„Mi a kollégák keze alá alapozunk”

Futóként akarta a világot meghódítani, ám egy betegség pályamódosításra kényszerítette.  „A fogászatot már kisgyerekkorom óta ízlelgettem, láttam, ahogyan az anyukám a rendelőjében dolgozik” – vallja Benyőcs Gergely, aki egyszer már beleunt a szakmába, az abbahagyásán gondolkozott, amikor találkozott a mikroszkópos endodonciával. Ez új világokat nyitott ki a számára, és értelmet adott a folytatásra. Ma már arra is büszke, személyesen is nagy szerepe volt e szakmai terület hazai meghonosításában.

Hol tart a gyakorlatban most a mikroszkópos endodoncia?

Szerencsére egyre gyakoribb beavatkozás, ennek célja a saját fogak megőrzése. Maga az eljárás alapvetően az Egyesült Államokból származik. Az első próbálkozások a hatvanas-hetvenes években voltak, de igazából a 80-as, 90-es években kezdett elterjedni. Az Egyesült Államokban és az angolszász országokban is ez lett a „standard of care” a gyökérkezelés szakterületén. A fogorvos, akinek van endodoncia szakvizsgája, mikroszkóppal dolgozik, ez az eszköz olyan dolgokat is megmutat, amit szabad szemmel, vagy akár három-négyszeres nagyítással sem látunk. Ami viszont nem látszik, azt nem is lehet korrekt módon kezelni.

Ön mit ajánl: implantáció vagy gyökérkezelés? Húzzuk ki a fogakat és implantáljunk, vagy javítsuk és őrizzük meg az eredetit?

Nagyon sokáig hazánkban az implantátumok behelyezése volt az egyértelmű választás, főleg a rágófogakat illetően. A nagyítás nélküli gyökérkezelések sikeraránya nem volt túl magas. A gyökérkezelés, az egy lenézett, nem túl sikeres beavatkozás volt, mert az eljárás fájdalmas, és a „végén úgyis ki kell húzni, meg eltörik” – legtöbben így gondolkodtak. Egyre több cég ajánlotta a fogak kicserélését egy fémcsavarra, mindehhez erős marketing is társult. Csaknem minden rossz fog helyére implantátumok kerültek, mert az  „örök életű”. Volt egy olyan 10-15 év, amikor az implantátum volt a csúcskezelés. Amikor azonban jöttek a hosszú távú vizsgálatok, kiderült: azért nem minden „fenékig tejfel”. Egy fémcsavar teljesen más a szervezet számára, mint a saját szövet, amit a Jóisten teremtett. Az implantátumok körül olykor az íny begyulladt, a szervezet nem fogadta be, a csont elkezdett visszahúzódni. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem minden esetben az implantátum a legtökéletesebb választás. A saját fog mint biológiailag értékesebb anyag, felértékelődött. Kicsit szerénytelen módon, de azt gondolom, hogy ebben jócskán van részem. Az elmúlt hat-nyolc évben az interneten publikáltam a mikroszkóppal végzett kezeléseimet. Köztük azokat a reménytelen eseteket, az olyan fogakat is, amelyeket korábban jómagam is kihúztam volna. Ezeket most meg tudjuk menteni, és hosszú távon ugyanolyan sikerességet tudunk garantálni az így kezelt saját fognak, mint egy implantátumnak. A saját fog megmentése akár egy, öt, tíz, húsz évre, sokkal többet jelent egy páciensnek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az implantátum nem megfelelő eljárás, de csak akkor kell használni, mikor a fogat végképp nem tudjuk megmenteni. Tehát nem felcseréljük, hanem pótoljuk vele a hiányzó fogat. A Dental World Endodoncia Nap szellemisége is erről szólt az elmúlt öt évben.

Hol a határ, mi az a szakmai döntés, amikor azt mondja a fogdoktor, hogy inkább implantáljunk?

