Egy szép mosoly minimálinvazív szemlélettel történő kialakításához, a teljes fogazat rendbe tételéhez számtalan technika elsajátítása szükséges. Megtanulandó a non prep, butt joint, overlapping és egyéb minimálinvazív előkészítések, a korona, table top, inlayveneer preparációs technikák, a digitális megoldások, a funkcionális szemlélet és a harmonikus rágóapparátus kialakításához szükséges lépések (1. kép). A kialakítás alapja a helyes diagnosztika, amelybe beletartozik a Smylist szemlélet szerint az arc geometriai analízise (2. kép), az arcizmok és arcredők diagnosztikája, az állkapocs helyzetének vizsgálata és a testtartás analízise is. A komplexitás és a komplex szemlélet alapja egy helyesen és individuálisan kialakított fogműnek (3. kép). Ahhoz, hogy korrekt diagnózist és megfelelő terápiát tudjunk adni, illetve képesek legyünk megérteni az ok-okozati összefüggéseket a mosoly és akár egy térdfájdalom között,, érdemes áttekinteni, milyen szerepe van valójában a fogazatnak, egy szép mosolynak a teljes test viszonyában.

1. kép: Preparációs technikák és a komplex mosolytervezés.

2. kép: Geometriai analogizálás technika.

3. kép: Mosolytervezés komplexitása. Geometriai arcanalízis, középvonali rendszerek, diagnosztikai tervezés, megvalósítás.

Ha a mosolyt alkotóelemeire bontjuk, s most nem a mosoly mikro- és makroelemeire gondolok, hanem valódi funkcionális elemeire, felfedezhetjük, hogy ideális esetben 28 fog harmonikus illeszkedése áll a háttérben, ahol a fogak megfelelő helyzetben és esztétikával simulnak bele az izmok által nyújtott környezetbe. Az alsó-felső fogak illeszkedése szolgálja a mandibula és végeredményben a fejecsek kényelmi pozícióját az ízületi vápában. Ha a fogak valódi funkcionális felépítését tekintjük, tisztán látható, hogy a fog, a foghoz tartozó parodontális ligamentumok sokasága és az alveolus a már jól ismert gomphosist alkotják. Vagyis a fogak esetében valójában egy kisebb, módosult ízületről beszélünk. Ennek tényét hajlamosak vagyunk elfelejteni, azonban fontossága igen nagy jelentőséggel bír. Maga az ízület mozgathatósága ugyan korlátolt, viszont ha az időt csupán egy faktornak tekintjük, akkor – ugyan hónapok, évek alatt – átépülésre és átpozicionálásra is képes ízületről beszélünk. Ez a maga nemében egyedülálló.

Fogorvosként nehéz elgondolni, hogy a fogak, fogművek megalkotásával ennek az élő, mozgó gomphosis-„ízületkomplexumnak” a pontos kialakításáról kell felelősséggel döntenünk, és a fogművek elkészítésekor mintegy 28 módosult ízület közvetett illeszkedését kell megoldanunk a térben. Ezeknek az ízületeknek a fogművek általi terhelése, egymáshoz kapcsolása ebben a relációban és megvilágításban talán más fényben látszik, és a felelősségünk mértéke sem elhanyagolható. Minden komplex munka legvégső célja ugyanis ennek a komplexumnak a harmonizációja, a mandibula tökéletes helyzetének kialakítása és megteremtése – most már mondhatjuk így – kétszer 14 ízület egymáshoz illesztése. A mandibula helyzete kulcsfontosságú az ízületi fejecsek kényelmi pozícióját, helyes működését tekintve is, amelyet gyakorlatilag a 28 fog felszínének és pozíciójának helyes kialakításával érünk el.

Még mindig a fogaknál és pozíciójuknál maradva, ismételten meg kell említeni, hogy ez a speciális, módosult ízület átépülésre és migrációra is képes. A fogakat érő oldalirányú erők, amelyek az izomszimmetria megbomlásából adódnak (lásd később), az évek alatt a csont fiziológiás viselkedése és átrendeződése kapcsán az ízület pozíciójának, térbeli elhelyezkedésének megváltozását okozhatják (4. kép). Így a diagnosztika vagy a tervezés során egyáltalán nem lehetünk abban biztosak, hogy a fogak aktuális helyzete eredendően ez a látható pozíció volt. A fogak helyzetének megváltozása a Smylist diagnosztikával – esztétikai – és diagnosztikai szabályainak értelmében – egy mosolyból is könnyen megállapítható. Abban az esetben, ha ezek a változások láthatók, akkor gyakorlatilag – a TMI problémáitól egyelőre eltekintve – biztosan tudjuk, hogy egy „sokízületi elváltozással” is állhatunk szemben. Természetesen ezek az elváltozások a gomphosisok diszpozíciójára vonatkoznak.

