Három gyökérkezelt és tömött frontfogat el kellett távolítani – sokkot okozva a testtudatos hölgypáciensnek. Választania kellett: implantátumokat kap, vagy nagy fesztávolságú hidat.
Anamnézis
A röntgen alapján megállapítottuk, hogy a gyökerek töröttek. Fiatalkorában, sportolás közben elszenvedett ütés miatt károsodtak. A későbbiekben folyamatosan problémákkal szembesült – tályogok, fájdalmak, többszöri gyökérkezelés. Tehát nehéz kiindulás.

Mit tegyünk?
A javaslat az 11, 12 és 21 eltávolítása volt, két implantátummal pótolva – így a többi fog érintetlen maradhatott volna. A páciens reakciója visszafogott volt. Ismerősei körében többeknek is gingiva-visszahúzódás mutatkozott implantátumaik körül, „fekete háromszög” betegséget okozva. Nem volt elégedett a több hónapig hordandó ideiglenes kivehető pótlás kilátásaival sem. A térbeli helyzet felmérésére a Shofu cég EyeSpecial C-IV kamerájá val készítettünk további képeket, amelyek dokumentálták az íny és a fogak formáját (4–6. képek).

Alternatívák
A páciens tehát nem fogadta el az implantátumos megoldást. Van másik lehetőség? Igen – cirkóniumoxid híd. A szakirodalom alapos áttanulmányozását és több szakember megkérdezését követően kerámia ellátást terveztünk, ovális köztes felfekvővel. A páciens ebbe beleegyezett.
Tervezés és időkezelés
Visszafelé tervezéssel kívántuk megoldani a szituációt – meghatározva a kezelés végeredményét, abból kiindulva tervezni. Tudatosan nem tárgyalom itt a részleteket, mert cikkem arra koncentrál, hogyan készült a híd a tojásdad felfekvőkkel. Természetesen elengedhetetlen jó felvételek készítése, majd a teljes viaszmintázat képezi a további munka alapját. Ugyancsak „kötelező” a korrekt harapás alapján végzett analízis. A héttagú cirkon hidat a Pritidenta cég anyagából készítettem. Gondoltam a nagymértékű szilárdság- ra, magas E-Modulra. Az ötletet évek óta velem a Geiger Frézközpontban együttműködő partnerem, a bettringeni Peter Hölldampf fogtechnikusmester adta.
Munkafolyamat
A preparáció időpontja adott volt. Fontos, hogy ilyen komplex restauráció esetén a fogtechnikus legyen jelen, és támogassa a kezelőorvost. Sok fogorvos sajnos elhárítja ezt. De nem ebben az esetben! A kezelőorvos a kezdetektől nyitott volt az interdiszciplináris együttműködésre. Szerencsés eset! Mi, fogtechnikusok csak így juthatunk a sikeres restaurációhoz szükséges információhoz.
Először az 13, 12, 22 és 23 fogak előcsiszolása történt meg, retrakciós fonalakkal. Ez lehetővé tette a vértelen munkát.






Ezt követően kihúzták az 12, 11 és 21 fogakat (7–8. képek), illetve azok törött gyökereit (9–12. képek). Jól láthatók a vérzések – ezért preparáltuk előre a fogakat. Jól felismerhető, micsoda ínyveszteséggel kellett számolni. Az adott helyzet lenyomatozása egyáltalán nem volt egyszerű, de a nehézségek ellenére jól sikerült (13. kép). Végül elkészült a rendelői azonnali ideiglenes. Két hét után a gingiva jól gyógyult, az eredmény megtekintésre érdemes (14.-15. képek).

Az ekkor készült lenyomat alapján köztes lépésben multicolor PMMA CAD/CAM ideiglenest készítettünk, az esztétikai lehetőségek ellenőrzésére. Már ebben a stádiumban nagy jelentőséget tulajdonítva annak, mértük az alveolust. Ezt a munkát Hans-Peter Vögtle fogtechnikusmesterrel közösen készítettük schluchsee-i laboratóriumában. Az orvosi ideiglenest levettük, és bepróbáltuk a PMMA-t. Fontos ez a köztes lépés, hogy mindent még egyszer ellenőrizhessünk, így adva lehetőséget a páciensnek a végleges kinézetének
meghatározására (18–25. képek). Ugyanebben az ülésben történt a végleges preparáció, ami nagyon érthető, a gingiva már gyógyult, lenyomat is készíthető a hosszú távú ideigleneshez. Az alveolusokon jól látszik a gyors reakció. Az ideiglenes köztes tagjait alábéleltük, majd visszahelyeztük azt.



Fontos lépések
Elkészült a mesterminta, amivel fontos munkafázis kezdődött – a hosszú távú ideiglenes tervezése a begravírozva integrált ovális felfekvő részekkel. Ehhez nem csak tapasztalatra van szükség, hanem a kezelőorvossal folytatott folyamatos kapcsolatra is. További lényeges technikai szempont, hogy meg kell formázni az alveolusokat, különben nem fognak funkcionálni. Ehhez Hans-Peter Vögtle CAD/CAM vázat készített Enrico Steger szinterféméből. Hans-Peterrel már évek óta dolgozom együtt, gyakori technológiacserét folytatva (26–29. képek).

Forrás: Das Dental Labor 2022/5