Egészen az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hogy mekkora változást hoz a Magyar Orvosi Kamara november végi tisztújítása. Noha az elnökjelöltekkel tisztán felálltak a „frontok”, az előzmények alapján a választás bármilyen kimenetele elképzelhető volt.

Az elnökjelöltek között a kamarát 16 éve vezető Éger István egyértelműen a status quo fenntartását testesítette meg. Bemutatkozásában hangsúlyozta is a változatlanságot, amikor ezt választotta mottójául: „Nem alkuszom meg soha, senkinek. Sem eddig, sem ezután!” A köztestület, s azon keresztül az egész magyar egészségügy megújítására hónapok óta szerveződő „Újratervezés” csoport támogatói Kincses Gyula egykori államtitkár mögött sorakoztak fel. Ő nem kevesebbet jelölt meg céljaként, minthogy „Vissza kell szereznünk a szakma becsületét, társadalmi megbecsültségét. Az orvostársadalom ne elszenvedője, hanem irányítója legyen az egészségügy szükségszerű változásainak.” Az utóbb visszalépett harmadik jelölt, Lotz Gábor patológus pedig azzal érvelt, hogy az ő személye kevésbé megosztó, mint a másik kettő, így garancia lehet arra, hogy „a kamara ne az egyik vagy másik irányzat kizárólagos céljait, hanem az össz-orvostársadalom érdekeit szolgálja”.

A választási felkészüléshez a hátteret az ősszel továbbra is csak sodródó kormányzati egészségpolitika adta. Az önkormányzati választásokhoz közeledve semmilyen politikai kockázatot nem akart vállalni a tárca. Nem kezdeményeztek, legfeljebb így-úgy reagáltak, ha már valamilyen mozgolódás kikényszerítette azt. Olyan pedig több is akadt, egyes orvoscsoportok megpróbáltak ebben a helyzetben a szokásosnál markánsabban kiállni magukért.

Szeptember elején az alapellátó fogorvosok kezdték, miután végképp elakadtak a finanszírozásuknak a háziorvosokéval egy szintre való emeléséről szóló háttértárgyalások. Figyelemfelhívásként a korábban már eredményes „húzós napok” mintájára szerveztek – ám most már hosszabb – koordinált szabadságolást. (Ebben a kereken két hétben a mintegy 1100 résztvevő rendelésein csak az akut esetek sürgősségi ellátását végezték.)

Bár a tárca nem volt hajlandó tárgyalni a demonstrációt szervező csoporttal, az utolsó pillanatban tett egy mérsékelt ajánlatot a finanszírozás emelésére. Ezt Horváth Ildikó államtitkár a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosok Területi Szervezetének elnöksége előtt adta elő, ahol azt nagy többséggel el is fogadták. Csakhogy nem ők szervezték a figyelemfelhívó akciót, ami így harmadnapra el is indult. A résztvevői pedig saját tagozatvezetőjüknek írt nyílt levélben kértek hozzá teljes támogatást, kilátásba helyezve, hogy különben javasolni fogják a kamarai testület visszahívását. A demonstráció végül is csendben lefutott. Bár a tárca egy közleményében megtévesztőnek és jogellenesnek nevezte az akciót, utóbb nem feszítették túl a húrt. Nem próbálkoztak megtorlással sem, igaz, jobb ajánlatot sem tettek a résztvevőknek. Másfél hónap csend után aztán Kásler Miklós miniszter immár döntésként jelentette be ugyanazt, amit Horváth Ildikó a demonstráció hírére ígért.

A heti 30 órát dolgozó alap-, illetve szakellátó fogorvosok még idén 1,5 millió forint egyszeri támogatást kapnak, majd a jövő évtől havi 250 ezer forinttal nő a közfinanszírozott fogászatok rezsitámogatása. Nagy Ákos keszthelyi fogorvos, aki demonstrációk vezéralakjaként lett ismert, ezt kevesellte a Népszavának nyilatkozva. Úgy számolt, hogy a rezsitámogatás növelésével is még mintegy havi 400 ezer forint marad a háziorvosi praxisok finanszírozáselőnye. Az idei egyszeri támogatásról pedig azt mondta, hogy az legfeljebb arra elég, hogy megvásárolhassák az unió által előírt amalgám-szeparátort. Ezt a kiadást elkerülni sem tudnák, hiszen az egykori ÁNTSZ már jelezte, hogy jön a berendezés meglétét ellenőrizni.

Ilyen előzmények után különösen érdekesnek ígérkezett a kamara területi szervezetének novemberi tisztújítása. A Hermann Péter elnök leköszönésével megüresedett székért ketten indultak a végső versenyben, a demonstrációkat is szervező Nagy Ákos, valamint a MOK eddigi fogorvos-alelnöke, Gerle János. Utóbbi meglehetősen sima szavazással, 62:27 arányban nyert. Gerle János számára egyáltalán nem új a most elnyert tisztség, ő a kamara fogorvosi tagozatának megalapítója és annak elnöke is volt már 2007-ig. A MOK honlapja alig titkolt elégedettséggel így számolt be a további eredményekről: „A küldötti értékválasztás kitartott az elnökség többi tagjának megválasztása során is”.

