2009-ben Knight azonban már panaszkodott Nelsonnak, hogy ruhája túlságosan is sokat mutat meg testi bájaiból és számos alkalommal elvonja a figyelmét. A bírósági jegyzék szerint Knight és Nelson a felmondást megelőző 6 hónapban folyamatosan SMS-ezett egymással. A szövegekben sokszor esett szó gyermekeikről és a hozzájuk köthető programokról, azonban többször említésre került az is, hogy az asszisztensnő túlságosan szűk felsőket hord. Az asszisztensnő ráadásul úgy emlékszik, hogy a fogorvos egyszer azt is megkérdezte tőle SMS-ben, hogy milyen gyakran van orgazmusa. A nő azonban sosem mondta alkalmazójának, hogy ezt sértőnek tartotta. Amikor Knight felesége
– aki ugyanabban a fogorvosi rendelőben volt asszisztens – rájött a férje és az asszisztense közötti kommunikációra, félt hogy férje viszonyt fog kezdeni Nelsonnal és követelte férjétől, hogy mondjon fel asszisztensének, aki nem sokkal később el is bocsátotta Nelson-t. Mivel az Iowa-i Polgárjogi Törvény szerint tilos bárkit is neme miatt diszkriminálni, Nelson beperelte a fogorvost, mondván amennyiben férfi lenne nem bocsátotta volna el őt alkalmazója. A bíróság viszont úgy döntött, hogy a fogorvos jogosan járt el, amikor kirúgta alkalmazottját. „Ms. Nelson-t nem a neme miatt bocsátották el, hanem mert veszélyt jelentett Dr. Knight házasságára nézve.” mondta el a bíró.