Tájékoztatásuk szerint Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, a magyar ápolók napján tartott ünnepségen jelentette be, hogy március 7-én kezdődnek a szakmával az idei bértárgyalások, amelyek keretében az államtitkárság „célzottan oda fog figyelni azokra, akik kimaradtak vagy arányaiban nem megfelelően részesültek a tavalyi bérfejlesztésből”. Az Országgyűlés tavaly június 18-án fogadta el azt az egészségügyi salátatörvényt, amelynek legfőbb elemeként rögzítették az egészségügyi dolgozók visszamenőleges, illetve beépülő béremelését. Az egészségügyi béremelés megvalósulását szinte mindenki üdvözölte, de többen nehezményezték, hogy az emelés nem érintett mindenkit. Szócska Miklós többször is elmondta, hogy a bérrendezés következő lépcsőjében a háziorvosok, a gyermek-háziorvosok, a területi ellátásra kötelezett fogorvosok és védőnők kerülnek sorra. Ennek nyomán tavaly novemberben 14 százalékkal növelték az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását is. Február 5-én a Weborvos egészségügyi portál Szócska Miklós államtitkár levelére hivatkozva írt arról, hogy az év elején kezdődő bértárgyalásokon már az ágazat összes dolgozójára kiterjesztené a béremelést az egészségügyi államtitkárság.
Új tanulmány szerint a szájüregi egészség összefügg az emberi agy egészségével
Egy tanulmány szerint a rossz szájhigiénia növelheti a különböző agyi problémák, például a stroke, a demencia és a kognitív hanyatlás...