Ennek legszembetűnőbb eredménye a kivehető fogpótlások rögzítését szolgáló miniimplantátumok térnyerése.
Ezek elterjedésének oka, hogy a csavarok méretüknél fogva rövid, minimálisan invazív fúrási protokollal rendelkeznek, transzgingivális beültetésük egyszerű. A műtét során esetlegesen elkövetett hiba új pozicionálással könnyen korrigálható, és az esztétikai végeredményt a borítófogsor alaplemeze leplezi. Ezek a csavarok indikációjuknak megfelelően az addig mobil kivehető fogpótlások viselési komfortját nagyságrendekkel növelik, így elégedetlen páciensre egyhamar nem is lehet számítani. A hazai fogorvosi rendelők honlapjait áttekintve mégis érdekes trendet figyelhetünk meg. A rendelők kínálatát két fő csoportra bonthatjuk. Az egyikben főként általános fogorvosok kínálnak szinte kizárólag miniimplantátumokat, a másikban pedig a nagy forgalmú, sokszor több szakemberrel működő intézmények jórészt csak konvencionális méretű műgyökereket. Nagyon kevés a mindkét megoldást kínáló praxis.
Mi lehet ennek az oka? A rutinos implantológusok számára a minicsavarok előnyei nem bírnak akkora súllyal, hiszen a konvencionális méretű műgyökerek felhasználása, az esetleges sebészi feltárás, a pontos, primer sebzárás a nagy gyakorlatnak köszönhetően nem okoz problémát. A modern, 3 mm átmérőnél vastagabb csavarokkal szerzett több évtizedes tapasztalat pedig kiszámítható, hosszú távú eredményt garantál. A régóta implantálók közül sokan találkoztak már néhány éves alkalmazást követően használhatatlanná kopott gömbretenciós felépítményekkel, nem párhuzamos gömbök esetében pedig nehézkes szögkorrekcióval (fokozott kopással) és a magas betétek fogsoron belüli elrejtésének nehézségével. Mindennek köszönhető, hogy az utóbbi években a kétrészes implantátumokat gyártó cégek kínálatában csaknem mindenütt feltűnt a Zest Ancor cég által jegyzett Locator™ felépítmény (1. ábra). Előnyei között tartják számon a mátrixszal együtt mért alacsony magasságát, így kis helyigényét a fogsoron belül, valamint, hogy jól tűri a nagy szögeltérést, ami a megfelelő betét használatával két felépítmény közt akár 40° is lehet. Mindezek mellett e felépítménynek a gömbfejjel szemben nagyobb a retenciós felülete (a betét egy gyűrűt kívül-belül megmarkol), jobb a billenésgátlása, és a nagyobb felületnek köszönhetően kisebb a kopása.
Az Implant Direct cég Spectra rendszerének legújabb tagja, a GoDirect implantátum (2. ábra), mely egyesíti az egyrészes mini- és a kétrészes konvencionális implantátumok előnyös tulajdonságait a Locator™ felépítmények felhasználásával.
Az implantátum felépítése
Test:
• kúpos, kompressziós forma,
• a teljes enosszeális rész SBM felületkezelt,
• az alsó részen önmetsző, dupla csavarmenet, a nyakon azonos menetemelkedésű négyszeres menetspirál (a sűrű nyaki menet gondoskodik a megfelelő teherelosztásról a kompakt csontban).
A konvencionálisnak számító 3,7 és 4,7 mm-es átmérő mellett a miniimplantátumok felhasználóbarát tulajdonságait előnyben részesítőknek 3,0 mm-es átmérőben is elérhető.
Transzgingivális rész
Két részből áll, ezzel kiküszöböli azt a problémát, hogy az egytestű csavarok meghatározott nyaki magassága ritkán ideális a valós ínyvastagsághoz. A 3 mm-es teljes nyakmagasság apikális 1,5 mm-e enyhén felületkezelt, hogy vékony gingiva esetén ez is a csontszint alá kerülhessen. Ez a 1,5 mm szolgál arra, hogy az ínymagasságnak megfelelő behelyezési mélységgel a szupragingivális fejrész ideális magasságba kerüljön. A felépítmény alatt található (mindig a gingivában elhelyezkedő) 1,5 mm-es rész felülete polírozott, így megakadályozza az érdes felületen kialakuló plakk lerakódását.
Felépítmény
A felépítmény a Zest Ancor által jegyzett Locator™ módosított formája. Azért, hogy a kétrészes implantátumok rugalmas felépítményválasztékáról a későbbiekben se kelljen lemondanunk, a felépítmény belsejében egy belső csavarmenetet képeztek ki, amelybe a gyártó a következő években behajtható gömbfejet, továbbá stéges és csavarozható hídprotéziselemeket gyárt majd. A felépítményre öt különféle betéttípust kínálunk, de bármely cég Locator™ komponensei felhasználhatók a fogpótlások elhorgonyzására.
Az implantátum ára – a felépítményt is magában foglalva – hasonló ahhoz az árhoz, amely eddig csak a külön Locator™-re volt jellemző. Ez a fejtípus természetesen a kétrészes ImplantDirect műgyökerekhez a továbbiakban is rendelhető. Hasonló testméretekkel kínál a cég implantátumtípust stéges indikációra ScrewIndirect (3. ábra) néven. Az átmérőkínálatot a 3,0, 3,7 és 4,7 mm mellett az 5,7 mm-es átmérőjű csavarok egészítik ki. Itt a nyaki és a fejrész egybeolvad, egy 2,5 mm magasságú, csavaros rögzítésű fejrészt alkot, ami a csomagban mellékelt 2 mm-es toldóelemmel növelhető 4,5 mm-re a felső állcsont nagy gingivavastagságához alkalmazkodva. Ennek az implantátumtípusnak a segítségével csavaros rögzítésű stégeket, hídpótlásokat, hídprotéziseket készíthetünk 40°-os relatív (egymáshoz viszonyított) szögeltérésig – külön csavaros fej megvásárlása nélkül –, ami egy négypilléres megoldásnál jelentős különbséget eredményez.
A behelyezéshez az ImplantDirect saját sebészi kazettája használható, mellyel az előbb felsorolt két rendszeren kívül több további – köztük a legújabb Legacy3 – implantátum is beültethető. A műtétekhez a Zimmer Dental TSV™ sebészi kazettája is alkalmazható egy speciális Locator™ behajtóval kiegészítve.
Honlap: www.implantmarket.hu
E-mail: muhlfog@gmail.com
Telefon: 30/500-1211 (X)