Meetup kifejezésen egy olyan szolgáltatást értünk, amely hasonló érdeklődésű emberek számára szervez személyes és virtuális eseményeket. A Dental Meetup esetében a közös nevező egyértelműen a hazai fogászati szektor, ami egyfelől egy relatíve szűk, jól definiált csoport, másfelől – szerencsére – rendkívül sokszínű és sokrétű. Ezt a diverzitást kívánjuk megmutatni és teret adni annak, hogy a szektorban tevékenykedők – fogorvosok, fogtechnikusok, asszisztensek, higiénikusok, kereskedők – kötetlenül ismerkedhessenek egymással, új kapcsolatok köttethessenek. Az összejövetelek apropóján mindig meghívunk egy vendéget, akit egy laza beszélgetésben interjúvolunk a szakmához való kapcsolatáról, tapasztalatairól, élményeiről. Az este ezt követően egy össznépi oldott hangulatú trécseléssé lényegül.
Az első alkalommal Dr. Volom András fogorvos, másodszor pedig Makó János fogtechnikus mester fogadta el a felkérésünket beszélgetőpartnerként. Az április 22-én esedékes III. Dental Meetup vendége Járai Márk, a Halott Pénz zenekar énekese lesz, akiről viszonylag kevesen tudják, hogy rengeteg szálon kötődik szervesen a fogászathoz. Ahogy azonban a Dental Meetup eddigi meghívottjaival, így vele sem csak a fogakról fogunk beszélgetni. Olyannyira nem, hogy Márk gitárt is hoz magával és néhány számot is fog játszani! A hajdan a pécsi fogorvostan-hallgatóból mostanra az ország egyik legismertebb zenei formációjának énekese vált, emellett szólókarrierje is igen jelentős. Milyen út vezetett a molekuláris sejtbiológiai tudományos diákkörtől és egyáltalán a fogorvosi kurrikulumtól a zenei közegbe és a sok ezer fővel teltházas koncertek világába?
A Dental Meetup bevétele ezúttal is azt az alapot fogja gyarapítani, amelyből halmozottan hátrányos helyzetű, szegénysorban élő gyermekeket fogunk szájhigiénés termékekkel és fogászati prevenciós foglalkozásokkal segíteni országszerte, közel 40 intézményben: óvodákban, iskolákban, anyaotthonokban. Erről a missziónkról is beszélgetünk majd Márkkal és még ezernyi érdekes dologról, kulisszatitokról!
- Jegyek elővételben az alábbi linken érhetők el: https://fogaszatikommunikacio.
hu/dental-meetup/
Találkozzunk 2022. április 22-én 19:00 órakor a 1066 Budapest, Ó utca 4. szám alatt található Impróban!
Szemes Orsolya és Dr. Radánovics-Nagy Dániel