Újdonság a fogászati képzések világában
Az implantáció folyamatának taglalását is már nagyon sok tanfolyam napirendre tűzte, különböző aspektusokból vizsgálva a témát, a jobbak hands-on gyakorlatokkal is gazdagítják a képzést, ami nagyon jó lehetőség szájsebészeknek vagy olyan fogorvosoknak, akik implantátum beültetésével szeretnének foglalkozni.
Külön képzések szólnak a protetikáról, valamint egy-egy implantátumgyártó, -forgalmazó által javasolt implantátumfelépítményekről, melyek csak az adott rendszerre jellemzőek.
Amiről ritkán esik szó, az egy olyan átfogó hands-on kurzus, mely kifejezetten implantációs protetikával foglalkozik, áttekinti a felépítményeket, azok előnyeit, hátrányait, használhatóságát, indikációit vizsgálja, sőt mindezt ott a gyakorlatban is el lehet sajátítani.
Miért olyan nagyszerű egy ilyen tanfolyam?
– Megmutat egy másfajta gondolkodásmódot, mely az implantantációs protetikához szükséges;
– Átláthatóvá teszi a használt rendszereket;
– Könnyebben tudunk választani, látjuk a protetikai lehetőségeinket;
– Megértjük és elsajátítjuk a visszafelé tervezés lépéseit.
Az Osstem Hungary egy olyan tanfolyamot állított össze, amely során a résztvevők valamennyi implantációs protetikai elemmel, felépítménnyel megismerkedhetnek, de annak nemcsak elméleti oldalával, hanem valamennyi gyakorlati lépésével is. A képzés során bemutatjuk a különböző felépítményeket, azok indikációit, majd esetbemutatásokkal és 3 különböző, előkészített modellen minden lépést végig fogunk gyakorolni.
Kezdünk az ínyformázó csavarok behelyezésével, majd a különböző lenyomatvételi technikák következnek, felhelyezzük a felépítményeket, és a különböző pótlásokat is, mint a fém-, cirkónium- és PMMA-vázak, hidak, stégek, körhidak. Ezek valamennyi csavaros, illetve cementezett rögzítésű változatait is. Megismerjük az egyedi fejeket, a titánalapra készült egyedi cirkóniumvázakat szintén.
Ezen képzéseinket prof. dr. med. habil. Divinyi Tamás tartja, aki már 1984-óta foglalkozik fogászati implantológiával, Pro Sanitate, Apáczai Csere János díjas, a Magyar Fogorvosok Implantológiai Társaság vezetőségének örökös tagja valamint alapítója is. Az Osstem Hungary egy másfajta látásmódot képvisel az implantátumforgalmazók között. Szeretnénk, ha a minket választó fogorvosok tudatosan választanák az Osstemet, ismerve a többi implantációs rendszert is.
Ezért is támogatjuk a fogorvosokat különböző akkreditált képzéseinkkel, melyek mindegyike gyakorlatorientált, de nem feltétlenül csak Osstem-specifikus.
A piaci igényeknek megfelelően állítottunk fel egy-egy olyan, a Semmelweis Egyetem által akkreditált képzési rendszert, melyben a fogorvosok/szájsebészek megismerhetik az implantációs eljárásoktól kezdve, az implantációs protetikán át a navigációs implantációt, valamint olyan kiegészítő lehetőségeket, mint például a csontpótlás és a különböző műtéti eljárások eszközeit.
Képzéseink mindegyike az alapos elméleti előadásokat követően a gyakorlat elsajátítására is épül.
Az implantációs protetikai képzés lényege, hogy orvosaink protetikai szemlélettel kezdjenek hozzá a különböző implantációs kezelésekhez. Fontos elem a tervezés, azaz mielőtt még bármilyen beavatkozás történik a páciens szájában, a végleges fogpótlás képét mi már előre lássuk.
A tanfolyam elvégzését követően tudatosan választanak felépítményt, tudják és értik az indikációkat, az eljárás menetét, a lenyomatvételi technikákat. Biztos kézzel döntenek a helyzetnek legideálisabban megfelelő kezelési tervről.
Miért fontos, hogy a fogorvos tudatosan és biztos kézzel döntsön az implantációs protetikáról, már az implantációs tervezés fázisában?
– Mert időt spórol a páciensnek (külföldi páciens esetén ez létfontosságú);
– Mert a saját munkáját gyorsítja fel és teheti egyszerűbbé;
– Mert a végleges fogpótlás esztétikája így lehet magas szintű;
– Mert így lesz elégedettebb a páciens;
– Mert az esetleges bizonytalanságból eredő komplikációk elkerülhetők.
Soron következő akkreditált képzéseink:
2017. 05. 26. Elméleti és gyakorlati implantáció (10 kredit) – Sárvár
2017. 05. 27. Az implantációs fogpótlások esztétikai vonatkozásai (10 kredit) – Sárvár
2017. 11. 17. Elméleti és gyakorlati implantáció (10 kredit) – Budapest
2017. 11. 18. Az implantációs fogpótlások esztétikai vonatkozásai (10 kredit) – Budapest
2017. 12. 01. Elméleti és gyakorlati implantáció (10 kredit) – Hajdúszoboszló
2017. 12. 02. Az implantációs fogpótlások esztétikai vonatkozásai (10 kredit) – Hajdúszoboszló
Osstem Hungary, 1037 Budapest, Bécsi út 250.
Tel.: 06 70 626 1077, www.osstem.hu, sales@osstem.hu