„Egyszerre ideges és izgatott vagyok, lehet hogy John Lennon teljes DNS szekvenciáját meghatározhatjuk, remélhetőleg minél hamarabb. Mivel egyes kutatók a mamutok klónozásán dolgoznak, így a technológia majd talán egyszer emberre is alkalmazható lesz.” mondta el Zuk.
A kutatás további részletei egyelőre titkosak. Zuk arra kérte a tudósokat, hogy mindaddig várjanak a következő lépéssel, amíg egy filmstáb nem érdeklődik a lépések filmen való rögzítése iránt.
Az 1960-as években a híres John Lennon, a saját házvezetőnőjének adta oda a fogát, amit annak családja 2011 novemberében árverésen adott el. A fog azóta számos médiajelentésben feltűnt és több dokumentumfilmben is szerepet kapott. Zuk tavaly Ari Soffer-el a híres ékszerésszel társulva három darab John Lennon DNS medált készíttetett, melyeknek darabja 25.000 dollárt ért. A medálokat egy szájrák elleni kampány keretében osztották szét. Az egyik medál brit fogorvosok egy csoportjához került, akik ingyenes szájrákszűrést ajánlottak fel a rendelőbe betérő betegeknek.