„Nem a szerencsére bíztam a sorsom, megdolgoztam a sikereimért!”

[et_pb_section fb_built=”1″ _builder_version=”4.4.1″][et_pb_row _builder_version=”4.4.1″][et_pb_column type=”4_4″ _builder_version=”4.4.1″][et_pb_text _builder_version=”4.4.7″ text_font=”|700|||||||” text_font_size=”16px”]

Prof. dr. Matekovits György a Temesvári Victor Babes OGyE Fogorvos-tudományi Karán az Orális Rehabilitáció Tanszékének vezető professzora 2012-ig, nyugdíjazásáig. Számos fogászati szakkönyv, tudományos publikáció és jegyzet írója, 20 éve rendszeresen publikál a Dental Hírekben is.

[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][et_pb_row _builder_version=”4.4.7″][et_pb_column type=”4_4″ _builder_version=”4.4.7″][et_pb_text _builder_version=”4.4.7″]

Professzor Úr! Néhány nap múlva köszönthetjük Önt, hiszen közeleg a 75. Örömmel várja a méltán sok-sok születésnapi gratulációt?

Nagy örömmel!  Minden nap szívesen veszem fel a telefont, olvasom az üzeneteket, az e-mailjeimet. Mindez nekem azt jelenti, hogy még számos „szellemi köldökzsinór” köt a szakmához, a kollégákhoz, a jó barátokhoz.

A visszatekintés egy ilyen évforduló kapcsán elengedhetetlen. Milyen hatások, motivációk kapcsán választotta Ön a fogorvosi pályát?

Eléggé kacifántos a pályaválasztásom története. Édesapám női fodrász volt, édesanyám gobelin és tipoen festő. Az aradi, volt Katolikus Magyar Fiúgimnáziumban érettségiztem 1961-ben, humán szakos osztályban. Latinból, román nyelvből és franciából is maturálnom kellett. A gimnáziumi időszakban édesapám bevezetett a női fodrászat titkaiba, és mire leérettségiztem, már parókákat készítettem az aradi színház részére. Mivel kitűnőre sikerült az érettségim, atyai unokabátyám példájára, én is az orvosi egyetemre szerettem volna jelentkezni, ehhez viszont igazolás kellett volna arról, hogy munkásgyermek vagyok. Ezt nem kaptam meg, s azért, hogy ne vigyenek el katonának, felvételiztem az aradi Fogtechnikai Főiskolára. A román nyelvű vizsgán elsőként kerültem be fogtechnikustanoncnak. Egy év után, 1962-ben újra jelentkezhettem a temesvári Orvostudományi Egyetemre – időközben eltörölték a paraszt/munkás megkülönböztetést –, így kb. 12-en konkuráltunk egy helyre. A 80 sikeres vizsgázó közül én voltam a 48.

Hogyan alakult a szakmai életútja?

1962-ben, október elsején léptem át a TOE kapuját. Ez a dátum csupán annyiban érdekes, hogy 50 évre rá, 2012-ben, pontosan ekkor kaptam kézhez a nyugdíjazási passzusomat. Az első öt évben párhuzamosan jártunk az általános orvosi és a fogorvosi előadásokra, gyakorlatokra. Az ötödik év végén Bukarestben, versenyvizsga után kineveztek 3 évre rezidensnek, a hatodik év végén államvizsgáztam, majd még két évig, mint cselédkönyves, dolgoztam a Temesvári Szájsebészeti Klinikán. Itt szeretném elmondani, hogy egész életutamat befolyásoló mestereim, tanáraim voltak, akiktől megtanultam a csapatmunka fontosságát, a kollégák tiszteletét, az oktatás szépségeit és a beteg, elesett ember alázatos szolgálatát. Csupán két nevet emelek ki a sokak közül: Prof. dr. Dutescu Nicolaét és dr. Urbanetz Lászlóét. Kies fővárosunkban újra vizsgáztam, és mint szakorvos kerültem vissza a város legnagyobb, 6 emeletes járóbeteg-klinikájára. Rengeteget dolgoztam. Három év szájsebészet után én lettem a klinika „foghúzó szakija”. Volt olyan nap, hogy 120 beteget megvizsgáltam, és 82 fogat húztam. Ilyen idők voltak…

Közel 30 éven át a Szájsebészeti Klinikán működtem. 1992-ben osztályvezető főorvossá avanzsáltak, ahol 74 beosztottból 21 orvos kolléga volt. 1994-ben megvédtem az Orvostudományok Doktora (PhD) címet, és egyetemi adjunktus lettem, majd 1998-tól egyetemi docens, és a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületi Tagsággal tisztelt meg, 2003-ban pedig megkaptam az egyetemi professzor címet is. Időközönként a Marosvásárhelyi OGyE Fogorvosi szakának vezetősége – prof. dr. Bocskay István javaslatára – meghívott egy – egy előadás-sorozatra, a szájrák és a rákmegelőző állapotok témakörében.