Az orvosbérek tervezett emelésének tavaszi elakadása, a kormányzat részéről tapasztalt mellőzés, s az Újratervezés-csoport megjelenése látványosabb fellépésre ösztönözte magát az orvoskamarát is. Miután felmérték, hogy mennyi fáradságot, kockázatot vállalnának a tagok a követeléseik alátámasztásáért, meghirdettek szeptemberre egy nagy orvosgyűlést. Azt remélték, ott majd sikerül a pénzügy-, a humán- és a miniszterelnökséget vezető minisztert szembesíteni az egészségügy megannyi baját megszenvedő orvosokkal. Csakhogy a meghívott tárcavezetők közül senki nem ment el a Vasúttörténeti Park remizébe, s a helyettük megjelenő államtitkár és helyettes államtitkár sem kapott a helyzethez illő muníciót a kormánytól. A közönség pedig – e közegben szokatlan módon – hangos füttyszóval és gúnyos kacajjal fogadta tőlük az ágazati sikerpropagandából unásig ismert beszédpaneleket. Nyilvánvalóvá vált, hogy a kormányzat képviselői rosszul mérték fel az ágazat dolgozóinak hangulatát vagy egyszerűen már elvesztették a képességet a nyílt és őszinte párbeszédre. Éger István kamarai elnök a nagygyűlést utóbb „sikeresnek, ám eredménytelennek” nevezte. Ennek ellenére bizakodóan jegyezte meg, hogy számára úgy tűnik, „most a tettek mezejére lépnek”, s hamarosan újraindulnak a tárgyalások a kormányzattal.

Ám az azóta eltelt két hónap nem hozott sem áttörést, sem látható eredményt. Így a kamara vezetői egy héttel a küldöttgyűlés előtt még tettek egy kísérletet a szunnyadó parázs felizzítására. S a Területi Szervezetek Tanácsa rendkívüli ülésén úgy döntöttek, hogy szintet lépnek, s indítványozzák a küldöttgyűlésnek: „tegyen az önkéntes túlmunka felmondására irányuló nyomásgyakorlási indítványt a küldöttek, kollégák felé”. Ezt a javaslatot akár az Újratervezés is tehette volna, éppen a kamarai alelnökjelöltjük Lénárd Rita nyilatkozta az Abcúgnak még februárban: „mérhetetlenül erős szervezet lehetne a kamara;  nem kell sztrájkról beszélni, elég lenne az önkéntes túlmunka felmondása. Ha csak a tagság fele megteszi ezt, már megáll az élet.”

Ám a Területi Szervezetek Tanácsának ez az utolsó gesztusa már nem sokat számított a küldöttgyűlési megméretésnél. A végső szavazáson Éger István az újratervezéses Kincses Gyulával szemben közel kétharmados vereséget szenvedett (120:202). A további tisztségek esetében is „kitartott a küldötti értékválasztás”. Mint utóbb Kincses Gyula számbavette csapatának eredményeit: „a 31, tisztségre megválasztott közül 28 a mi jelöltünk volt”. Vagy ahogy utóbb Éger István fogalmazott: „az Újratervezés teljes tarvágást csinált a kamarában”.

A kamara új vezetésében számosan képviselik a fogorvosokat. A fogorvos-alelnök Nagy Ákos lett. A területi szervezet tisztújításán vele induló, s ott ugyancsak elbukó Dúl Zoltánt a MOK felügyelőbizottságának tagjává választották, ahol az új alelnök ugyancsak fogorvos: Al-Katib Kamil. A MOK főtitkárává Kárász Anikót emelték, s az Országos Etikai Bizottságba is került fogorvos Radóczy-Drajkó Zsombor személyében.

A távozó elnök kevéssel az eredményhirdetés után úgy értékelte örökségét és részben a veresége okait is a Népszavának, hogy „sok előkészített, végstádiumban lévő ügyet is (például az orvosi alapbérek emelését) hagytam hátra, amik ha megvalósulnak, gyökeresen megváltoztathatják az egészségügy helyzetét. Sajnos ezekben az ügyekben a kormány nem lépett akkor, amikor tehette volna, és a tagok ezt most a mi fejünkre olvasták”.

Nagy Marcell, a MOK egyik új titkára a választás után egy Facebook-vitában érvelt amellett, hogy az egészségpolitika megfogalmazása továbbra is a választott politikusok és közigazgatási intézmények feladata. „A mi elsődleges feladatunk – írta a kamaráról –, hogy rendbe rakjuk az orvosi működés alapvető etikai normarendszerét, ehhez az orvostársadalom, az egészségügyi dolgozók és a betegek véleményét kikérjük és beépítsük. Ez az összefogás pedig már önmagában egy olyan szakmapolitikai erőt és tudásbázist képvisel, amire alapozva a politikusaink meg tudják hozni azokat a strukturális, működési és humánerőforrás-gazdálkodási döntéseket, amelyek egy 21. századi hatékony működéshez vezetnek. Nem a politikusok kenyerét akarjuk elvenni, hanem pont mi adjuk hozzá az alapanyagot.”

Katona József