Gondolatok a „komplex dentálhigiéniai kezelés”-ről a fogorvosi praxisban

TAPASZTALATOK AZ ALAPELLÁTÁSBAN

Tömören „fogkő-eltávolítás”. Azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy 15 perc elegendő egy fogív ellátására, pláne teljes fogazat esetében. Aki így véli, az elfelejtette az egyetemen vagy a továbbképzésen tanultakat. Ez az idő akkor is kevés, ha az instruálás és a motiválás időegységeit nem számítjuk bele ebbe a 15 percbe. Egyedül az OEP számol így, figyelmen kívül hagyva a szájüregben zajló patológiai, mikrobiológiai, immunológiai, illetve biofizikai folyamatokat.

A  fogkő-eltávolítás kifejezést csupán egyetlen ok miatt tudom elfogadni, ez pedig az, hogy a laikus lakosság számára ez az egyetlen érthető és értelmezhető kifejezés. Itt is meglátszik az, hogy az iskolai oktatásban mennyire hiányzik a rendszeres egészségnevelés-óra. Másrészt a prevenció nemcsak a 18 év alatti fogászati ellátásban fontos szempont, hanem a felnőtt, sőt a geroodontológia időszakában is.

Van egy közel 70 éves örökségünk, ami rendkívül káros mind a mai napig. Ez pedig az orvosi-fogorvosi ellátás ingyenessége, „mert az, ugye, jár”. Szinte semmilyen társadalmi motiváló tényező nincs, kivéve a nemrég megjelent hamburger- vagy chipsadót. Sajnálatos tény, hogy az iskolai oktatásban rendkívül minimális időkeretet kap az „egészségtan” rendszeres oktatása. Ehhez még megfelelő tankönyvek sincsenek, a szemlélet kialakítása pedig olyanokra van bízva, akik maguk sem kaptak erre irányuló képzést szervezett felsőfokú oktatás vagy továbbképzés formájában. Ennek az egészségtanképzésnek természetes része lenne a szájüreg- és a fogak épségének megfelelő szinten tartása. Csupán a lakosság egy szűk köre kezdi megérteni, hogy nem csak „zsebre menő” kérdésről van szó.

A szájhigiénia kérdése elég régi téma. Az egyik szájvizünk még ma is alkoholtartalommal kerül forgalomba! A szájöblítők mellett megjelent egy másik igény is, mégpedig a fehér fog látványának az illúziója. Kezdetben volt a szódabikarbóna, ami nem is volt olyan ördögtől való tisztítószer, hiszen a ma fogkrémjei közül is soknak az alapanyaga.

A múlt század fogorvosai is jól látták, hogy a fogakra rakódott fogkövek eltávolítása után a fogak gyökereiből egyre több látszott, s hamar tisztázódott az is, hogy a foglazulás egyik legfőbb oka a fognyak körüli krónikus gyulladás, a szürkés lepedék, a dentalis plakk és az ebből képződő calculus dentis. Kezelésüket, illetve eltávolításukat ezért régóta fontosnak tartották. A gyártó cégek évtizedeken keresztül próbáltak olyan kézidarabot alkotni, amely a fogzománc, a cementum, a dentin és a fog tartóelemeinek a károsítása nélkül képes a fogfelszíneket megtisztítani, és a kéttized milliméteres (0,2 mm) szulkuszból is el tudja távolítani a fogköveket, amelyek a fogínysorvadásért, az ínytasakok kialakulásáért, a csontos fogmeder pusztulásáért felelnek.

A különböző gyártók több-kevesebb sikerrel járó próbálkozásának eredményeként 1984 augusztusában debütált a ma használatos gépi depurálóeszközök első darabja, amely a szakmai követelmények jelentős részének már eleget tudott tenni. Ez volt a Sonic flex 2000. A megoldás oly kézenfekvő volt, hogy a szabadalmi védelmet követően a többi gyártó is nagyon rövid időn belül megjelent a hasonló elveken működő, majd azokat továbbfejlesztő változatokkal. A műszaki és technikai áttekintés nem ennek a cikknek a feladata. A lényeg azonban az, hogy a nagyon hatásos kézi depurálóeszközök mellett végre van a kezünkben egy olyan eszköz, amellyel pácienseink szájhigiénés céljait jelentős részben egyszerűen, elég gyorsan elérjük. Természetesen ezen eszközök használatát követően is szükséges a kiegészítő kézieszközök szakszerű használata.

