A Kínai, a Malajziai és a Nyugat-Ausztráliai Egyetem nemzetközi kutatócsoportja a YouTube videómegosztó portálra feltöltött felvételeket kezdett analizálni annak érdekében, hogy jobban megismerje a fogászattól való félelem és szorongás (DFA) pszichológiai hátterét. A kutatók összesen 182 videót néztek végig, melyeken főként gyerekek és serdülőkorúak szerepeltek, amint éppen fogászati kezelésre indultak. A felvételek többségén síró, remegő és szorongó gyerekek voltak láthatók, akiket teljesen megrémített a fogorvosi látogatás gondolata, illetve a serdülők a bölcsességfoguk kihúzása miatt kerültek pánikszerű hangulatba.

A kutatás vezetői szerint sok esetben a szülők ültetik el a félelmet a gyerekekben, akik eleve úgy állítják be a fogászati kezelést, mintha az valami félelmetes, rettegnivaló dolog lenne. „A videómegosztóra feltöltött spontán felvételek nagyon sokat segítenek a jelenség megértésében. A gyerekek szorongása és félelme elősegíti a nem együttműködő viselkedést a fogászati kezelés ideje alatt, alvászavarokat és egyéb pszichológiai problémákat idézhet elő, amely a gyerek egész életére kihathat” – jegyezte meg Nigel King professzor, a Nyugat-Ausztráliai Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.

A nemzetközi tanulmány teljes terjedelmében a Journal of Medical Internet Research című orvostudományi szakfolyóirat legutóbbi számában jelent meg.