Egy vezető fogorvos azt tapasztalja, hogy nő a szájrák kialakulása pácienseinél. A pandémia alatt visszaesett az általános fogászati ellenőrzések száma, így a korai tüneteket kevésbé lehet észrevenni.

Matthew Garrett – a Royal College of Surgeons fogorvosi karának dékánja – elmondta, hogy a pandémia alatt változtak a betegek szokásai (kevesebb alkalommal mentek fogorvosi ellenőrzésre), ez pedig a szájüregi szövődmények kialakulásának nagyobb kockázatához vezethet. Garrett szerint a virtuális és telefonos konzultációk azt jelentik, hogy a klinikusok nehezen észlelik a száj „lágyrészének apró változásait”, amelyek rákosak lehetnek. Ennek eredményeként „anekdotikusan” azt mondta, hogy a betegek előrehaladottabb szájüregi rákban szenvednek.

Csökkenés az észlelésben
Az adatok azt mutatják, hogy a fogorvosi látogatások 2020 utolsó negyedévében hétmillióval csökkentek. A világjárvány során jelentős aggodalmak merültek fel a szájrák felderítésének hiányával kapcsolatban. Ezt követte a fogorvosi rendelők két és fél hónapos bezárása az első lezárás során.

Az angliai Healthwatch legfrissebb adatai feltárják a legfontosabb akadályokat. A 2020 október és december között a lakossági panaszokat vizsgálva megállapították, hogy a fogászati ellátáshoz való hozzáférés 10 emberből több mint hét számára (72%) továbbra is nehéz.

A betegek visszajelzései
Egyéb megállapítások a következők:
– Késői időpontok, bizonyos betegek két hónap és két év közötti időpontot kaptak,
– mások több mint 40 fogorvosi rendelőt hívtak fel, hogy NHS (államilag finanszírozott) fogorvost találjanak,
– betegek a fogaik kihúzásához folyamodtak inkább a fentebb említett állítások következményeképp.

Ezenkívül majdnem minden ötödik (58%) negatív véleményt nyilvánított a fogászattal kapcsolatban, szemben az előző három hónap 51% -ával. Másrészt nőtt a fogorvosi pozitív visszajelzések száma. Például 10-ből több mint 1 páciens (12%) mondott valami pozitívat. Korábban, -2020 júliusa és szeptembere között –  ez 25-ből 1 betegnél fordult elő (4%).

Forrás: dentistry.co.uk