Nálunk járt…

Minőségi alapanyagok, mesteri kidolgozás, az esztétika és a funkció harmonikus egymásra találása – és ahol ezt hiába keressük.

Esetismertetés

A Semmelweis Egyetem Orális Diagnosztika Tanszékén jelentkezett az a hölgy páciens, aki hallgatói betegellátás keretein belül teljes alsó, felső lemezes fogpótlást szeretett volna készíttetni. A váróban kitöltött anamnézislapon fő panaszként a meglévő fogpótlás esztétikai elégtelensége szerepelt, amiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy egyébként a fogak más funkciói tekintetében kielégítő volt a korábbi „fogpótlás”.

A páciens 65 éves nyugdíjas hölgy. Első benyomásra rendezett szociális helyzetű, jól öltözött, ápolt asszony, aki – mint kiderült – korábban adminisztrátorként dolgozott.

Az általános anamnézisben kezelt hypertonia szerepel, egyéb fogászati kezelést befolyásoló tényező nincs. A páciens a rendelőben tanúsított kissé zavart magatartása és a szájvizsgálat elkerülésének kísérlete gyanút ébresztett. Az éles szemű vizsgáló (Károly) már a beszélgetés során észrevette a kissé bizarr, harapási sablonra emlékeztető „fogművet”, amellyel azonban a páciens megfelelő fonációt produkál. Ki kell azonban emelnünk, hogy az általa fő panaszként említett esztétikai hiányosság megállja a helyét, még akkor is, ha az egy szűkebb réteg igényeinek megfelelő ízlésvilágba még behelyezhető.

Extraorális vizsgálat során angulus infectiosa képe látszik – ha le tudjuk venni a tekintetünket a fogpótlásról (1. ábra).

A külső vizsgálat ezután már semmi „lélegzetmegállítót” nem mutatott sem vizuálisan, sem a tapintási lelet vonatkozásában. Ezek után nagy óvatossággal kezdtünk bele az intraorális vizsgálatba, odafigyelve arra, hogy majd a látottak alapján azonnal be is tudjuk hunyni a szemünket.

Nem volt hiábavaló az óvatosság. A szájvizsgálat során még a tapasztalt kollégák számára is meghökkentő, ijesztő kép fogadott:

A páciens elmondása szerint – hála beugrató kérdéseinknek – kiderült: mintegy két éve vált fogatlanná (tudomása szerint már egyetlen foga sincs – ezt majd hasonlítsuk össze az elkészült ortopantomogrammal). Ekkor egy talpraesett szomszédasszony „fogászati kétkomponensű ragasztóból”, valójában vélhetően háztartási boltban beszerezhető Epokitt ragasztóból, direkt eljárással egy felső muco-radicularis megtámasztású és elhorgonyzású, „patkó alakban redukált” teljes lemezes „fogpótlást” készített, illetve alsó muco-radicularis megtámasztású és a 44 radix alámenős részeit kihasználva, mintegy Epokitt fix, részen elhorgonyzott „kombinált” fogpótlást.

Nézzük, miről is van szó esetünkben. Egyelőre mellőzzük az indikációs terület helyes megválasztását és a kidolgozottság képeken is nyomon követhető precizitását, és fordítsuk tekintetünket az anyagra. Az Epokitt A+T anyagtani leírásában a fogorvosi felhasználást méltán nem említik (1. táblázat).

Érdemes megfigyelni a Bisphenol-A szerepeltetését, valamint a Xilol szerves oldószer jelenlétét. Ugyanitt olvastuk (2. táblázat).

Ennyi az anyagról, nézzük az indikációs területet:

A szájvizsgálat során, a „fogpótlásokat” eltávolítva a páciens beszámolójával ellentétben az alábbi radixokat találtuk: 14, 38, 35, 34, 33, 32, 31, 41, 42, 43, 44, 45, 46, 47.

A fizikális és radiológiai vizsgálat alapján megállapítható, hogy bár a páciens esetében fogsorról nem beszélhetünk a szó klasszikus értelmében, de a fogatlanság kifejezés sem állja meg a helyét – még azért is meg kell küzdenie. A sokféle gondolat közül, ami felmerült bennünk az eset kapcsán, talán érdemes kiemelnünk a fogászati góckérdést, a szájnyálkahártya-fertőzéseket és az izgalmas parodontális státust.

A felső rész könnyen eltávolítható volt, míg az alsónak akadt egy „fix” része, bizonyítandó a direkt mintázási technológiát.

Jóllehet a stomato-onkológiai szűrés során malignus-, premalignusléziót nem találtunk, a candidainfectio és a 14 radix területén megfigyelhető krónikus-hiperplasztikus candidias is potenciálisan rizikófaktornak tekinthető stomatoonkológiai szempontból.

Ezen túlmenően az orthopantomogramon a szájban lévő radixok mind endodontálisan, mind parodontálisan fogászati gócnak tekinthetők.

Hiába ismertettük a fentieket a pácienssel, és tájékoztattuk a kezelési tervről, melyben a radixok eltávolítása szerepelt, a candidainfekció kezelése, a gyógyulást követően pedig definitív fogpótlás készítése szerepelt, ez nem sokat segített. A páciens szemmel láthatóan zaklatott lett, és a következő időpontra már nem is jelentkezett, nem értük utol, eltűnt.

A fenti eset nemcsak bizarr és meghökkentő kissé, hanem tanulságos is. A mai modern stomatológia világában, amikor nagy értékű implantátumokon elhorgonyzott cirkónium-dioxid vázas fogpótlások kerülnek szájba, bizony nem szabad elfelejtenünk, hogy nem kevés páciens számára a hagyományos fogpótlások is jelentős anyagi terhet jelentenek (hangsúlyozzuk, hogy jól szituált, ápolt, mentálisan kielégítő állapotú nyugdíjas asszony esetét mutattuk be), még úgy is, ha tancélosan, csak fogtechnikai díj ellenében készítünk fogpótlást.

Az, hogy a páciens csupán az esztétikai vonatkozások miatt jött el a fogorvosi rendelőbe, vicces és egyben szomorú képet fest a fogakkal és egyben saját egészségével kapcsolatban felállított igényességéről.

Ez az igényesség és egészségügyi kultúra egyben felveti a gyanút, hogy talán nemcsak anyagi megfontolások miatt választott alternatív utat. Bár a felszínre került panasz miatt legalább részt vett egy orvosi vizsgálaton – többek között stomatoonkológiai szűrésen is –, azért elgondolkodtató, hogy az orvoshoz, fogorvoshoz szinte soha el nem jutó lakossági csoportban milyen hasonló kezelési módszerek terjedhetnek.

Dr. Mensch Károly, dr. Dombi Csaba