Megváltozott ellátási igényű betegek fogászati kezelését végzik majd abban a rendelőben, amelyet csütörtökön adtak át a Pécsi Tudományegyetem Fogászati és Szájsebészeti Klinikáján.

A harminc négyzetméteres helyiséget az életkorukból adódóan nehezen kezelhető 2-3 éves, valamint a mentálisan sérült – gyerek és felnőtt – pácienseknek alakították ki. Közülük a klinikán 2005-től mostanáig évente csak ötvenen-hatvanan kaphattak fogászati kezelést. A nem megfelelő fizikai körülmények nem tették lehetővé ugyanis több ilyen beteg ellátását – olvasható az egyetem közleményében.

A PTE intézmény 40 millió forint állami támogatást kapott az új rendelő kialakításához. A pénzből fogászati készülékeket, altatógépeket, kézi műszereket is vásároltak.

A klinika támogatást kap a megváltozott ellátási igényű gyermekek és felnőttek fogászati ellátásához az egészségbiztosítási pénztártól, így megfelelő kezelésükhöz várhatóan minden körülmény adott lesz – ígérik.

Forrás: MTI