4. kép: Fogak vándorlása, dőlése aszimmetrikus erők hatására.

A Smylist-elméletek szerint egy eset kapcsán optimálisan akkor járunk el, ha megkeressük és beállítjuk a mandibula nyugalmi pozícióját, ebben a helyzetben alakítjuk ki a gomphosisoknak is megfelelő nyugalmi állapotot, ahol nem kell tartani az újfent aszimmetrikusan fellépő erők miatti további csontátépüléstől és ízületi áthelyeződéstől. Ha a következő láncolatot logikusan végiggondoljuk, látható, hogy a mandibula egyensúlyi és nyugalmi helyzetének megbomlása számtalan izom, csontozati, belső szervi és ízületi mellékhatással jár (5. kép). Hogyan láthatjuk át ennek szövevényét, hogyan fedezhetünk fel kapcsolatot egy féloldali térdízületi túlterhelés és egy helytelenül kialakított mosoly között? Erre keres választ ez az összefoglaló.

5. kép: Állkapocs helyzete a testizomzat relációjában.

Kezdjük az egyik legfontosabb csontunknál. A mandibula egy olyan csontunk, amely a koponyához egy páros ízülettel kapcsolódik izmok által, több helyen felfüggesztve, és további 14 módosult ízületnek, gomphosisnak ad helyet a corpusban. Az ízületkomplexum a maxilla hasonló kialakítású ízület egységéhez kapcsolódik fogak által megtámasztva, illetve a rágás és beszéd közben időszakosan érintkezve. Az ízületkomplexumok érintkezése, helyes kialakítása ahhoz kell, hogy megfelelő pozíciót biztosítson a mandibula páros ízületi fejecseinek azáltal, hogy a fogak érintkezésével az izmok szimmetrikus helyzete miatt a mandibulát semmilyen irányba sem nyugalomban, sem mozgás közben nem kényszeríti. A mandibula izmok által van felfüggesztve közvetlenül, illetve közvetett módon a körülötte lévő csontokhoz, mint a maxilla, a nyelvcsont, és hozzá is számtalan képlet, izom tapad közvetlenül vagy közvetetten, mint a nyelv, egyes mimikai izmok. A nyelvcsont további izmok által a törzs vázához kapcsolódik (pl. clavicula), és ez a kapcsolódási láncolat egészen a sarokcsontig követhető csontról izomra, izomról csontra a tér minden irányában szerteágazva (6. kép). Ahhoz, hogy a mandibula kulcsfontosságát megértsük, képzeljünk most el egy tökéletesen megszőtt pókhálót a közepében ülő pókkal (elnézést kérek az agarofóboktól a hasonlatért). A pók jelen esetben a mandibulát, a hálórendszer a test izmainak tökéletes izomhálózatát szimbolizálja. Abban az esetben, ha a pókot megfogva a hálóval együtt óvatosan meghúzzuk, törekedve arra, hogy a szimmetriát megtartsuk, a körülötte lévő hálórendszer azonos erővel megfeszül. Abban az esetben, amikor a pókot aszimmetrikusan húzzuk meg, pl. jobb irányba, megfigyelhető, hogy a bal oldali hálórendszer túlfeszül, míg a jobb oldali részen a háló, a másik oldalhoz képest lazább lesz (7. kép).

6. kép

7. kép: A pókháló példa.