Ez esettől függ. Nem mindenkinek ugyanolyan erős a rágása. Vannak a nagyon erős rágóizmú férfi páciensek, akiknél ez látszik messziről, és vannak a törékenyebb hölgyek, akiknél más terhelést kapnak a fogak. Van, aki csikorgat, és van, aki nem. A fogorvos számára az a legfontosabb kérdés, hogy mennyi ép foganyag marad. Ez az esetemben azt jelenti, hogy miután minden régi tömést, szuvasodást, gyökértömést kiszedtem a fogból, megnézem mikroszkóppal, hogy ami marad, abban van-e repedés, törés, hajszálrepedés, ami esetleg gondot okozhat. Ha úgy látom, hogy a fog restaurálható, akkor a fogat megtartjuk. Ha erre nincs esély, akkor nincs értelme gyökérkezelni sem, mert egy erősebb harapásnál úgyis eltörhet, és ki kell húzni. Tehát a legfontosabb döntési pont, a maradék foganyag mennyisége. Van egy kifejezés erre a szakirodalomban, ezt pericervikális dentinnek hívják. Ez egy olyan része a fognak, ami a csontszint fölött és alatt négy milliméterrel található. Ha ez ép és tartható, akkor a fogat megmentjük, ha nem, akkor más megoldást javaslunk. Ám nekünk, fogorvosoknak arra is kell ügyelnünk, hogy minimalizáljuk a „nyomainkat”, amit a kezelések során a fogakon hagyunk. Jelenleg nem ismert olyan anyag és eljárás, ami biomechanikai szempontból helyettesíteni tudja a saját foganyagot. Főleg az ún. pericervikális régióban. Így mind a gyökérkezelés, mind a restauratív fogászati ellátás során a kevésbé invazív, mikroszkópos technikák alkalmazására kell törekedni. A fogak akár élethosszig tartó funkciójához kiemelten fontos a saját ép foganyag hosszú távú megőrzése. A páciensek részéről is növekszik az igény a fogmegtartó kezelésekre. Ha ugyanis a páciens mérlegel és racionálisan értékel, akkor elfogadja, hogy a saját fog megmentése legalább akkora érték, mint a foga pótlása egy műgyökérrel. A gyökérkezelés nem „rosszabb”, mint az implantálás, persze a tudatunkban ez még nincs „átkapcsolva”. A 90-es években, amikor a régi reflexek még működtek, az SZTK-rendszerben a hátsó fogat általában nem gyökérkezeltük, hanem kihúztuk. Most már nem itt tartunk, a moláris fogaknak is adunk egy esélyt.

Mennyire lehet sikeres a gyökérkezelés?

Nagyon. A normál és a sebészi gyökérkezelés együtt, szinte minden esetben megoldást adhat. Lehetnek azok betört műszerek, perforált, elfúrt fogak, lépcsős gyökércsatornák stb., majdnem mindent meg tudunk oldani, természetesen, nem vagyunk mindenhatóak. Az eszköztár azonban már nagyon széles.

Amikor a beteg belép a rendelőbe, honnan tudja, hogy a fogorvosa milyen specialista? Akik implantálnak, egyben végeznek mikroszkópos sebészetet is?

A szakma már specializálódott. Magyarországon az endodoncia mint tevékenység a közel jövőben már szakvizsgához kötött lesz. Tavaly kezdődött el a hároméves posztgraduális képzés. Ez egy hatalmas siker. Köszönet illeti érte a Magyar Endodonciai Társaság vezetőit, tagjait, az egyetemi oktatókat, és a szakterület szenvedélyes művelőit. Tagjai lettünk az Európai Endodonciai Társaságnak is. Ebben a szakellátásban – szerintem – öt-tíz év távlatában már ugyanolyan betegutak lesznek, mint a szájsebészetnél.

Ma már, egy bonyolultabb feladat során, azt nem a fogorvos oldja meg úgy, ahogyan tudja, hanem továbbküldi a páciensét, például szájsebészhez, gyerekfogorvoshoz, fogszabályzóshoz, parodontológushoz, vagy jelen esetben endodontus szakorvoshoz. Az új szakvizsgarendszerben a minimumkövetelmények nagyon szigorúak. Tehát aki ezt a szakterületet szeretné művelni, szüksége van mikroszkópra, speciális ultrahangos készülékre, ismernie és készségszinten gyakorolnia kell a speciális gyökércsatorna-megmunkáló, -fertőtlenítő és gyökértömő technikákat. Ez a szakterület szerencsére egyre erősebb pozíciót nyer a fogászatban. 

Miért?