Számos nemzetközi szervezet, egyesület tagja volt, Európa sok országában ismerték a nevét, munkásságát. Hallhatnánk ezekről az évekről is?

1968-tól jelentek meg írásaim Belgiumban, Svájcban, Franciaországban és Németországban, az ottani jeles szaklapokban, főleg kutatási eredményeimet közölték. Büszkén kellene vállalnom, de a keserű szájíz ma is kísért, miután 1979-ben a Belga Királyi Akadémia felkért egy előadásra. A meghívón rajta volt minden, az ingyenes ellátástól a parkoló hely számáig. Amikor elmentem kihallgatásra az útlevélosztály főnökéhez – Veréb elvtárshoz (nem vicc!) –, kacagva hátradőlt a forgószékében, és csak ennyit morgott: „Vége az orvos exportnak, doktor elvtárs!”.

1989 előtt kétszer voltam/lehettem Magyarországon. Egyszer Miskolcon tartottam előadást a nyelv patológiájáról, másodszor Balogh professzor meghívására Budapesten, a SOTE-n beszélhettem az állkapocsízület krónikus elváltozásairól. 1987-ben jutottam el a Jeruzsálemi Hadassah Medical Center szájsebészeti osztályára, ahol néhány órás, nagy élményt jelentő látogatást tehettem.

[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][et_pb_row _builder_version=”4.4.7″][et_pb_column type=”4_4″ _builder_version=”4.4.7″][et_pb_image src=”https://www.dental.hu/wp-content/uploads/Átveszem-scaled.jpg” title_text=”Átveszem” _builder_version=”4.4.7″][/et_pb_image][/et_pb_column][/et_pb_row][et_pb_row _builder_version=”4.4.1″][et_pb_column type=”4_4″ _builder_version=”4.4.1″][et_pb_text _builder_version=”4.4.7″]

Kutatási területe rendkívül sokrétű, ezt mutatja publikációinak széles köre is, 16 szakkönyv és 5 egyetemi jegyzet szerzője vagy társszerzője, közel 200 szakmai cikk írója. Egyetemi oktatóként elsősorban milyen témákban publikált?

A román nyelvű szakkönyvek és jegyzetek mellett a MOGyE fogorvostan-hallgatóinak, társszerzőként kiadott köteteim: Magyar–román–angol Fogorvosi Szakszótár, Orális Diagnosztika, Fog- és szájbetegségek megelőzése, Cariológia. 2010-ben – az Erdélyi Múzeum Egyesület kiadásában – megjelent egy értékes összeállítás: Fejezetek az Erdélyi Magyar Orvostudomány Történetéből: Kutatások 1945– 1990 között. Bocskay professzor mellett a fogorvos-tudományi fejezet társszerzője voltam.

Az említett témákon kívül a praxisom során életszerűen „elém gördültek” a kutatnivaló, elmélyülést, alaposabb érdeklődést és figyelmet érdemlő kérdéskörök. Az első és sorsformáló feladatomat 1995-ben kaptam, amikor az egyetemünk még nem volt EU-s intézmény, de a diplomáinkat már Bajorországban is elfogadták. Ekkor engem bízott meg az egyetem dékánja, dr. Bratu professzor – miután az új EU-s curriculum szerint be kell vezetnünk az orális rehabilitáció nevű tantárgyat, dolgozzam ki ennek a tananyagát.

