Implantátum törése utáni másodlagos implantáció

Az implantátumtöréseket jelenleg is extrém állapotként kezeljük, hiszen könnyen okozhatnak súlyos sérüléseket az állkapocsban, illetve a szájüreg egyéb területein is. Valójában a különböző erőhatások (esés, ütés stb.) más-más helyzetet teremtenek, ezért kezelésük is eltérő. Az implantátum szerkezetében bekövetkezô törés inkább kivételnek számít, hiszen általában a tartócsavarok vagy az abutment szerkezete sérül, illetve a csontban okozott sérülés kijavítása megoldható, így másodlagos implantáció is végezhető. Lentebb egy IMPLA csavaros kerámiaimplantátum törés utáni cseréjéről szóló esettanulmány olvasható. A kerámiaimplantátumok törése elég gyakori, hiszen anyaguk kemény és egyben rideg. Azt is megfigyelték, hogy a környező epiteliális szövet benőhet az alveolusok mélyébe, így előfordulhat, hogy az implantátum teljes elvesztése is teljesen vérzésmentesen folyik le. Ezen okok miatt az implantátum pótlása gyakori procedúra, feltételei a megfelelő csontállomány, az alveoláris részek sérüléseinek kezelhető mértéke, illetve az esetleges gyulladásos folyamatok megfékezése. Ezek együttesen határozzák meg az implantátum pótlásához szükséges módszereket, időtartamot, valamint a másodlagos implantátummal elérhető élettartami és egyéb tulajdonságokat is. Fontos figyelemmel kísérni a másodlagos implantátum primer stabilitását is, amely könnyen elérhető, ha nagyobb átmérőjű rögzítőcsavart alkalmazunk. Esettanulmány Egy jelenleg 54 éves páciensnél a 21-es régióba fogvesztés miatt implantátumot ültettek be 1992-ben. Az implantátumot a Cerasiv cég gyártotta, anyaga alumínium-oxid (Al₂O₃) volt. Érdekes tény, hogy az első implantátum a behelyezés során eltört, ezért a végleges beültetésre egy második, ugyanolyan szerkezetű implantátumot használtak. A gyógyulási folyamat komplikációmentesen folyt le, összesen hat hónapig tartott. Ezután a műtéti terület újabb feltárása is megtörtént, az implantátumhoz egy titánbetétet ragasztottak, ezt megformázták, majd egy kerámiakoronát helyeztek rá. A páciens kérésének megfelelően a diasztéma megmaradt az első implantálás után is. Az implantátum 12 éves funkcionálása során gyulladásmentes szövet volt megfigyelhető az implantátum körül, melynek szulkusza az évek alatt lefelé epiteliálisan növekedett, így az aktív csontos érintkezőfelület csökkent. A páciens 2003 végén leesett a kerékpárjáról, ekkor az implantátum

nyaki része eltörött, ezért a protetikus koronát elvesztette (1. ábra). A 2. ábra az erről készült röntgenfelvételt mutatja be. A páciens antibiotikumkezelést kapott (Clindamycin 900 mg/nap), a tervezett beavatkozást elmagyarázták neki, az implantátum maradékának eltávolítását, illetve az új implantátum behelyezését két nappal később végezték el. Miután kresztális metszéssel kialakították a trapéz alakú lebenyt, és kivették a kerámiaimplantátum maradványait (3. ábra), a mélyrétegben elhelyezkedő epitheliumréteget, valamint a kötőszöveteit is eltávolították, majd a fennmaradt csontos üreget is előkészítették egy nagyobb átmérőjű másodlagos implantátum beültetésére (4. ábra). A megmaradt implantátumágy igen szilárd kortikális állománnyal rendelkezett, olyannyira, hogy csavarmenetet kellett kialakítani az új implantátum számára (5. ábra). Egy 14,5 mm hosszú és 5,3 mm széles IMPLA implantátumot (Schütz Dental Group, Rosbach) ültettek be, a beültetési segédeszközöket eltávolították (6–7. ábra). A kresztális régió csontmagasságvesztésének ellensúlyozására augmentációt végeztek BioOss (Geistlich) egységgel, ezt reszorbeálódó membránnal borították (Osseoquest, W. L. Gore, Putzbrunn). A membránt az implantátum fedőcsavarja, illetve a mukoperioszteális lebeny széleinek segítségével rögzítették. Ezután a mukoperioszteális lebenyt perioszteális hasítással mobilizálták, a műtéti területet 9 darab egyszerű csomós öltéssel lezárták (8. ábra), végül röntgenfelvétellel ellenőrizték az eredményt (9. ábra).

