Az 58 éves nő azt követően fordult fogorvosához, hogy ínyén egy fehér folt jelent meg. Számos kivizsgálást követően került végül be a kórházba, ahol az orvosok „súlyos daganatos elváltozást” állapítottak meg nála. A The Telegraph Online című online lap szerint a nőnél évekkel ezelőtt jelent meg a fehér folt. A lézió ekkor még jóindulatúnak tűnt. 2004-ben a Manchester-i Egyetemi Fogorvosi Kórház egy helyi fogorvoshoz utalta a beteget, hogy időről-időre vizsgálja meg az esetleges változás időbeni felismerése érdekében. 2008 júniusában a páciens időpontot kért a fogorvostól, mivel aggódott a folt miatt, azonban a fogorvos eloszlatta az aggodalmait. Ezt követően még 5 alkalommal került sor vizsgálatra és azt tanácsolták a betegnek, hogy a panaszokat próbálja szájvízzel kezelni. Majd 2009-ben a fogorvos beutalta betegét a kórházba, ahol szájüregi rákot diagnosztizáltak nála. 2013-ban az ügyet a beteg a bíróságra vitte, ahol a fogorvos védőügyvédje elmondta, hogy ügyfele nem tartja vétkesnek magát az ellen felhozott vádakban. Február 18-án a bíró felmentette a fogorvost. A bíró hitt a szakembernek, aki elmondta „ha a kezelés során bármiféle olyan változást észrevett volna a gingiván lévő fehér lézión, amely kórházi kezelést igényel, akkor azt feljegyezte volna és azonnal a megfelelő helyre irányítja a betegét.”
A cukoradó csökkenthette a brit gyermekkori foghúzások számát
Az 5-9 éves brit gyermekek körében a fogszuvasodás az elektív kórházi felvételek elsődleges oka, és a betegség a korcsoportban végzett...