Ugyanez a szituáció figyelhető meg, amikor a mandibula mozdul ki nyugalmi pozíciójából, és már alapállapotban – egyelőre mozgás nélkül vizsgálva – kényszerállapotba, kényszertartásba kerül. Természetesen ez az ún. kimozdulás akár évek alatt figyelhető meg. Ha logikusan megnézzük, mi okozza ezt a pozícióváltozást, akkor egyértelműen visszafejthető a láncolat, és az ok a fogak érintkezéseiben keresendő. A fogak elmozdulása visszavezethető akár egy helytelen tejfogváltásra, egy rosszul kialakított tömésre, fogászati munkákra, hidakra, héjakra, egy helytelen fogszabályzásra. Így a fogak elmozdulásából eredendő mandibulaelmozdulás azonnali válaszreakciót produkál az arcon is, az említett aszimmetrikus izomhúzás miatt. Amennyiben a mandibula előrefele mozdul el szimmetrikusan (például egy protrudáltabb nagymetsző miatt), a rágó- és mimikai izmok egyaránt szimmetrikus megfeszülése tapasztalható. Így például az arcon a zygomaticus izmok túlfeszülnek, a középarci rész lelapul, a molárisok között enyhe rés keletkezik, amit a masseter izmok túlműködése kompenzál, és egy idő után hypertrofizált izomdomborulat látható mindkét oldalon. A mandibula aszimmetrikus oldalmozdulásai ezeket a lelapulásokat, izommozgásokat aszimmetrikus mintázatként mutatják az arcon. Például az aszimmetrikus helyzetből adódóan az egyik oldali masseter jobban domborodik a túlműködés miatt, mint a másik, a zygomaticus izmoknál a lelapulás mértéke is aszimmetrikus módon fedezhető fel. Természetesen minden mandibulát érintő elmozduláshoz, a fejecsek vápájának anatómiai helyzetéből fakadóan, egy felfelé rotáció is társul, hiszen a tisztán előrefelé irányuló mozgás csak tizedmilliméterekben mérhető, utána a fejecsek az eminencián kezdik meg csúszásukat, ezáltal a mandibula és metszőfogai távolabb kerülnek a maxilla nagymetsző fogaitól. Így azok elérése csakis felfelé rotálódó mozgással lehetséges. Ez az a kritikus mozgás, amely egyértelműen okozója a nyelvcsonton tapadó izmok, majd a nyak izmainak megfeszüléséért. Így a nagymetszők beállítása a mosoly szempontjából szintén nemcsak esztétikailag, hanem funkcionálisan és a testtarás szempontjából is kritikus. Minden nagymetsző pozícióprobléma, valamint az abból eredő aszimmetrikus mozgások redőképződéssel és az izom tónusának megváltozásával is járnak, így ezek a jelek kulcsfontosságúak a mandibula adott helyzetére vonatkozó információgyűjtés esetén.

A Smylist arcizom- és redődiagnosztikája alkalmazható ennek egyértelmű megállapítására (8. kép). Az egyik negatív eredménye a nagymetszők helytelen állásának, hogy az izomegyensúly megbomlik, és ezáltal a két arcfél fogazatára aszimmetrikus erők hatnak, előidézve és fenntartva a fogak oldalirányú terhelését, továbbá a fogak migrációját. A fogak csak akkor vannak stabil állapotban, ha a két oldalra szimmetrikus izomerők hatnak. A nagymetsző fogak pozícióbeli eltérése felhívja a figyelmet az ún. negatív izomkaszkádra, amely a fogak helyzetének helytelen kialakítása vagy helyzete miatt keletkező láncolatos izomreakciót jelent. Vagyis az egyik izom túlhúzása a másik izomban is túlfeszülést okoz, míg a térben több izmot késztet túlnyúlásra, illetve kontrakcióra. Az izmok akkor vannak nyugalmi pozícióban, ha kontrakcióból vagy túlfeszülésből elernyednek. Minden egyéb pozícióban kényszertartásban vannak, és a legközelebbi nyugalmi pozícióba próbálnak eljutni, és ott megpihenni. Ezért van az, hogy bizonyos izmok kontraktálódnak, bizonyos izmok pedig túlnyúlnak, függően az adott szituációtól. A kontraktált izmoknál befeszülés, izomcsomó-képződés figyelhető meg, a túlnyúlt izmoknál pedig akár teljes inaktivitás. A rágóizmok a mélyült harapás miatt a kontraktált helyzethez közelebb kerülnek, így igyekeznek a fogak összeszorításával a kontraktált-relaxált állapotba jutni. Mivel a fogak ennek útjában vannak, így a klinikai vizsgálat során fogszorításra panaszkodhat a páciens.

8. kép: Az arcizmokra gyakorolt hatás.

