Kérem, engedjék meg, hogy a Szegeden megrendezésre kerülő, XXII. Kongresszusunk alkalmából köszöntsem Önöket. Immáron 10 éves a szegedi Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinika, mely a hazai betegellátás és tudományos munka egyik fontos centruma.
Tavalyelőtt volt 20 éve, hogy megalapítottuk Társaságunkat, azóta miden évben volt Kongresszus, kétévente nemzetközi részvétellel. Szinte az egész országot „bejártuk”, volt. ahol többször is lehettünk. Az akkori fiatalok azóta megkorosodtak, a szakmáink vezetői, meghatározó szakemberei lettek, mestereink jórészt még köztünk vannak, velünk dolgoznak.
Diagnosztikai lehetőségeink, sebész beavatkozásaink, egyéb kezelési lehetőségeink nagyot fejlődtek, munkakörülményeinket sem lehet összehasonlítani a 20 vagy 30 évvel ezelőttiekkel.
Talán 2 dologban van elmaradásunk. Az egyik a saját továbbképzéseink szervezése, a másik a belső (honi) cirkuláció, a szakmai tapasztalatcsere. A közeljövőben ebben szeretnénk továbblépni, ennek egyes elemeit a Tagozat-Tanács-Társaság már kidolgozta, engedélyezésre, megvalósításra várunk.
A mostani kongresszus kicsit más, mint az előzőek, szerkezetében, az előadások struktúrájában mindenképpen. Hazai, meghívott előadók ölelnek fel 1-1 nagyobb témát, kicsit irányítottabb, szelektáltabb a tudományos program. Ennek oka – többek között – az is, hogy a szervezők szerették volna, ha a szokásos továbbképzési pontok többszörösét lehetne megszerezni, saját rendezvényünkön.
Remélem, hogy az előadások között mindenki megtalálja a számára érdekeset-hasznosat és alkalom nyílik a szokásos, fehér asztal melletti találkozókra, beszélgetésekre is. Hiszem, hogy a szakma mellett legalább annyira fontos a kiváló kapcsolatok, a baráti légkör megtartása. Szerencsére Társaságunkban nem alakultak ki szekértáborok, nincsenek ellentétek, háborúk. Ez kevés szakmai Társaságról mondható el!
Kívánok mindenkinek kellemes szellemi és testi kikapcsolódást Szeged gyönyörű városában. A szervezők gondossága, odafigyelése a garancia arra, hogy idén is remek Kongresszusunk legyen.
Barátsággal,
Dr. Németh Zsolt
MAÁSZT elnök, egyetemi docens