Norvég tanulmány szerint a nagy fájdalomintenzitás a nem megoldódó TMD kockázati tényezője

A meglévő kutatások szerint a temporomandibuláris rendellenességek (TMD) a második leggyakoribb rokkantsági és fájdalomforrás az emberi szervezetben. Egy nemrégiben készült tanulmány a nem megoldódó temporomandibuláris zavar kockázati tényezőit értékelte a hosszú távú refrakter TMD-ben szenvedő betegeknél három évvel azután, hogy a bergeni Haukeland Egyetemi Kórházban egy országos interdiszciplináris értékelési programba felvették őket. A vizsgálat megállapította, hogy azok a betegek, akik nagyobb fájdalomintenzitásról számoltak be, nagyobb valószínűséggel számoltak be később nem megoldódó TMD-tünetekről.

A vizsgálatba bevont 60 TMD-s beteget a beiratkozás kezdetén orvosi radiológus, fizioterapeuta, klinikai pszichológus, orofaciális fájdalomra specializálódott fogorvos, száj- és állcsontsebész és fájdalomorvos vizsgálta meg. A csoport átlagosan 13,4 éve szenvedett TMD-fájdalomtól. A szakemberekkel való találkozás után a betegek kezelési javaslatokat kaptak, amelyeket a háziorvosukhoz (GP) vittek nyomon követés céljából.

Kezdetben és három évvel később a betegek kitöltöttek egy kérdőívet, amely nemcsak a TMD tüneteire és fájdalmára, hanem a fizikai működésre, a káros eseményekre, például traumára és a pszichoszociális tényezőkre is kiterjedt.

Bár a betegek összességében elégedettségről számoltak be a kezdeti multispecialista értékeléssel és a kezelési javaslatokkal, három évvel később a betegeknek csak 21%-a számolt be elégedettségről a háziorvosuk által biztosított nyomon követéssel kapcsolatban. Három év elteltével a betegek 33%-a számolt be romló TMD-tünetekről, 26%-uk javuló tünetekről, 41%-uk pedig változatlan tünetekről. A kutatók megjegyezték, hogy azok, akiknél a tünetek romlását tapasztalták, korábban sokkal nagyobb minimális és maximális fájdalomintenzitásról számoltak be a kiindulási időpontban. Ez a csoport kezdetben nagyobb mértékű szenvedésről is beszámolt a fájdalom miatt. A statisztikai elemzés azt mutatta, hogy a kezdeti magas maximális fájdalomintenzitás szignifikáns előrejelzője volt a TMD-tünetek romlásának a hároméves értékeléskor.

Mivel Norvégiában – különösen vidéken – hiány van TMD-specialistákból, az általános orvosok és fogorvosok gyakran kapják a TMD kezelésének feladatát, annak ellenére, hogy esetleg nincs meg hozzá a megfelelő szakértelem. A kutatók jelezték, hogy a súlyos TMD kezelésében ideális esetben orvosi és fogorvosi szakemberekből álló csapat vesz részt, és felvetették, hogy a 39 betegből mindössze tíz beteg javulásához járulhatott hozzá, hogy a nyomon követés érdekében általános orvosokhoz és fogorvosokhoz kellett fordulniuk.

A szerzők azt javasolták, hogy a kezelést javíthatná az interdiszciplináris csapat által a betegekkel és a háziorvosokkal végzett nyomon követés, valamint az, hogy a betegeknek lehetőséget adnának arra, hogy egy visszajelzéssel ellátott rehabilitációs program révén felelősséget vállaljanak saját gyógyulásukért. További kutatást javasoltak a krónikus fájdalommal küzdő betegek stresszkezelésének, mint a kezelés eredményét befolyásoló tényezőnek a vizsgálatára.

A „A magas fájdalomintenzitás a nem gyógyuló TMD kockázati tényezője: egy norvég interdiszciplináris értékelő programban részt vevő betegcsoport hároméves követése” című tanulmányt a Journal of Pain Research című folyóiratban 2022. május 2-án online publikálták.

Forrás: https://www.dental-tribune.com/news/norwegian-study-finds-high-pain-intensity-is-a-risk-factor-of-non-resolving-tmd/

Anisha Hall
2022.06.07