Gyártani? Gyártatni? Kiszámolható!

Mikor helyes a saját gyártás egy labor számára, mikor a kiszervezés? Gyakran válaszolják meg a kérdést a hasukra ütve. De hogyan történik egy üzemgazdaságilag megalapozott döntés – ezt mondta el Clemens Schwerin fogtechnikusmester.

Előadása  kifejezetten aktuális, kényes témához nyúl: „Saját, vagy külső gyártás?” – mi a helyes válasz?

Két évvel ezelőtt nyitottan és neutrálisan közelítettem meg a kérdést. Kézműves üzemgazdász továbbképzésem keretein belül külön munkát szenteltem a témának. Utánajártam, mikortól érdemes egy közepes méretű labornak évi 212 munkanappal számolva kis, 30 ezer eurós, vagy nagy, 130 ezer eurós CAD/CAM géppel számolnia. Például a kis gép alkalmas 6 cirkónium-dioxid tag, a nagy pl. 12 CoCr tag gyártására naponta. A szám persze laboratóriumonként változhat.

Milyen tényezők fontosak még az üzemgazdasági szempontokon kívül?

Erősen függ attól, miben határozza meg a laboratórium fő kompetenciáját, és milyen irányba szeretné továbbfejleszteni az üzemet. Általános gyártóként látja magát a jövőben gyártórészlegekkel, vagy specialistaként kooperáló partnerekkel?

Egyébként hogyan kezelik a laborok ezt a kérdést, és hogyan kellene ezt tenniük?

Tapasztalatom szerint az esetek többségében kiállításokon informálódnak, hasukra ütve döntenek, és később látják csak, sikeres volt-e a döntés. De én láttam: tényleg ki lehet számolni! A nagy laborláncok az erre a célra alkalmazott könyvelési osztállyal kőkeményen csinálják ezt. Beszélgetésekből tudom, hogy ők hullámszerűen, a CoCr megmunkáló CAD/CAM gépek amortizációjánál még több egységgel számolnak, mint én. Ez megerősíti nézőpontomat, hogy itt sürgősen kihelyeznünk kellene! Az árverseny olyan mértékű, hogy még a nagy gyártók közül is kapituláltak néhányan. Kedvező hatású lehet ezzel szemben, ha egy új gép a laboratóriumban optimalizálja a gyártási folyamatot, és egyidejűleg új indikációkat is nyit – ideális esetben meggyőző marketinggel összekötve.

Ha egy adott gép nem amortizálódik a számomra, talán nem akarok a sarki konkurensemmel kooperálni. Mit tegyek?

A partnerek közötti kémiának stimmelnie kell, a direkt szomszédok között ez nehézkes lehet. A mi oldalunkon túlkínálat van a piacon, mindenkinek magának kell döntenie a sarki specializálódott kolléga vagy a nagyüzemi gyártó között. Úgy gondolom, a következő években sok munka érkezik a fogtechnikai laboratóriumokba, és Németországban ehhez túl kevés a fogtechnikus – örülni fogunk, ha egy részt ki tudunk majd szervezni.

Mi teszi Önt optimistává a laborok vonatkozásában? Nem válik sok minden automatizálhatóvá és ezzel együtt tárolhatóvá?

A minőségi követelmények mellett sok minden automatizálható, azzal a céllal: idejön a munka, rárakjuk a vonalkódot, robotok a szalagon, a maradék csak felügyeleti kérdés. De akkor mit akarna tőlünk a páciens? Azt hiszem, neki egyedi, személyes kezelésre van szüksége. Így azt gondolom, hogy a laboratóriumok mind többet fognak szállíttatni, de a páciensen végzett egyéniesítés mértéke növekedni fog.

A fogorvos egyre gyakrabban szembesül a kérdéssel, mennyire bízik magában, hiszen egy rendelőben alig lehetséges a digitális munkafolyamatokhoz szükséges knowhow-t, technológiákat és anyagokat átfogóan megajánlani, és mindenben folyamatosan a legújabb lépcsőfokon maradni. Ezért van ránk szüksége a fogorvosnak, és ezért fog egyre erőteljesebben használni bennünket tanácsadói szerepkörben. Az ipar ennek megfelelően támogat minket, a páciens pedig profitál a csapatmunkából.

Ha mondhatna példát: hol van leginkább szüksége a fogorvosnak a fogtechnikus ismereteire, és mely területeken nő majd még ez az igény?

Kiváló példa erre a megajánlott anyagok indikációinak és kiszerelési formáinak sokszínűsége. Például a cirkónium-dioxid: sok generáció, keménység és transzlucencia, a különböző vastagságú, színű nyerstömbök drága tárolása, legyenek azok színezettek, vagy színátmenetesek akár. Már ezek logisztikája önmagában is mesteri munka.

Schwerin úr, vizsgamunkája nyilvános megjelenése óta, melynek címe „Make or buy?” volt, eltelt két év. Kiegészítésre szorulnak akkori megállapításai?

Clemens Schwerin: két év hosszú idő a digitális világban. Ezért a fogtechnikai kongresszuson kiegészítéssel élek a 3D nyomtatás vonatkozásában. SLA, DLP, vagy poralapú nyomtatóra van szükségem? Hogyan számolok ökonómiai szempontokkal a munkaidő, a szoftver, az évenkénti frissítések, az anyagfelhasználás, a tanulási görbe, a munkaigényes utómegmunkálás – amely magába foglalja a nagy mennyiségű alkohol felhasználását is a tisztításhoz – vonatkozásaiban?

A 3D nyomtatás kifejezetten túlzottnak tűnő előtérbe vonásának korszakát éljük. Így köztes értékelésre vállalkozom csak. Ennek ellenére ez a gyártástechnika is napról napra izgalmasabbnak tűnik, akárcsak az ökonómiai kérdés megbecslése – saját, vagy külső gyártás?

Christian Ehrensberger
Forrás: Das Dental Labor 2020/2