Erre mindössze két hónapot kaptam. Prof. dr. Bánóczy Jolánhoz fordultam, aki rendkívül sok segítséget adott nekem ehhez a munkához. Az év őszén sikerült is elindítani az „orálrehabos” tanévet, és rövidesen megjelent – az országban is az első – egyetemi jegyzetem. Számos más probléma is felvetődött az „orálrehabos” meditációk során, pl. a XXI. század fogorvosi kihívásai, a fogtechnikusképzés metodológiája, az epilepsziás, az Alzheimer-kóros és az ágyhoz kötött betegek fogorvosi ellátásának protokollja, a modern cariologia gyakorlata, a várandós nők és a mozgássérültek fogorvosi ellátása, a magyar orvosi nyelv oktatása kisebbségi létben, valamint Pápai Páriz Ferenc Pax Corporisának fogorvosi vonatkozásai. Ezek a témák tartoztak a főbb érdeklődési körömbe.

Talán nem érdektelen röviden megemlíteni a fogtechnikusképzés akkori buktatóit. Az egyetemünk 2001-ben felkerült az EU-ban akkreditált felsőoktatási intézmények közé, és az akkori vezetőség eldöntötte, hogy a fogorvosi kart kiegészítik két, 3 éves időtartamú főiskolai karral: fogászati nővérképzővel és fogtechnikusképzővel. Éppen azért, hogy az orvos /fogtechnikus párbeszéd világos és egységes legyen, a főiskolán oktatók egyetemi oktatók is voltak egy személyben. Felvételi vizsga nem lévén, az érettségi jegyek arányában „boldog-boldogtalan” fogtechnikus akart lenni. Az első tanév után kiderült, hogy a diákjaink háromnegyede „kétbalkezes” és alkalmatlan. Ismét én kaptam a megbízást a gyakorlati felvételi vizsgarendszer kidolgozására.

Mint annyiszor a hivatásom során, most is az Aradon eltöltött fogtechnikusi egy év volt a segítségemre. Két próbát gondoltam ki: sima és nem wipla drótot kellett krampon-fogóval néhány ábra szerint, pontosan meghajlítani, valamint friss gipszkockából ki kellett faragni egy sakk bástya figuráját, pontos méretre. Az elbírálás 1-től 10-ig terjedt, a pontosság, a méret, az idő stb. alapkritériumai szerint. A dolog működött, és kisebb finomításokkal ma is ez a fogtechnikus előfelvételi egyik alapja.

„Aki nem publikál – az nem is létezik” – ezt írta ki 1990-ben, az egyetem előterében egy faliújságra az akkori dékán. A mi generációnk haladni akart, oktatói pályafutást remélt, és ez világosan ki is rajzolódott. Külön színfolt ebben a többségi/kisebbségi világban, hogy a magyarnak legalább kétszer annyit kellett tudni/bizonyítani, mint a többieknek. 1990 után Marosvásárhelyen, magyar OGyE-en beindult egy igen színvonalas Tudományos Diákköri munka. Gondoltam egy nagyot, és a temesvári fogorvosi egyetem 6 évfolyamából összegyűjtöttem 14-16 magyar ajkú diákot. Egy témára két hallgatót osztottam be, s közel 10 éven át, minden esztendőben részt vettünk a TDK konferenciákon, átlagban 4-6 magyar nyelvű szakdolgozattal. Arattuk a babérokat, és élveztük a hamisíthatatlan magyar bulikat. A szakdolgozatok színvonalasak, értékesek és értékeltek voltak. A legjobbak később szaklapokban is megjelentek.

2013-ban, a kereken 50 éves orvosi-oktatói munkássága után megkapta a Pápai Páriz Ferenc díjat, ez a szakma legmagasabb rangú elismerése Erdélyben. Mit jelentett ez Önnek, miként fogadta ezt a díjat?

Pápai Páriz Ferenc évtizedek óta a szívemhez nőtt. A Pax Corporisa egy igazi erdélyi, orvosi Corvina. Ha lenne ilyen – tényleg miért nincs? –, Transilvanikumnak nevezném. A könyvtáram polcáról számtalanszor levettem és bele-beleolvastam. Kiírogattam a stomatológiai, szájsebészeti, gyermek-fogorvosi vonatkozásokat, majd Székelyudvarhelyen egy Pápai Emlékülésen bemutattam a Pax Corporis fogorvosi vonatkozásait. Ezek után, 73 évesen, életműdíjként megkaptam a megtisztelő és elismerő kitüntetést. Hihetetlenül jólesett, és ma is határtalan hálával gondolok a mindig mosolygó barátomra, dr. Balla Árpádra, a PPF Társaság elnökére.

