A fogszuvasodás korai bizonyítékait fedezték fel a mai Marokkó területén több mint 13 700 évvel ezelőtt élt kőkorszaki vadászó-gyűjtögető népek csontmaradványainak vizsgálatakor.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) ismertetett tanulmány szerint a korabeli emberek sok magas szénhidráttartalmú ételt fogyasztottak. A fogaik rossz állapota pedig azt sugallja, hogy gyakran szenvedhettek fájdalmaktól – adta hírül a BBC News. “Egy bizonyos ponton a fogideg elhal, ám egészen addig, a fájdalom nagyon nehezen elviselhető” – magyarázta Louise Humphrey, a londoni Természettudományi Múzeum munkatársa.

A magas cukortartalmú ételek miatt a foglyukadás mára széles körben elterjedt problémává vált a modern társadalmakban, de nem volt mindig ennyire rossz a helyzet. A fogak sorsa akkor pecsételődött meg igazán, amikor az emberek földművelő közösségekbe tömörülve hozzáláttak a növénytermesztéshez és jóval több szénhidrátot kezdtek fogyasztani. A jelek szerint a korábbi vadászó-gyűjtögető társadalmak esetében pedig a magas cukortartalmú növények okoztak problémákat.

A kutatók 52 olyan csontváz fogainak állapotát vizsgálták meg, amelyeket az elmúlt tíz évben tártak fel a kelet-marokkói Galambok barlangjában. A csontvázak a 13 700 évvel ezelőtti és 15 ezer évvel ezelőtti időszak közötti periódusból származnak. Hármat kivéve a leletek mindegyikénél a fogszuvasodás jeleit észlelték a kutatók, akik az egyének megmaradt fogainak több mint felén lyukakat és egyéb károsodásokat fedeztek fel.

A barlangnál talált vadnövénymaradványok arra utalnak, hogy az ott élt kőkorszaki emberek rendszeresen fogyasztottak édes makkot, fenyőmagot, pisztáciát, illetve a csiga is népszerű csemegének számított körükben. Ez az étrend kitűnő táptalajt biztosított afogzománc szuvasodásáért felelős savat termelő baktériumok számára. A fájdalom mellett az érintetteknek valószínűleg rendkívül rossz lehelettel kellett együtt élniük. A szakemberek szerint bár az ottani emberek továbbra is gyűjtögettek vadnövényeket,viszonylag ülő életmódra tértek át.

Humphrey szerint egyértelmű, hogy a vizsgált területen élt emberek kulturális okokból húztak fogat. Az esetek több mint 90 százalékában ugyanis az egyik vagy mindkét felső-középső metszőfogat eltávolították. Azt azonban nem tudni, hogy vajon a lyukas fogakat is eltávolították-e. A fogorvoslás legkorábbi bizonyítékai jóval későbbről, nagyjából 6500 évvel ezelőttről származnak, amikor méhviaszt használtak a lyukak betömésére.

forrás: MTI