A Dental World kongresszusai között 2015 óta önálló programsorozata van az endodoncia témakörének is, így már e hagyomány folytatásaként tekinthetünk az idei rendezvényre. Beszélgetés Dr. Benyőcs Gergellyel, a programsorozat szervezőjével.
Az eddigi évek során egyre nőtt az érdeklődés, és magabiztosan állíthatom, hogy a programok a világ bármely nagy endodonciai kongresszusán megállták volna a helyüket. Nagy szerencse ez a szakmának és a pácienseinknek is egyaránt. Egyre több kolléga mélyül el, egyre alaposabban ezen a csodálatos területen. Az eredmény: több és több saját, a szájban jól funkcionáló fog megőrzése, akár egy életen át.
Olyan előadókat hívok meg, és olyan programot állítok össze, amire én is szívesen elmennék. Az a jó az egészben, hogy ez itt van Budapesten!
Szenvedélyem ez a terület, nagyon lelkes vagyok! Jók a partnereim, egy profi csapattal dolgozhatok együtt. Idén is kiváló elméleti és gyakorlati program elé nézünk. Abban hiszek, hogy ami nekem jó és hasznos, akiktől én sokat tanultam, az másoknak is segít. Olyan előadókat hívok meg, és olyan programot állítok össze, amire én is szívesen elmennék. Az a jó az egészben, hogy ez itt van Budapesten! Nem kell erre több ezer eurót utazásra és belépőkre elkölteni.
Véleményem szerint a modern endodonciai szemlélet egyre jobban terjed, országszerte „szaporodnak” a mikroszkópok a fogászati praxisokban. Ebben igen nagy szerepet játszik az, hogy a Dental World endodonciai napja következetesen fókuszba helyezte a mikroszkóp által vezérelt, kevésbé invazív endodonciai protokollokat.
Mindig megkérdezek jó néhány kollégát, hogy mire lenne igény. Ezt beépítem a következő évi programba, így lesz ez 2018-ban is.
Minden évben elhívom az előző év legjobb előadóját, így újra vendégünk lesz Roberto Cristescu. Nekem ő az egyik mentorom, kritikus szemlélete, gyakorlati és elméleti tudása egyedülálló. Ráadásul kiváló tanárember.
Előadása és a gyakorlati kurzusa is az „újra gyökérkezelésekről” szól majd. Ez szerintem az egyik legnehezebb, legtöbb kérdést tartalmazó, és sok nehéz döntést igénylő területe a fogászatnak.
Nagy az igény a gyakorlati képzésre. Így az idei program maximálisan ezt tükrözi. Természetesen a legújabb trendekről és eljárásokról is szó esik majd.
Tavaly a Dental World-ön – Közép-kelet Európában egyedül álló módon – több teremben zajlottak a mikroszkóp használatával összefüggő gyakorlati képzések. Örömmel mondhatom, hogy idén négy gyakorlati mikroszkópos endodonciai kurzus lesz, Eugen Buga- tól majd az extrém görbült gyökerek megmunkálását lehet ellesni. A résztvevők mikroszkóppal dolgozhatnak. Ezen a kurzuson részt vettem Portóban, kötelezően ajánlott!
Robeto Cristescu kurzusa az újra gyökérkezelésre ad ismereteket, tanácsokat. Amszterdamban voltam nála ezen, rengeteget tanultam tőle a területről.
Két nagyszerű klinikus, Eugenio Pedulla a Coltene és Hugo Sousa Dias pedig a Kerr gépi csatornamegmunkáló eszközeivel tart oktatást.
Vágyam az, hogy egyszer Magyarországon is legyen nemzetközileg elismert endodonciai képzés, és erre kiépülő szakellátó rendszer. Bízom benne, hogy az „endodociai nap” is segít ennek a megvalósulásában!
Dental World 2017