A prematúr kontakt a szájnyitó izmokat készteti megnyúlásra, hogy a megnyúlt-relaxált pozíciót elérjék, viszont következményesen húzhatják a temporális izmokat is magukkal, aminek fejfájás, az izomeredésnél érzékenység a tipikus tünete. Ugyanezek a kompenzációs mechanizmusok figyelhetők meg a mandibula alatti izmokkal is. Ahogy a mandibula a fogak helytelen pozíciója miatt kényszerhelyzetbe kerül, minden izom kényszerpozíciót vesz fel. A nyelvcsont elhúzásával változhat a hang, rekedtség, illetve gombócérzés társulhat az izomfájdalmak mellé. A fej előrebillen, majd, hogy a falat lenyelését biztosítani tudja, a fej előrecsúszik, megnyílik újra a tér a nyelv mögött a falat számára, azonban ezzel egy időben a nyakizmokra gyakorol húzást, túlfeszülést és fájdalmat okozva. Ezek az izomfeszülések hosszabb idő után a nyakcsigolyák egymáson való elcsúszását is eredményezik, ideg és véráramlás problémákat eredményezve. A fej előrehúzásával a claviculán tapadó izmok előrehúzzák a csontot, majd a vállöveket is. Megfigyelhető a tipikusan előrebukó vállízület, ami akár féloldali is lehet, és karemelési korlátozottságot idézhet elő. A hosszabb ideje fennálló, előrebukó váll a bordákat összenyomja, és a szegycsont környékén okozhat kiszögellést vagy éppen horpadást. Ezzel sokszor társul akár 30%-os tüdőkapacitás-csökkenés is. A mandibula aszimmetrikus eltolódása – amit felfoghatunk oldalirányú rotációként is – aszimmetrikus változásokat idéz elő a testben. A balra tolódott mandibula a bal oldali vállövi izmokat készteti kontrakcióra, így a bal váll előbbre kerül. Azért, hogy kialakuljon a test egyensúlyi helyzete, ezt kompenzálandó a bal csípő hátrafelé rotálódik. Ha megfigyeljük, akkor a fej, illetve az állkapocs helyzetének változásával a test igyekszik egyensúlyban tartani önmagát. Amennyiben a fej előrecsúszik, vagy a mellkas domborodik előre, a csípő hátrafelé és felfelé billentésével és hátratolásával próbál egyensúlyi helyzetet kialakítani. Ezek a tipikus testkompenzációs helyzetek (9. ábra). Minden egyes helyzet jellemző az adott mandibulahelyzetre, így alkalmas annak diagnosztizálására, hogy milyen állkapocsrotációs problémával állunk szemben. Az aszimmetrikus állkapocs elmozdulás – a test egyensúlyozása és az izom nyugalmi helyzeteinek elérése érdekében – először a testtartásban okoz rotációt a horizontális síkban, illetve megfigyelhető még a fej és a csípő billenése. A testben lévő csavarodások először a fasciákban jeleznek, és bizonytalan fantomfájdalom-szerű érzeteket keltenek igazi, látható okok nélkül. Gyakori a sípcsont, a comb, a felkar fasciáinak érintettsége. A fájdalmat a fasciákban futó idegek okozzák a nyíró és rotációs erőkre válaszul. A test-kényszertartásokat a belső szervek érintettsége is követheti a véráram, az idegellátás és a nyirokkeringés akadályoztatása, az oxigenizáció csökkenése és a vérpangás miatt (10. kép). A reflux esetében is javasolt megnézni a mandibula kényszerállapotait. Amikor például sem anatómiai, sem bakteriális oka nincs a gyomorsav-túltermelődésnek, felmerülhet az állkapocs kényszerpozíciójával összefüggésben lévő probléma. Érdemes megvizsgálni az állkapocs helyzetét, a nyelv kényszer-disztalizálódását is. A nyelv ebben az állkapocshelyzetben a nyelőcsőhöz nyomódva jelzi az agynak a falat érkezését, így produkálódik reflexesen a gyomorsav, és a savasságra jellemző kellemetlen érzés, hosszú távon akár felmaródás. Ez a kellemetlen tünetegyüttes a fogak és az állkapocs rendezésével megszűnhet.

9. kép: Kompenzációs testtartások a negatív kaszkád hatására.

10. kép: Negatív kaszkádeffekt.

Az állkapocs pozíciójának megváltozása az egyensúlyi helyzet kompenzációja és a húzás miatt fellépő aszimmetrikus működéskényszer miatt az idő múlásával az ízületekben is kárt tud tenni. Az aszimmetrikus izomterhelés húzásnak, rotációnak teheti ki az ízületeket, kopásokat produkálva az érintett ízületben, nem beszélve az aszimmetrikus erők közepette a test egyensúlyának fenntartásáról nyugalomban és mozgás közben. A kopási fájdalmakat az izomspazmusok, izomfájdalmak jelzik először, amelyet a már röntgenképen is jól látható aszimmetrikus ízületi deformitások követhetik. Ha ezt a negatív izomkaszkád-effektust végigkövetjük, akkor teljesen logikusan tudunk következtetni a fogak és a mandibula helyzetéből a testben fellelhető fájdalmakra, problémákra, ízületi túlterhelésre. Ugyanezen logika mentén orvosolhatók a testben fellelhető fájdalmak, vagy segíthető az ortopédus munkája is.

