Kétszáz millió forintnak megfelelő összegű kártérítést kapott egy ausztrál nyugdíjas, miután orvosa gondatlanul végezte el a foghúzást.
A nő fogfájással kereste fel a rendelőt 2009-ben. A látogatás fogkatasztrófával végződött, nemrégiben pedig a bíróság elé került. A kezdeti diagnózis alapján a tömött fog szuvasodni kezdett. A páciens a gyökérkezelés megfontolása után végül a foghúzás mellett döntött. Az orvos azonban eltört egy fogkoronát a beavatkozás alkalmával, a fog maradványait pedig a felső állkapocs üregébe nyomta. Ezután lezárta a sebet, majd a helyi szájsebészetre irányította a beteget – akinél azonban fertőzés alakult ki, melynek következtében a jobb arcfele lebénult: teljesen elveszítette a felső állkapcsának, a fogainak és az ínyének az érzékelőképességét.
Az elrontott foghúzás után egy héttel műtéti úton távolították el a fogmaradványokat. A súlyos állkapocscsont-fertőzés utáni kezelés azonban 2011-ig tartott.
Az elhúzódó terápia a páciens állatorvosi állásába került, így magánvádas eljárást indított a fogorvos ellen. A vádlott határozottan állította, hogy kizárólag a beteg kérésére húzódott el ennyi ideig a kezelés, a bíróság azonban az érintett javára döntött, és megállapította a foglalkozás körében elkövetett gondatlanság tényét.
A hölgy kétszáz millió forintnak megfelelő összeget kapott kártérítés gyanánt, illetve a bevételkiesés és a járulékos kezelési költségek fedezésére.
Forrás: www.zwp-online.info