A 6 hónapos gyógyulási fázis alatt a páciens egy részleges műfogsort viselt, amelyet kapcsokkal rögzítettek (10. ábra), ezt alulról Flexor CC (Schütz Dental, Rosbach) egységgel kapcsolták, hogy a műtéti régióra ne hathasson semmilyen nyomóerő. Gyógyulás után (11. ábra) a fedő mukózát helyi érzéstelenítés mellett szikével félkör alakban felnyitották (12. ábra), ide egy 2 mm magasságú, cilinder alakú gingivaformázót helyeztek be. A röntgenfelvétel alapján az implantátum osszeointegrációja jól sikerült (14. ábra), valamint a gingivális struktúrák is megfelelő állapotban voltak (15. ábra), csak a 21-es és 22-es közötti papilláris régió csökkenése volt megfigyelhető. A protetikai kezeléseket a gingivális szövetek gyógyu-lása után hajtották végre. A lenyomatvételezést Impregum (3M ESPE, Seefeld) segítségével, „open tray” technikával végezték (16. ábra). Gingivális maszk, valamint IV-es típusú gipsz segítségével magas esztétikai értékű korona elkészítésére volt lehetőség (17. ábra). A gingiva vonalának követéséhez, illetve a fogak elhelyezkedésének megfelelően szögletes abutmentet alkalmaztak (18. ábra), a belső hatszög kapcsolatok megakadályozzák a rotációt (19. ábra). Ezután egy magas aranytartalmú fém-kerámia ötvözetből elkészítették a koronát, ezt kiégették, végül a restauráció utolsó lépéseként felhelyezték (20. ábra). A frontális diasztéma, valamint a félig rotált, parodontálisan elhasznált 2-es fog a páciens kérésének megfelelően a kiindulási állapotban maradt (21. ábra). Az 1-es fogon elhelyezkedő, alapból háromszög alakú korona éleit kismértékben lecsiszolták, így a 21-es és 22-es között lévő papilláris háromszög kevésbé szembetűnő lett. A korona színét a páciens véleményének figyelembevételével a környező fogakhoz igazították (22–23. ábra). Az abutment csavarmenetét 20 N/cm forgatónyomatékon készítették, a koronát háromhetes próbaidőszakra helyezték fel. Végleges ragasztás még nem történt meg, mivel az ideiglenes ragasztóanyag igen stabil, ezért adekvát eltávolítása nem kivitelezhető. A 26. ábra a páciens fogazatának és környezetének jelenlegi alakját mutatja be. Ennek alapján mind a funkcionális, mind az esztétikai beavatkozások sikeresnek tekinthetők. Összefoglalás Másodlagos implantáció esetén gyors kezelés lehet a megfelelő, így az alveoláris elemek nem változnak vagy reszorbeálódnak. Olyan antibiotikum alkalmazása szükséges, amely bejut a csontszövetbe is, így a periimplantitis, illetve egyéb gyulladás hatásai a minimálisra mérsékelhetők – ilyen például a Clindamycin. Ha több törés van jelen, vagy egyéb komplikációk lépnek fel, érdemes eltávolítani a roncsolt területeket, majd augmentációt alkalmazni. Esztétikai szempontból különösen komplikáltak az olyan szituációk, ahol diasztéma is jelen van. Itt a szokásos protetikai eljárások alkalmazása általában nem megfelelő eredménnyel jár, hiszen a koronával rendelkező fog nagyobb helyet foglal el, mint a kiinduláskor meglévő fog. Ilyen esetekben csak az implantálás járhat kielégítő eredménnyel. Fontos figyelembe venni a páciens igényeit, elvárásait is a beavatkozással kapcsolatban. Nem okoz problémát, ha a korona ideiglenes rögzítése a megszokottnál hosszabb ideig van fenn. A végleges rögzítés időpontját el lehet csúsztatni, hiszen az abutment nem szuvasodik, illetve koronavesztés sem figyelhető meg. A korona stabilitását azonban rendszeres időközönként ellenőrizni kell. Dr. Michael Hopp, Andreas Klar, prof. dr. Reiner Biffar (Németország) Forrás: Implants 2011/4