Mikor került kapcsolatba a Dental Press Kiadóval?

Az 1990-es évek előtt, egy Romániában hivatását gyakorló egyetemi oktató az égvilágon semmiféle szakirodalomhoz nem juthatott. Minden magyar nyelven kiadott nyomtatvány, ami „odaátról jött”, fasiszta, irredenta címkével landolt a vámosok kályhájában.

Nagy örömömre szolgált, amikor 1998-ban, Bánóczy professzor asszonnyal történő egyik szakmai beszélgetésen kezembe került a Dental Hírek. Engem különösen érdekeltek a „honi” fogászat egészségpolitikai és közélet hírei. Szerencsére rövidesen e lap már az egyetemünkre is eljutott. Hamarosan én is bekapcsolódtam a lap munkájába, a szakmai tanácsadó testület tagja lettem, és vagyok jelenleg is, ami megtisztel és lekötelez.

Az évek során a Dental Press által kiadott számtalan tudományos közleményhez, fogászati szakkönyvhöz, tematikus kiadványhoz mi is hozzájutottunk.

Mit emelne ki a legemlékezetesebb eseményként a közel 20 esztendős közös munkából?

Kollaborációnk legemlékezetesebb momentuma 2007-ben a Fogászati személynévlexikon megjelentetése, valamint a kötet bemutatása volt a Dental World keretében. Rendkívüli öröm volt számomra, hogy régi vágyam teljesülhetett, így a fogorvoslás neves művelőinek eljárásait, technikáit és kutatásaikat – egy kötetben összegyűjtve – az érdeklődő olvasóknak átadhattam. Kereken 5 év munkája, kutatása, keresése van a lapokon. Az is igaz: amikor nekikezdtem, még nem volt Google. Akkor még azokra a fekete négyszögletes merevlemezekre rögzítettem a SOTE könyvtárában kijegyzetelt információkat.

A Dental Press különböző rendezvényeinek rendszeres látogatója, illetve gyakran előadója is vagyok. Legutóbb a 2016-os Dental World Szájhigiénikus Kongresszusán „A terhesség alatti orális szakellátás” címmel tartottam előadást. Felkéréseik nekem többet jelentenek a szakmai elismerés egyik megtisztelő formájánál. Számomra az anyaország odafigyelését is jelképezi a világon egyedülálló, határon túli, magyar nyelvű fogorvosi felsőoktatás felé. Hálátlan lennék, ha erre a kérdésre csupán ennyit válaszolnék. Életem során, karrierem pallérozásában még egy igen fontos dolgot köszönhetek a Dental Press-nek: a sok-sok barátságot, amelyeket a rendezvények során köthettem. Eddig minden esztendőben ott voltam a Dental World-ön.

Sokan emlegetik a Professzor Úr fantasztikus brassói zongorajátékát, vagy a szegedi Tisza-parton elhangzó Strauss-valcerét. Ma is gyakran leül a zongora mellé?

Elemista koromban a szomszédunkban lakott egy zongoratanárnő, akihez eljártam, miután zongoránk nem volt, s ő megállapította, hogy van hallásom, tehetségem a zenéhez. Később kaptam egy szép zongorát, s a szüleim beírattak a „zenedébe”, ahol a középiskolai tanulás mellett komplex zenei képzést is kaptam. Az érettségi tételem: Brahms V. Magyar Tánca volt. Az egyetemi éveim legelején szertornáztam, amit nagyon szerettem. De a második évben  néhány hangszeres fiú felkért, álljunk össze zenekarrá. Több mint hat éven át játszottunk színpadon, évzáró bulikon vagy jazz klubokban. Jószerivel az ország összes egyetemi városában képviseltük a TOE színeit. Manapság megváltozott sok minden. A két budapesti unokám – Ágota és Júlia – a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt évekig, így a zongorát ők kapták. Cserébe kaptam a ma oly divatos villanyzongorát, és az ikreket tanítgatom, amikor itt vannak nálunk. Ritkábban, ha „szomorkás a hangulatom…”, ma is leülök a billentyűk mellé, vagy amikor „összecsendül két pohár…” – egy-egy baráti nosztalgiaesten.

A családban még egy jelentős esemény is várható a közeljövőben, most ünneplik feleségével, Ágotával az aranylakodalmukat. Az 50 együtt töltött évről mit mondana el röviden az olvasóinknak?

