Ha mosolyunk esztétikai változáson megy keresztül, nem fogjuk hirtelen jobban érezni magunkat.
Egy új tanulmány szerint pszichológusra is szükség van a boldogság eléréséhez, még az esztétikai fogászati beavatkozásokat követően is. Ezt a megállapítást a London-i Kings College tette, az egyetemen készített tanulmány alapján.
A vizsgálatban 60 résztvevőnek kellett válaszolnia olyan kérdésekre, melyek arról próbáltak információt gyűjteni, hogy mennyire elégedettek a külső megjelenésükkel a fogászati beavatkozás előtt és után.
Kiderült, azok a betegek maradtak a legboldogabbak, akik már a kezelés előtt is többnyire elégedettek voltak a megjelenésükkel. A kezelés előtti elégedetlenség viszont megmaradt a fogászati beavatkozás után is.
A tanulmány célja annak megállapítása volt, hogy az egyes egyének esetében hogyan befolyásolta az esztétikus fogászati beavatkozás az énképüket.
A betegek és a fogorvosok számára is egyaránt fontos, hogy elérjék azt a pontot, amelynél a páciens a lehető leginkább elégedett megjelenésével. A neurózist akár az esztétikus fogászati beavatkozások ellenségének is mondhatjuk.