A terápia minden esetben két alappilléren nyugszik. Az első és legfontosabb az állkapocs és a maxilla nyugalmi relációjának megállapítása minden komplex esztétikai beavatkozás előtt. Ez a helyzet biztosítja az izmok kétoldali szimmetrikus működését, a fejecsek szimmetrikus elhelyezkedését, az arc izmainak harmonikus működését és fiatalos kinézetét, a test egyensúlyát, a harmonikus tartást. A harmonikus tartás, az izomspazmusok és kompenzált izomműködés nélküli nyugodt állapotot eredményez, és így pozitív hatással van a véráramlásra, a belső szervek működésére, továbbá az ízületek szimmetrikus terhelésére. A relációt speciális műfogásokkal, izomdeprogramálással lehet elérni. Ellentétben a több hónapon át tartó izomdeprogramálási technikákkal, a Smylist deprogramálási technika mintegy 20 perc alatt biztosítja a mandibula-maxilla egymáshoz viszonyított nyugalmi helyzetének rögzítését. A kiinduló állapotban így nem a jelenlegi okklúziót kívánjuk megtartani (kivéve, ha ez az okklúzió egybeesik a kívánt okklúziós érintkezéssel), hanem a helyes nyugalmi állapotban kialakítani azt az okklúziót ráépítéssel, fogszabályozással, a lehető legminimálinvazívabb technikákkal, amiben a fogak és végső soron a kétszer 14 gomphosis ízületi-komplexum – a kezelés eredményeként – a továbbiakban szimmetrikus erők által mozgatva tud tovább működni (11. a–b. ábrák).

11. a kép: Arcizomzat és az arc.

11. b kép: Funkcionálisan helyes pótlás arcesztétikai hatása.

A másik fontos alappillér a fogak helyes beállítása. A Smylist elvek szerint arckoponyából, a koponyán elhelyezkedő mérőpontokból, az egyedi középvonalakból, az egyedi okkluzális sík megállapításából biztonsággal meghatározható a fogak pozíciója szoftveres segítséggel. A helyes középvonal és okkluzális sík berajzolásával a nagymetszők felállítása és az incizális él síkjának meghatározása biztonsággal történik. A mosolytervezés egyéb fogakat érintő szabályai, mint a fogexpozíció, az incizális ív, a protrúziós és inklinációs szögek kérdése egyértelmű pozicionálást tesznek lehetővé. A szoftverrel végrehajtott fogfelállítás és háromdimenziós tervezés megkönnyíti és gördülékennyé teszi a folyamatot (12. kép).

12. kép: A nagymetsző fogak arc vonalaihoz történő digitális beállítása.

A felvázoltak alapján látható, hogy a diagnosztikában és a tervezésben is csak komplexen érdemes gondolkodni. A nagymetszők, a fogak felállításakor, a helyes harapás beállításakor figyelmen kívül hagyott szabályok miatt azonnal elindul az izomkaszkád reakció. Ennek egyértelmű jele először az arcon, a rágó- és mimikai izmokban fellelhető elváltozások, bizonyos redők kialakulása, továbbá természetesen a szubjektív panaszok megjelenése is fájdalomként, esztétikai és fonetikai problémaként. Ezeknek a megfigyelése kulcsfontosságú. A későbbiekben nyaki és TMI problémák követik, mint a migrén, a bizonytalan arc- és fejfájdalmak, majd pedig az említett kaszkád miatt a problémák testszerte megjelennek, kezdve a hangszalagoktól, a hátközép, a váll­öv, a szegycsont, a nyak, a csípő- és a térdízület problémái, aszimmetrikus lábfejtartás formájában. Ezek a deformitások és a kompenzációs mechanizmus típusos testtartásokban is megjelennek. A szép mosoly mögött így egy teljes összetett tervezési és terápiás metódus áll, a tudatos Smylist arcfiatalítástól a testtartás kiegyensúlyozáson át egészen az orvosi társterületekkel történő együttműködésig. A helyesen kialakított mosoly, a helyes funkcionális terápia nem csak az arcra, hanem bármely korban a testre, annak izomzatára, ízületeire is hatással van (13. kép).

13. kép: Testtartás-korrekció Smylist harapásbeállítással.

Dr. Csillag Mária