Fogorvoscsaládból származva örökségként kaptam azt a szemléletet, amely szerint a pácienseink fogazatának épen tartása legalább olyan fontos feladat, mint a szuvas károsodások következményeinek a helyreállítása. Úgy gondolom, hogy egyetemi és szakdolgozói képzéseinknek is ez a fő tendenciája. A prevenció hármas tagoltsága a fogorvoslás minden szakterületén egyet jelent a szájüreg mikrobiológiai egyensúlyával, a kórokozók számának csökkentésével, a kialakult biofilm „baktériumtengerének” az eltávolításával. Az alapmottó pedig:

„…a fogfelszínek letisztítása, simává tétele a dentálhigiénikus által, a simává tett felszínek tisztán tartása a páciens által…”

A kezelés komplex, mert a tevékenység nemcsak a fogkövek eltávolításából áll, hanem a fogfelszínek polírozása, a nyálkahártyák szükség szerinti kezelése mellett még közvetlen tanácsadást is jelent, bármely korosztályban. A tisztává tett fogfelszínek tisztán tartása már a páciens, a család otthoni feladata (lenne). Ugyanis egyesek úgy gondolják, hogy majd a rendelőben letisztítják a lepedékes, fogköves, dohányfoltos fogai-kat, és majd ott oldják meg azt, amit otthon is meg kellene tenni.

Milyen fogkrémet ajánlok? – kérdezi néhány betegem. A válaszom egyszerű: azt, amelyiket naponta legalább kétszer használja…, hatásosan. Mert a fog-gingiva határon ott hagyott lepedék azt mutatja, hogy a fogmosás gyakorlatilag eredménytelen.

Sok családban a gyermekek nem kaphatnak csokoládét, sem más édességet a fogaik védelme érdekében. Pedig, ha kellő oktatásban részesültek volna, akkor – a megfelelő szájápolást megejtve – meggyőződésem, hogy a „fognyűvő manóknak” sem maradt volna megfelelő terep.

A prevenció nem csupán egészségügyi, sőt nem orvosi kérdés, hanem egy megoldandó társadalmi probléma. Gyermekeink már az általános iskolában is magasabb matematikát tanulnak, de a heti legalább egyszeri egészségnevelés-óra, a megfelelő tankönyvekkel és oktatókkal, hiányzik. A most indult dentálhigiénikusi főiskolai képzés, illetve a már működő diplomás ápolói szakon végzettek képzése igazi terep lenne a lakosság egészségéért folytatott küzdelemben.

A helyes táplálkozás is össztársadalmi feladat. Az egészségügy, a dietetika a helyesnek tartott irányt tudja megadni, a megoldás nem az egészségügyi tárca feladata. Szívesen venném azonban, ha az egészséges életmódhoz közvetlenül kapcsolódó termékek – a mi esetünkben a szájápolás különböző eszközei például – a legalacsonyabb adókulcsba tartoznának. Ekkor talán nem lenne olyan rossz az évente felhasznált fogkefe/lakos arány.

A féléves vagy az éves kontrollokról a lakosság java része úgy gondolja, hogy ha nagy ritkán megjelenik, akkor a problémája már meg is oldódott. Nincs semmilyen társadalmi motiváló tényező, ami egy kicsit is rákényszerítené az embereket arra, hogy törődjenek többet az egészségükkel, az egészségük megőrzésével.

A médiában való megjelenés ritka, alkalomszerű. Itt is hiányzik a rendszeresség. Némi felüdülést a különböző webes fogorvosi honlapokon található tájékoztató anyagok jelentenek.

Mi, fogorvosok pedig reménykedjünk abban, hogy egyszer talán olyan lesz az egészségpolitikánk, ami sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a prevencióra.

Dr. Komlóssy Attila