A Dental Press Facebook oldalán május elsején, délután 3 órai kezdettel – élő közvetítés keretében – beszélgetést láthattak, hallhattak az érdeklődők a legújabb kormányrendeletről, melynek értelmében május 4-én újra indulhat a fogászati ellátás.
Meg tudnak-e felelni a rendelők az előírásoknak? Mit kell betartani és hogyan? Működhet-e távgyógyászat a fogászatban?
Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat dr. Kárász Anikótól (MOK főtitkára, NEAK ellátás) dr. Sidó Leventétől (Honvédkórház Szájsebészeti Osztálya) és dr. Gáspár Lajostól (Gáspár Medical Center). Így három nézőpontot ismerhettünk meg az elhangzottak alapján. A beszélgetés lehetőségét kedvezően fogadták el a meghívottak, mert a fogászatot igazán közelről, „húsba vágó” kérdésekről cserélhették ki a gondolataikat. Az újrakezdés lehetőségét mindhárman örömmel üdvözölték, hiszen a közel 2 hónapja tartó korlátozások nagyon sok gondot jelentettek a szakmának.
Az újrakezdéssel kapcsolatban azonban számtalan, még megoldásra váró probléma kerül elő.
A legfontosabbak közül:
– Nincs pontos, minden fogorvos számára betartandó központi leírás a kötelező protokollokról;
– Nincs megfelelő védőeszköz a magasabb szintű infekció kontroll biztosításához, melyet – a NEAK rendelőkben – az államnak kellene biztosítani;
– Mikor kapják meg az alapellátó fogászatok a védőeszközök beszerzéséhez szükséges támogatást, ezek megléte nélkül ugyanis nem indulhat el a rendelés;
– Hol tudják majd beszerezni a praxisok a védőeszközök rendkívül sokféle, de szükséges válfaját? Van ehhez megfelelő árukészlet az országban?
– A kezelésekre már régóta várakozók számára egyértelmű tájékoztatást kellene adni, hogy a kezelések igénybevételéhez pcr vizsgálat szükséges;
– Hogyan tudják ezt majd a páciensek beszerezni?
– Hogyan jutnak el a szükséges információk a lakossághoz, a betegekhez?
„Ahhoz, hogy biztonságosan tudjuk az aerosol-képzéssel történő kezeléseket végezni, megfelelő védőfelszerelésre lenne szükség. Ez viszont nincs!” …(Dr. Kárász Anikó)
„A rendelkezést értem. De azon még nagyon sokat kell gondolkodni, finomítani és egyediesíteni, hogy hol, mit és milyen kérdésekkel lehet bevezetni…” (Dr. Sidó Levente)
„ A legfontosabb: most egy szemléletváltásra van szükség! (Dr. Gáspár Lajos)
Igen fontos gondolatok, vélemények merültek fel a beszélgetés során, remélhetőleg mindezek – viszonylag rövid időn belül – megoldásra kerülnek annak érdekében, hogy elindulhasson az egész országban nálunk is a fogászati ellátás!
A DENTAL.HU a fogászati szakma portálja.
Az Ön véleménye, hozzászólása, aktivitása legalább olyan fontos, mint a cikk, amit elolvasott. Ossza meg a cikket ismerőseivel vagy szóljon hozzá, mondja el véleményét a Facebook oldalunkon.