A munkaerőhiány már hosszú évek óta sújtja az országot, ezen belül az egészségügy sem kivétel, sőt! Gyakran keresnek meg bennünket rendelővezetők azzal, hogy segítsünk munkaerőt találni, és ha éppen sikerül megtalálni a megfelelő embert a pozícióra, heteken belül távozik valaki más a csapatból, hogy aztán indulhasson elölről a kör. Mégis vannak olyan rendelők, ahol 3-4 éve nem változott az állomány, és ha igen, akkor is legföljebb azért, mert bővült a csapat. Válságkezelő üzleti felkészítő programunk „Humán erőforrás és cégstruktúra” moduljával a finishbe érkezett, és ezzel a szinte mindenki számára húsba vájó kérdéssel kanyarodtunk rá a célegyenesre.

A jó munkaerő érték – ezt egyre többen és egyre jobban tapasztalhatjuk mostanában, és még a koronavírus-járvány is csak rövid, átmeneti enyhülést tudott hozni ebben. Az állásinterjúkon egyre gyakrabban találkozunk nagyon magas fizetési igényekkel, ezért nem is csoda, ha az a feltételezés alakul ki bennünk, hogy ezen a fronton követjük el a hibát, azaz nem fizetjük meg kellőképpen a munkavállalókat. Látszólag jó megoldásként elkezdjük megemelni a fizetéseket, nyögjük a megemelkedett béreket és járulékterheket, és láss csodát – néhány hónap múlva az alkalmazott ugyanúgy felmond és távozik. Ha ismerünk olyan rendelőt, ahol sok éve stabil a csapat, a kisördög megszólal a fülünkben: „te jó ég, mennyit fizethetnek ők az asszisztenseiknek?” Pedig igen könnyen lehet, hogy semmivel sem többet, mint Te.

A fizetés természetesen számít, és fontos tényező abban, hogy meg tudjuk-e tartani a számunkra fontos kollégákat. De nemhogy nem ez az egyetlen szempont, de még csak nincs is a legfontosabbak között. Pontosan úgy, ahogy a pácienseid sem azért járnak hozzád, mert Te vagy a legolcsóbb. Aki a legolcsóbbat keresi, maximum azt az 1-2 akciós szolgáltatást veszi igénybe nálad, amire éppen kampányt indítottál, de a következő problémájával már azt a rendelőt fogja felkeresni, ahol éppen akkor és éppen az a kezelés akciós, amire szüksége van.

Ehhez nagyon hasonló a munkavállalóid esete. Számtalan tényező alapján dönt valaki egy bizonyos munkahely mellett, és ezt a döntést menet közben, akár tudattalanul, de folyamatosan újrakalkulálja. Akinek a pénz a legfontosabb szempont (kétségkívül van ilyen is, de nagyon ritka), azt csak addig fogod tudni megtartani, amíg részt veszel a „licitben”, azaz folyamatosan ráígérsz a konkurensek vélt vagy valós ajánlataira. Sajnos azonban ebből a játszmából nem lehet pozitívan kijönni. A munkavállalód előbb vagy utóbb meg fogja találni azt a helyet, ahol olyasmit kínálnak, amit Te, ha megfeszülsz, sem fogsz tudni. Hamarosan az asszisztensed hűlt helyén törölgetheted a könnyeid a szép nagy számokat tartalmazó bérpapírokkal.

Ahelyett, hogy beszállnál a véget nem érő, a fizetéseket följebb és följebb korbácsoló körbe, gondold át, mi mást tehetnél azért, hogy stabil csapatot építs ki a rendelődben. Ehhez ismerned kell a munkavállalóidat, és soha sem szabad sajnálnod az időt, hogy megkérdezd és meghallgasd a véleményüket a munkakörülményeikről, a feladataikról, az időbeosztásukról, a közösségről.

Messze lakik a rendelőtől? – Ajánld fel, hogy egy órával korábban végezhet, hogy időben hazaérjen!

Érdekli a valami a szakmáján belül? – Keressetek együtt egy érdekes továbbképzést, ahová elmehet vagy elmehettek együtt!

Ügyesen adminisztrál, de nem egy beszélgetős fajta? – Ossz rá kevesebb recepciós feladatot és több papírmunkát!

Ez persze csak néhány apró ötlet. A hangsúly azon van, hogy ismerd és értsd meg az ő szempontjaikat, és tudj rá megfelelően reagálni. A fizetésemelés 1-2 hónapig még képes némi munkavállalói elégedettséget generálni, de utána természetessé válik, és ugyanúgy felsejlik alatta a motiválatlanság, a megbecsülés hiánya, a felborult munka-magánélet egyensúly. És nem biztos, hogy még egy emelést elbír a kassza.

Helyezd a fókuszod azokra a tevékenységekre, amelyek közösséget formálnak a rendelődben, mindig adj lehetőséget a visszajelzésekre, ismerd el a jó teljesítményt és vedd figyelembe a dolgozóid életkörülményeit is – garantáltan meg fogják hálálni.

 Máté Zoltán

Dental Menedzser

Ossza meg véleményét!

A DENTAL.HU a fogászati szakma portálja.

Az Ön véleménye, hozzászólása, aktivitása legalább olyan fontos, mint a cikk, amit elolvasott. Ossza meg a cikket ismerőseivel vagy szóljon hozzá, mondja el véleményét a Facebook oldalunkon.