Borsos Józseffel, a cég ügyvezetőjével beszélgettünk
A Medi-Cont Kft. 1992-ben Győrben alakult azzal a céllal, hogy a kibontakozó fogászati turizmus által jelentős fejlődésnek induló nyugat-magyarországi fogorvosi rendelők és fogtechnikai laboratóriumok anyagellátását biztosítsa.
Mára a piac egyik meghatározó szereplőjévé váltak, a 25 éves fennállás közelgő jubileumát pedig nagyobb, jobb, szebb, európaibb környezetben ünnepelhetik, hiszen a vállalkozás új telephelyre költözött: a győri Hold utca 12. sz. alá. Mondhatjuk tehát képletesen, hogy a Medi-Cont „Holdra szállása” is megtörtént, ám míg Neil Armstrong cca. 22 órát töltött az égitesten, addig a családi vállalkozás hosszú távon rendezkedett be itt; jövőbeli terveiről beszélgettünk.
Kérdésemre, hogy változott-e valami gyökeresen a Medi-Cont Kft. életében az elmúlt 25 év alatt, egyszerűen felelt: a munka és a cél nem változott. Komplexebbé vált a cég szolgáltatási palettája, amely megkívánta a helyszínváltást, hogy megfelelő infrastrukturális hátteret biztosítsanak. Amellett, hogy a régió rendelőit, laborjait látták el, a Semmelweis Egyetem kizárólagos fogászati anyag beszállítói voltak az elmúlt 10 évben. Eszköz- és gépparkkínálatuk egyedülálló, saját szakszervizháttérrel biztosítják az értékesített termékek garanciaidőn belüli és azon túli karbantartását és javítását. A fogászati ellátás színvonala hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt 2-3 évtized során, ezt az előhaladást igyekeznek kiszolgálni a szektor minden szegmensében. Honlapjuk és webshopjuk praktikus, ergonomikus, abszolút felhasználóbarát, termékkatalógusuk letisztult, áttekinthető. Bármelyikben böngésszünk is, a zavarbaejtően széles kínálat ellenére is könnyen megtalálja az ember, amit keres. Ha mégsem így volna, a készséges munkatársak segítenek!
Az új épületegyüttes ideális kialakítása révén remekül szolgálja a legmagasabb fokú logisztikát: a hatalmas árukészlet átlátható raktározását, szortírozását, külön részlegben folyik az ezerféle gépek szervizelése, lézerberendezések kalibrálása stb. Mindemellett kialakítottak két impozáns oktatótermet is az emeleten, amelyek elméleti és gyakorlati továbbképzések, nemzetközi és hazai előadók által tartott workshopok, hands-on kurzusok helyszínéül szolgálnak. Ottjártunk előtt nem sokkal ért véget egy 40-40 fős kreditpontos tanfolyam, amelyet fogászati asszisztenseknek hirdettek meg általános rendelői higiénia témakörében, de még idén szerveznek elméleti és gyakorlati kurzust, ahol a koreai IBS implantációs rendszert ismerhetik meg az érdeklődők, dr. Nyárády Zoltán szájsebész vezetésével. Emellett tervben van egy – orvosoknak és asszisztenseknek egyaránt szóló – kibővített sugárvédelmi tanfolyam elindítása, illetve a cég által forgalmazott nagy frekvenciás sebészi gépekkel kapcsolatban egy ultrahangos piezo-surgery kurzus életre hívása. A cég az elmúlt években nagymértékben bővítette a nagy értékű, nagy frekvenciás gépek forgalmát. Kizárólagos hazai forgalmazói az olasz Tomaso Vercellotti professzor által fémjelzett Mectron cég Piezosurgery® ultrahangos csontsebészeti rendszernek, de forgalmazzák az amerikai BioLase sebészi és terápiás lézereit és a NewTom CT-it, valamint panorámaröntgenjeit is. Komplexitásukat jól példázza, hogy saját belsőépítészük vezetésével vállalják rendelők és fogtechnikai laboratóriumok tervezését, kivitelezését a szakipari munkáktól a megtervezett, valamint a legyártott bútorok beépítéséig. Tevékenységüket 2001-ben ISO 9001-2000, majd 2009-ben MSZ EN ISO 9001:2009 szerinti minőségbiztosítási rendszerben akreditáltatták.
Borsos József feleségével vezeti a vállalkozást, elégedettek az elmúlt 25 évvel, és nap mint nap a közép-hosszú távú terveik megvalósításán dolgoznak, melyben nagy segítségükre van lányuk és vejük is, akik 15 éve szintén a cég sorait erősítik, így a generációs utánpótlás is biztosított a Medi-Cont Kft. számára.
Mit hoz a jövő? Nos, a „Holdra szállás” megtörtént; az elkötelezettség és a szaktudás pedig biztosíték, hogy az elkövetkezendő negyed évszázad is hasonló sikereket hozzon, újabb távolságokba repítve a céget a fogászat végtelen galaxisaiban.
Dr. Radánovics-Nagy Dániel