“Az összefejelések, illetve a föld, vagy az úszómedence széle által okozott fogsérülések előfordulási aránya nyaranta jelentősen megnövekedhet” – nyilatkozta Dr. Stephen Mitchell, az Alabama Egyetem gyermekfogásza. “Ha valami hasonló történik gyermekünkkel, az első és legfontosabb dolog, hogy kizárjuk a fejsérülés lehetőségét. Ha a gyerek szédül, elájult, vagy nem emlékszik, hogyan történt a baleset, azonnal vigyük kórházba és majd csak később törődjünk a fogaival.”

Amint kizártuk a fejsérülés lehetőségét, az alábbi módokon próbáljunk eljárni fogsérülés esetén:

Ha a fog hiányos, keressük meg a letört darabkát és azonnal keressünk fel egy fogorvost. Ez főleg akkor fontos, ha úgy tűnik, a fog belülről is vérzik, nem csak az íny körül.

Ha az egyik fog kiesett, próbáljuk meg minél gyorsabban visszatenni. Az íny a sérüléseket követően általában teljesen érzéketlen, ezért ez nem okozhat fájdalmat. Ha a fogat a sérülést követő fél órában sikerül visszatenni, sokkal nagyobb a teljes felépülés esélye.

Ha a fogat nem sikerül visszatenni a szájba, tegyük bele egy pohár tejbe és rögtön vigyük el a fogorvoshoz. Próbáljunk meg nem hozzáérni a foggyökérhez és a vizes öblítésen kívül ne tisztítsuk meg a fogat.

Ha a gyerek foga kimozdult a helyéről, azonnal keressünk fel egy fogorvost.

Mitchell szerint a nyár kiválóan alkalmas a gyerekek fogászati szűrővizsgálatainak elvégzésére. “Ne hagyjunk mindent az utolsó két hétre” – tanácsolja a szakember. “Lehetőség szerint tervezzünk előre, hogy alkalmazkodni tudjunk a rendelési időhöz.”