Az a fogorvos, aki egyszer elkezd mikroszkóppal gyökérkezelni, rákap az ízére. Felismeri, hogy amit eddig nem látott, és sokszor csak tippelt arra, hogy mi is lehet ott, a mikroszkóp segítségével most már látja, amit csinál, és ezért képes is a fogat sikeresebben gyökérkezelni. Magyarországon a fogászati mikroszkóp sokáig nem terjedt el. A mikroszkópos endodonciát mint szakágat, dr. Fazekas Árpád, dr. Krajczár Károly, dr. Jeney Judit honosította meg. 2013 körül Magyarországon tudomásom szerint még csak 6-10 mikroszkóp volt, és nem vagyok biztos abban, hogy valamennyit rendszerszerűen használták is. Ma már 100 és 200 között van az eszközök és azon szakrendelések száma, ahol ez elérhető. Az endodoncia az utóbbi hat-tíz évben kezdett „felívelni”. Büszke vagyok arra, hogy ebben szerepem volt.  

A beteg, aki elmegy a fogorvoshoz, honnan tudja, hogy neki az endodonciát végző szakemberhez kellene fordulnia? Valószínűleg a szót sem érti.

Nagyon sok múlik a fogorvoson, és magamról is beszélek. Amíg nem voltam ennek a tudásnak a birtokában, addig én is azt a terápiát javasoltam, amiben magabiztosabban mozogtam. Ergo, hogyha én jobban tudok fogat húzni és implantátumot készíteni, akkor én nem fogok egy moláris vagy hátsó fog gyökérkezelésével bajlódni, mert az általában nekem nem sikerül. Ma már a fogorvosok döntő többsége tudja, hogy hol van a saját határa szakmailag. Ha például megnézi a röntgenfelvételt, kiderül, hogy ez a fog bonyolult, összetett gyökérkezelést igényel, keres egy szakembert, és elküldi hozzá a páciensét. A betegeim nyolcvan százaléka ilyen referált páciens. Megcsinálom azt, amihez a legjobban értek, és aztán visszairányítom a beküldő orvoshoz.

Ezzel átadja bevételét is a másik fogorvosnak. Kvázi piacot veszít…

A gyökérkezelés ára az én bevételem, az egyéb beavatkozások díja a beküldő orvosé. Munkamegosztás van. Én azt a szaktudást adom, ami nála hiányzik, vagy amiben nem olyan magabiztos. Ezekben a helyzetekben a páciens számára a lehető legjobb megoldást keresi mindenki. Ha a beteg azt látja, hogy az orvosa a legjobbat akarja, biztosan ott marad nála. Nagyon sok rendelő már most fölvesz rezidenst endodonciai szakképzésre, beszerzik a mikroszkópot, hogy legyen majd saját szakemberük a feladatra. A rendelőmet, a Precedent Fogászati és Endodonciai Központot, 2005-ben alapítottam társammal és barátommal, dr. Mócz Andrással. Ott már akkor úgy kezdtük, hogy minden területre külön szakorvost vettünk fel, mert gyorsan rájöttem arra, hogy a tudásom korlátos. Nem vagyok képes mindenben a legjobban nyújtani. Így van szájsebész, implantológus, gyermekfogorvos, gyökérkezelő specialista és fogpótlást készítő fogorvos is. Olyanok, akik a saját területükön sokkal jobbak, mint én.

Miért jobb fogorvosnak lenni, mint általános orvosnak? Miért döntött emellett?

Eredetileg profi hosszútávfutónak készültem. Már volt ösztöndíjam is az USA-ba, amikor kiderült: van egy szívproblémám. Másik hivatás után kellett néznem. Nagyon szerettem tanulni. Az édesanyám fogorvos volt, ez erős befolyást jelentett. A pályaválasztás idején meglehetősen kishitű voltam. Úgy éreztem, hogy az egész ember, és a szervezete nagyon bonyolult, nagyon nehéz mindig, mindent tudni a jó diagnózishoz. Viszont azt is tudtam: nagyon jó orvos szeretnék lenni. A fogászatot már kisgyerekkorom óta ízlelgettem, láttam, ahogyan az anyukám dolgozik. Nagyon tetszett, és amikor elkezdtem a szakmát, egy jó átlagos szintig jutottam el. Közben beleszerettem a gyökérkezelésbe. A fogászaton belül aztán erre specializálódtam, majd megbabonázott a mikroszkópos endodoncia, ami szerintem a sava-borsa, a legszebb része szakmának. Most itt tartok, és nagyon boldog vagyok ettől. Ez a tudományterület is hatalmas, rengeteget kell olvasni, kongresszusra járni. Az elmúlt két évben volt negyven külföldi és hazai előadásom a témában. Ez nagyon sokat adott hozzá az életemhez. 

