terápia befejezése között két és fél év telt el. A legfontosabbnak azt tartjuk, hogy betegünk utolsó recall vizsgálatán elégedett volt új arcvonásaival és orális funkcióival (9. ábra).


Fordítás és sajtó alá rendezés:
Prof. dr. Matekovits György