Röviden beszélni 50 évről – képtelenség! Annak dacára, hogy mindketten Temesváron voltunk diákok, a Fogarasi-havasokban ismerkedtünk meg egy diáktáborban, 1964 nyarán. Én a zenekarban ügyködtem esténként, de orvostanhallgatóként a „doki” szerepét is elláttam. Egy alkalommal, kb. félnapos barangolás után egy gyors hegyi patakon kellett kőről kőre ugrálva átkelni, amikor kiabálást hallottam: doki, ide! Egy diáklány elcsúszott és felhorzsolta a térdét, s én rohantam segíteni… Így találkozott két magyar a nagy román rengetegben, a fellegek fölött. Azóta is fogjuk egymás kezét, ezt rendelte a sorsunk. Ágota 1968-ban államvizsgázott a Műszaki Egyetemen, Ő már az első számítógépes generáció tagja volt. Nejem 35 évet dolgozott a számítógépiparban, én meg éjjel-nappal, hétvégeken és ünnepekkor gyógyítottam. Két szép és okos leányunk van – Eszter és Emő –, négy szuper unokánk, közülük Hanna és Csongor ikrek, és az a csoda, hogy élnek, ezt kizárólag a Jóistennek és a debreceni Neonatológiai Klinika lelküket is kitevő szakorvosai bravúrjának köszönhetjük. 

[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][et_pb_row _builder_version=”4.4.7″][et_pb_column type=”4_4″ _builder_version=”4.4.7″][et_pb_image src=”https://www.dental.hu/wp-content/uploads/1968-júli-29.jpg” title_text=”1968-júli-29″ _builder_version=”4.4.7″][/et_pb_image][/et_pb_column][/et_pb_row][et_pb_row _builder_version=”4.4.7″][et_pb_column type=”4_4″ _builder_version=”4.4.7″][et_pb_text _builder_version=”4.4.7″]

Mivel tölti jelenleg a napjait, milyen kedvteléseiről hallhatunk még?

Napjaim csendesen, kerti és szellemi munkával telnek. Egy román (Dental Target) szaklapnak, valamint a Dental Híreknek írok és fordítok szakcikkeket, főleg a fiatal, tehetséges volt tanítványaim „szárnybontogatását” pallérozom.

A temesvári Új Szó hetilap Egészségügyi rovatát vezetem, és különböző helytörténeti tanulmányokat közlök. Amikor meghívnak, járom Erdély magyar középiskoláit, ahol a végzős osztályok pályaválasztás előtt álló tanulóinak igyekszem bemutatni az orvosi hivatás napos – és árnyoldalait.

Amikor orvoslásról, hivatásról, céltudatosságról, sikerekről beszélek, és az öreg fogorvos ropogó hátgerince is szóba kerül, dióhéjban annyit mondhatok: Nem a szerencsére bíztam a sorsom, megdolgoztam a sikereimért!

Életfilozófiám: „Vannak, akik mindig morognak, mert a rózsának tövisei vannak. Én hálás vagyok, hogy a tövisek között van rózsabimbó is!”

Rendkívül változatos, tartalmas és sikeres életútjának tapasztalataiból bizonyára nagyon sokat átadott a tanítványainak, sőt még jelenleg is közvetíti a jövő generációja felé az „orvosi hivatás napos és árnyoldalait.” Kívánjuk, hogy kedves zongorájából még nagyon sokáig és sokszor csendüljenek fel azok a kedvenc dallamok! Szerkesztőségünk és a magam nevében is gratulálunk 75. születésnapja alkalmából, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

Professzor Úr! Köszönöm a beszélgetést.

[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][et_pb_row _builder_version=”4.4.1″][et_pb_column type=”4_4″ _builder_version=”4.4.1″][et_pb_cta title=”Ossza meg véleményét!” button_url=”https://www.facebook.com/dentalpress” button_text=”Hozzászólok” _builder_version=”4.4.1″ custom_button=”on” button_text_size=”16px” link_option_url_new_window=”on”]

A DENTAL.HU a fogászati szakma portálja.

Az Ön véleménye, hozzászólása, aktivitása legalább olyan fontos, mint a cikk, amit elolvasott. Ossza meg a cikket ismerőseivel vagy szóljon hozzá, mondja el véleményét a Facebook oldalunkon.

[/et_pb_cta][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]