Fut még olykor?

Természetesen, de már csak egészség-megőrzési céllal. Ahogy az edzőm mondaná: hogy jólessen a vacsora.

Mit tanítana a kollégáknak?

Először is azt, hogy szeressék, amit csinálnak. Másodszor, hogy keressenek egy mentort, akár a virtuális világban is. Harmadszor, hogy ne csak a pénzt nézzék. Magas minőségű munkával és szenvedélyes hozzáállással az úgyis jön magától. Negyedszer azt, hogy ne csak arra a kis területre fókuszáljanak, amihez értenek. Aki belép a rendelőjükbe, azt nézzék kicsit holisztikusabb szemlélettel. Például figyeljék a testtartását, az első köszönését, a kézfogását, azt, ahogyan nyitja a száját. Mindez nagyon sok mindent elárul a páciensről, megkönnyíti a pontos diagnózist, illetve, hogy rátaláljanak a páciens számára legjobb megoldásra. Legvégül azt is tanítanám, hogy tegyenek meg mindent a saját szöveteknek, a saját fognak a megtartatásáért. Elismerem, hogy sokáig nem lehetett a gyökérkezelésből megélni. Ez a szakterület mindig is egy mostohagyermek volt. Egy jó szájsebész másfél óra alatt akár nyolc implantátumot is be tud csavarni, és ezzel több százezer forintot is kereshet, míg gyökérkezeléssel ennyi idő alatt kb. húszezret. Manapság azt tanítom mindenkinek, hogy a mikroszkóppal, magas szinten végzett gyökérkezelést is az értékén kell kezelni. Minimum annyit kell kérni érte, mint egy implantálásért. Ha a páciensnek van forrása egy implantátum beültetésére, akkor dönthet úgy is, hogy azt a saját foga megmentésére költi.

Hol rontjuk el a fogaink egészségét? Mi az, amitől a maguk kezére kerülnek a páciensek? Mi az, amit tanítana – éppen emiatt – a kisgyerekes szülőknek?

Nagyon fontos, hogy időben el kell kezdeni a fogápolást. Hiba azt gondolni, hogy a tejfog úgyis kicserélődik, ezért arra nem kell annyira figyelni. Ezzel a megközelítéssel nemcsak az a baj, hogy a tejfogak elromlanak, hanem az is, hogy amikor már vegyes fogazat van, a szuvas tejfogaktól a végleges is. Az a legfontosabb, hogy már kicsi korától kezdve közösen mossunk fogat, figyeljük, hogyan csinálja, segítsük a helyes technika elsajátításában. Ajánlom a napi háromszori fogápolást. Sajnos, az iskolában csak kétszer tudnak, mert napközben nincs fogmosás. Ha a kiskorú gyermek szomjas, lehetőleg vizet kapjon. Ezt nehéz betartani, nekem is két gyerekem van. Tudom, hogy könnyű a cukros éjszakai tea irányába elmenni, ám ha hozzászokik a vízhez, azzal már rengeteget tettünk, és nemcsak a fogakért, hanem az egészsége megőrzéséért is. Mostanában mindent puhítunk, pépesítünk, meghámozunk, fölszeletelünk, lereszelünk. Ehelyett kapja meg egészben a gyerek például az almát. Küzdjön, rágjon rendesen. Lényeges ez a koponya, a rágóizomzat, valamint a fogak pozíciójának a kialakulásához, illetve a beszédhez és a megfelelő légzéshez is.  Nagyon rossz üzenet az is, amikor a gyereket a fogorvossal ijesztgetjük. Sok szülő szokta mondani, hogy elviszlek a fogorvoshoz, ha rosszat csinálsz. Ezzel eleve beépül a gyerekbe egy rossz tapasztalat, és aztán, amikor tényleg el kell vinni, már nem bízik a fogorvosban. A mi rendelőnkbe már akkor elhozzák a kicsiket, amikor még nincs gond. Látja, hogy az apa, anya beül a székbe. Aztán ő is beülhet, megmutatjuk, hogyan spriccel a víz, lufit fújunk, zenélünk, így legalább két-három alkalommal kap pozitív megerősítést. Amikor baj van, akkor a gyermek már bízik bennünk, beül a székbe, és én mindig megmondom őszintén: lehet, hogy fájni fog, de miután ismer és bízik bennem, együtt fog működni, és a kezelés trauma nélkül történik.  A másik verzió az, amikor még soha nem találkoztunk a gyermekkel, és baj van: már eleve fájdalommal, lázasan, kialvatlanul, duzzadt fejjel érkezik a rendelőbe, amikor már cselekedni kell. Ez a veszélyesebb, mert ilyenkor elképzelhető, hogy le kell fogni a gyereket, és ekkor már biztosan traumatizálódik. Soha többet nem jön jószántából a fogorvoshoz. A bizalom kialakítása, a megelőzés kimondottan fontos. 

