Miért félünk kilépni a komfortzónából?

A fejlődés annak a következménye, hogy megszokott dolgokon változtatunk, kényelmetlen helyzetbe hozzuk magunkat, ismeretlen vizekre evezünk, feszegetjük határainkat és valami olyasmit csinálunk, amit addig még nem.

Ezzel többek leszünk, mint voltunk és jobban csináljuk az adott dolgot ma, mint, ahogy tegnap csináltuk.

“Eddig is így csináltuk és mégis működtünk, miért nem jó ez így?”

Ezt a mondatot Te magad is gyakran hallhatod a rendelődben, amikor valamilyen változást szeretnél keresztülvinni. Gyakorlatilag mindegy, hogy apróságokról, vagy egy teljes viselkedésforma megváltoztatásáról beszélünk, az ellenállás szinte minden esetben borítékolható, amikor a komfortzónájuk elhagyására kérjük a kollégáinkat.

Érthető és természetes emberi reakció a bevált rutinjaink, komfortzónánk -akár önkéntelen- védelme. Néha a legapróbb változtatási kísérletek is komoly ellenállásba ütközhetnek, mert:

• ha valami új folyamatot kell elsajátítanunk, arra oda kell figyelni, az elején extra energiabefektetéssel, kellemetlenséggel, plusz munkával jár. Jó az is, ahogy eddig mentek a dolgok, minek fárasszuk magunkat pluszba?
• bizonytalan a végkimenetel: mivel még sosem csináltam, nem tudom, hogy valóban jobb lesz-e nekem (vagy a páciensnek, vagy a rendelőnek). Befektetek egy csomó időt, energiát és fáradságot és lehet, hogy az nem is fog megtérülni… Ááá, hagyjuk inkább az egészet…
• nem biztos, hogy az új szisztémában elég jó leszek. Beégek, megszégyenülök, kellemetlenül érzem majd magam a próbálkozásaimmal. Elveszítem majd azt a tiszteletet és megbecsülést, amit most kapok? Elveszítem a “pozíciómat” a közösségben?

Igen, igen és igen… mindhárom fenntartás valós!

A félelmeink leggyakrabban a következő módon öltenek formát:

• “jól hangzik, de biztos, hogy nincs rá időnk”,
• “lehet, hogy máshol működik, de nálunk nem fog, ez itt más” (mindig minden más),
• “ez teljesen fölösleges”
• “én biztos nem fogom csinálni, nem ez a feladatom”
• “ez több munka, csak akkor csinálom, ha több fizetést is kapok”
• “nem is kell ez a páciensnek, eddig sem kellett”
• “megpróbáltam, nem ment”
• “ááá, inkább hagyjuk ezt, jó ez így is”
• “máshol sem csinálják ezt így…”

Nem tudom, magadra (vagy méginkább a csapatodra) ismersz-e ezekben a mondatokban, de hidd el, elég sokan vagyunk, akiknek a fentiek közül valamelyik kicsúszik a száján, amikor először találkozunk egy olyan nézőponttal, hogy lehet dolgokat másként is csinálni, mint a megszokott, jól bevélt rutin.

Valójában minden, amit más rendelők NEM csinálnak, a Tiéd viszont igen, az kiemel téged az átlagból. Ha valami olyasmit csinálsz, amit még korábban nem, akkor megadod magadnak a lehetőséget a fejlődésre. Ha a megszokott rutinnál maradsz, akkor bezárod magad arra a szintre, ahol most vagy.

Ha az a páciens, aki most érkezett az első konzultációjára, pontosan olyan szolgáltatást kap, mint bárhol máshol, akkor mi oka lesz azt pont Nálad igénybe venni?

Ha pont ugyanúgy viszonyulsz a munkavállalóidhoz, mint eddig, mitől várod, hogy ne mondjanak föl fél év után?

Ha pont ugyanúgy nem mondod be a neved a telefonba, miért várod, hogy a páciensed jobban kötődjön hozzád és a rendelődhöz?

Azonosítsd be az ilyen mondataidat, hogy ráismerj a félelmeidre és akár kérd meg a szorosan veled együtt dolgozó kollégáidat, hogy jelezzék, ha valami hasonló gondolat fogalmazódik meg benned.

Hogy miért? Mert fejlődni szeretnél… Ez folyamatos változással, komfortzóna elhagyással és egy rakás kellemetlen szituációval jár. Nincs meglepetés: azoknál a partnereknél, ahol a rendelőtulajdonos / rendelői csapat azonosan gondolkozik, a fejlődés (bevétel, páciens szám, rendelői légkör) ugrásszerű és folyamatosan érzékelhető.

Máté Zoltán