CHENNAI, India: A chennai Regionális Szemészeti Intézet és a Kormányzati Szemészeti Kórház sebészei két moláris fogat találtak egy nemrégiben eltávolított orbitális teratómában.
Az orbitális teratómák meglehetősen ritkák, az orvosi irodalom is csak néhány esetet említ. A tumort egy 23 éves nő bal szeméről távolították el, aki egész életében szenvedett tőle, a műtéti beavatkozást esztétikai okokból kérte.
A kórház információi szerint a műtét 2 órán át tartott, majd később a tumor vizsgálatakor találták meg az idegentesteket. Úgy hiszik a fogak az embrionális korszak alatt, a szövetek rendellenes elmozdulása során kezdtek kifejlődni, majd a tumor méretbeli növekedésekor tokosodtak be.
A felfedezésüket az Indian Journal of Ophthalmology című szaklapban kívánják közzétenni.
“Közismert tény, hogy ezek a tumorok mindhárom csíralemez származékait (haj, csont, fogak, bőr) tartalmazhatják, melyek kihívást jelentenek a műtét során.” mondta el a dublini Temple Street Children’s University Hospital idegsebésze, Chandrasekaran Kaliaperumal. “Ezúton is gratulálok a csapatnak és köszönöm a tumor eltávolításáért tett erőfeszítéseiket. Ez egy nagyon ritka eset, így be kell számolni róla.”
Kaliaperumal, és a Cork Egyetemi Kórház idegsebészeti osztályának munkatársai nemrégiben egy hasonló esetet tettek közzé a British Medical Journal című szaklapban, mely esetben egy 16 éves lány intracraniális teratomájában találtak két betokozódott fogat. Esetükben azonban a tumor eltávolítása jóval komplikáltabb volt, mivel létfontosságú agyi struktúrákhoz kapcsolódott.