De tényleg okoz fájdalmat ilyenkor? Nincs fájdalomcsillapítás?

A fájdalom szubjektív. Tehát az injekció, amikor beadom, az is fáj. Inkább készüljön rá, minthogy elveszítsem a bizalmát. 

Volt-e valaha más terve is a fogorvosláson kívül?

Körülbelül 2012 táján kicsit meguntam a szakmát, kiégtem. Az azt megelőző években nagyon sokat dolgoztam. Azt terveztem, hogy abbahagyom. Ekkoriban találkoztam a mikroszkópos fogászati szakiránnyal, az online közösségekkel. Nagyon sokan szapulják a Facebook, Instagram stb. fogászatot. Pedig ez egyfajta tudásmegosztóként is működik. Ott találtam egy olyan közeget, ami engem épített, olyan kapcsolatokat alakítottam ki, amelyek révén mehettem külföldre tanulni, ellesni mindazt, amit akkor még itthon nem lehetett. Ez adott egy új értelmet, mintha újrakezdtem volna az egész szakmai karrieremet. Amúgy más szakmát most már soha nem választanék. Most éppen azt tervezem, hogy tanítani fogok. Vannak külhonban egyetemi tanár barátaim, ők úgy tartják a kurzusaikat, hogy az adott évben akár 50 különböző óraadó tanár is érkezik hozzájuk a világ minden tájáról. Cserébe ők is mennek előadni a másik egyetemére. Ez jó példa lehet arra, hogyan lehetne ezt itthon is megvalósítani. Most éppen ezen gondolkodom. 

Milyen készségekre van szükség a mikroszkópos fogorvosláshoz?

Röviden: szorgalomra és elhivatottságra. Sokan azt gondolják, hogy kézügyességre. Én például nagyon csúnyán rajzoltam, írtam mindig is, rossz volt a kézügyességem, technikából soha nem kaptam hármasnál jobbat.

Pedig most pici helyen kell nagy dolgokat csinálnia…

Abszolút. Azonban én azt gondolom, hogy az embernek az agya megtanulja, kipótolja azt, amit a keze esetleg nem olyan jól tud. Az orvos eleve sok képet lát mikroszkóppal, másrészt tudja, hogy mi van a fogon belül. Akinek nincs mikroszkópja, annak is érdemes néznie a mikroszkópon dokumentált eseteket. Így az anatómia, meg azoknak variációi beleégnek az idegpályákba, és ha nem is látja direktben az ember, a kép megjelenik a fejében. A kéz pedig ebből tudja, hogy mit is kell keresnie, csinálnia. Az érzékelés egy idő után nagyon kifinomul. Annyira, hogy 27-szeres nagyításban egy háromtized milliméter átmérőjű betört műszert is ki tudunk venni a gyökércsatornákból. Ezt is meg lehet tanulni, csak sokat kell gyakorolni. 

Volt olyan tanítványa, akit esetleg el kellett tanácsolnia, vagy azt mondta neki, hogy inkább csináljon valami mást?

Aki hozzám jön tanulni, azzal megbeszéljük a szakterületet. Akit érdekel az endodoncia, általában azért jön, mert akarja. Előfordult már, hogy valaki később úgy döntött, hogy más irányt vesz. Ez teljesen normális. Én mindig nyílt kártyákkal játszom, nem erőltetem ezt rá senkire. Aki ezt választja, annak egy kicsit bele is kell „kattania”. Kis területen kell akár órákat dolgoznia, amiből a páciens a végén csak egy röntgenfelvételt lát.

Meg kell szoknunk, hogy mi a „mélyben dolgozunk”, az alapozásért felelünk, a házat meg majd ráépíti egy másik kolléga…

Danó Anna