Interjúnkban dr. Roger Macias, a Nemzetközi Fogászati Szövetség (FDI), valamint az Amerikai Fogászati Egyesület (ADA) éves találkozójának általános bizottsági elnöke megosztotta: izgalommal és várakozással tölti el az idei FDI-szervezésű Fogászati Világkongresszus. Az esemény a Moscone Center-ben kerül megrendezése San Francisco-ban 2019. szepteber 5-8-ig és többek között rendkívül ígéretes interaktív tanulási lehetőségeket lát benne dr. Macias.
Dr. Macias, hogyan állította össze a kongresszus tudományos programját? Hogyan állított fel rangsort a témákat és az előadókat illetően a nemzetközi közönség számára?
Egy ilyen nagyszabású találkozó megszervezésének folyamata során arra kértük a bizottságot, hogy vegyék figyelembe az együttműködés fő szereplőit – tehát az Amerikai Fogászati Szövetséget, az FDI-t és a Kaliforniai Fogászati Szövetséget. A programokat a fent említett egyesületek szakemberei által megírt absztraktok százaiból válogattuk össze. Ez egy rendkívül fáradságos, ugyanakkor eredményes munkafolyamat volt, melynek során tekintettel voltunk a tárgyra, a tartalomra, annak kontextusára és relevanciájára, az előadók privát referenciájára és korábbi megjelenéseire, szerepléseire. Az információgyűjtést követően a meglévő anyag segítségével létrehoztunk egy struktúrát a következő tematika alapján: tudomány, technológia, praxismanagement, aktuális „hot” témák, fogászati asszisztensi vonal, dentálhigiénikus vonal és sok-sok más egyéb érdekes terület.
A témák fontossági sorrendjének felállítása tavaly májusban kezdődött meg Iowa City-ben a legkülönfélébb fogászati szakemberek oktatására készülve; a folyamat az FDI Oktatási bizottságával együtt zajlott. A témák és az előadók kiválasztása után – ők az FDI követelményeinek élvonalában voltak – egy közös munka indult meg az előadók, az ADA és az FDI összefogásával.
Hogyan képes fenntartani és fenntartatni az érdeklődést a Világkongresszus és a szakmai-tudományos program iránt egy ilyen időszakban, mitől lesz releváns egy ilyen nagyszabású találkozó, amikor már sok ráépülő kurzus és tanfolyam távoktatásban is elérhető?
A távoktatás valóban egy olyan kihívás, mellyel számolni kell bármilyen fogászati találkozó megrendezése során. A tény, hogy az oktatás az ujjad hegyénél is elérhető már az okostelefonodon vagy tableteden, arra ösztönöz bennünket, hogy különleges és kiemelkedő tanulási környezetet alkossunk meg egy meg egy ilyen nagyszerű városban – mint például San Francisco. Egy ember ugyan képes lehet az okostelefonjáról vagy a tabletjéről tanulni, de rendkívül sok múlik a tanulási környezeten, ami a személyes kapcsolatot és a kommunikációs lehetőségeket nyújtja. Egy másik dolog, amit ugyan nehéz objektíven szemlélni, de nagyszerű lehetőség: a Kongresszus a kapcsolati hálózat kiépítésében is segít, hisz más fogorvosokkal, szakemberekkel találkozhat a résztvevő.
Egy ilyen fogászati találkozón lehetővé válik a hallgatóknak a személyes kapcsolatteremtés egyesével, vagy akár egy csoportban – ami újabb együttműködési lehetőséget biztosít. Néha úgy gondolom, hogy az online alternatívák – még ha kényelmesnek is látszanak – korlátozzák a tanulás hatáskörét és lehetőségeit. Bizonyosan tudok tanulni egy videóból, de amikor „érzem” a kompozitot a kezemben, az az a pont, ahol az igazi tanulás kezdetét veszi számomra.
Kérem, mondjon egy pár szót egy konkrét előadásról, amelyet kiemelten is vár!
Idestova 14 éve veszek részt fogászati események, találkozók szervezésében. Láttam már új termékek kiállítását, új technikák bemutatását és láttam a technológiát olyan iramban változni, ahogy azt korábban sohasem tapasztaltam még. Az oktatás, amely az ADA és az FDI jóvoltából a Fogászati világkongresszuson folyik, igazán figyelemre méltó. Vannak olyan előadóink, akiket jól ismerek, de akadnak olyanok is, akikről még csak olvastam, vagy hallottam. Nagyon érdekel a fogászati alvásmedicina, valamint az implantátumok és a bondolt anterior restaurációk témája is. Éppen ezért rendkívüli izgalommal tölt el, hogy a vezető társaságok nagyjai fognak előadni ezekben a témában. Általános fogorvosként a fent leírtaktól eltérő érdeklődési területeim nagyon változóak
Örömteli várakozással tölt el az FDI rangos előadóinak sora, akik nagyszerű témák széles skálájából válogatnak prezentációik során. A hatékony esztétikától egészen a gyökércsatorna elágazási defektusok kezeléséig, a szakértők által felvetett témákat rendkívüli várakozás előzi meg – hiszen ez egy egyedülálló alkalom, hogy a világ legjobbjait hallgassuk, és tanulhassunk tőlünk
Nagyon izgalmas feladat a vezetőség tagjaként részt venni ezen a találkozón San Francisco-ban. Ez valóban egy kihagyhatatlan kongresszus lesz! Ahogy a legendás énekes Tony Bennett mondja a „Szívemet San Francisco-ban hagytam” c. közismert dalban: „Amikor hazaérkezem hozzád San Francisco, aranyló napsugarad fog ragyogni rám”
Forrás: dental-tribune.com