„FELADATUNK, HOGY A FOGORVOS-GENERÁCIÓNAK UTAT MUTASSUNK…”

Prof. dr. Nagy Katalinnal beszélgettünk életútjának fontosabb állomásairól, szakmai és tudományos munkásságáról, valamint közéleti tevékenységéről

Prof. dr. Nagy Katalin a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kara Szájsebészeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Kar volt dékánja, a Magyar Rektori Konferencia Nemzetközi Bizottságának volt elnöke és az egyetem korábbi nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese, a Magyar Fogorvosok Egyesületének elnöke, több, döntéshozó hazai és nemzetközi szakmai fórum képviselője, 2019-től az MTA doktora, valamint a Kolumbiai Köztársaság tiszteletbeli konzulja.

Amikor készültem erre a találkozásra, elolvastam azoknak a beszélgetéseknek az anyagát, melyeket több mint tíz esztendővel ezelőtt készítettem. Jelentős események kapcsán került sor ezekre az interjúkra. 2006-ban Ön lett az egyetem Fogorvostudományi Szakának új vezetője, 2007-ben köszönthettük, mint hazánk „legfiatalabb” Fogorvostudományi Karának dékánját.  Gondolom, sok minden történt az elmúlt évtizedben. Először arra kérem, tekintsünk vissza, hogyan alakult az élete, amikor eldöntötte, hogy fogorvosként képzeli el jövőjét, majd a diploma megszerzése után (1982) milyen út vezetett a dékáni cím eléréséhez?

1977-ben Budapestről költöztem Szegedre, amikor is a mai SZTE jogelődjére, a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Szakának fogorvosképzésére nyertem felvételt. Az azóta eltelt idő bizonyította, hogy az egyetem olyan munkahely, és Szeged egy olyan város, ahol érdemes hosszú távon tervezni. Ezt a döntést a mai napig nem bántam meg. 

Summa cum laude minősítéssel végeztem el az egyetemet, ezt követően a Szegedi Klinikán kaptam állást, ahol az első szakvizsgámat a Fog- és Szájbetegségekből tettem. Ezután szinte a „ranglétra” összes állomását bejártam, majd időközben újabb szakvizsgákat szereztem Konzerváló Fogászatból és Fogpótlástanból és Dento-alveolaris sebészetből, később az új szakvizsgarendszer keretén belül Fogpótlástanból és Orális Implantológiából.

1984-1989-ig klinikai orvos voltam a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Fogászati és Szájsebészeti Klinikáján, utána lettem tanársegéd (1989-1992-ig), majd osztályvezető-helyettes adjunktus az egyetem Általános Orvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Klinika, Maxillo-faciális Rehabilitációs Osztályán (1997-2001), és ugyanitt később osztályvezető egyetemi docens. 2007-től változatlanul ezen az osztályon tanszékvezető egyetemi docensként dolgoztam, de már dékánként, a Szájsebészeti Tanszéket vezetve.

Egyetemi tanári kinevezésem egybeesett az önálló Fogorvostudományi Kar létrehozásával. Ez a folyamat jórészt Fazekas András Professzor Úrnak köszönhető, akinek elévülhetetlen érdemei voltak a Kar létrehozásában, és ami szükségesnek mutatkozott a budapesti, majd a debreceni Karok korábbi megalakítását követően. Kollégáimmal elsődleges célunk volt, hogy a mindig is kiváló képzést nyújtó képzőhely a nemzetközi porondon is megjelenjen. Igyekeztem nagy hangsúlyt fektetni a Kar nemzetközi láthatóságának növelésére, és ez úgy érzem, sikerült is.

A tanulást, ismereteinek állandó bővítését mindig nagyon fontosnak tekintette. Néhány évet külföldi tanulmányutakon töltött. 1992-94 között vendégoktató volt az Eberhard Karl Egyetemen (Tübingen) Németországban, majd kutató ösztöndíjas az Eastman Dental Institue-n Londonban. Később Fulbright Ösztöndíjat nyert el az Egyesült Államokbeli New Yorkba, amit egy UICC ösztöndíj követett Los Angelesbe. Ezekben az években szerzett ismeretei, tapasztalatai miként befolyásolták a további szakmai irányultságát? 

Külföldi tanulmányútjaim alatt más országok fogászati ellátásának színvonalával, kutatási eredményeivel ismerkedhettem meg, melyek itthoni alkalmazása szintén pácienseim érdekeit szolgálta. Az említett német és angol oktatói-kutatói tapasztalatokat nem csupán fontosnak, hanem nélkülözhetetlennek tartom egy szakmai fejlődés és a nyelvi készség fejlesztése során. Kari vezetőként is arra törekedtem, hogy a hallgatók és a fiatal kollégák minél nagyobb arányban vegyenek részt külföldi tapasztalatszerzésben, majd hazatérve ezeket a szegedi Kar érdekében kamatoztassák.

1999 is fontos év volt az Ön életében, hiszen egyeteme ekkor ismerte el oktatói, előadói és tudományos tevékenységét a „habilitált doktor” címmel. Ezt megelőzően készített doktori dolgozatának mi volt a témája?

Végzésem (1982) óta tudományos érdeklődési területem a hazánkban sajnálatos módon igen gyakori szájüregi daganatok felé irányult, melyhez szorosan kapcsolódik a fogorvos szerepe a dohányzási szokások megváltoztatásában. Örömömre szolgál, hogy ez a terület nem csak saját kutatási pályámat határozta meg, de néhány kollégám Ph.D. fokozatát is elősegítette, tehát az utánpótlás-nevelésben is szerepet játszott.

Egyetemi tanárként az oktatás és tudományos munka egyensúlyát miként tudta/tudja megtartani?

Ma már nem a laboratóriumi kutató munka jelenti a fő feladatot, ahogyan ez pl. 20 évvel ezelőtt történt, amikor külföldön, ösztöndíjasként, napi 8 órát álltam mikrobiológiai laborban. Mostani feladatunk az, hogy a fogorvos-generációnak utat mutassunk, milyen karriert lehet maguk elé tűzni, és nagy szorgalommal el is érni ebben a szakmában.
Oktatóként arra törekedtem, hogy olyan kollégákat sikerüljön megnyerni és az egyetemen tartani, akik e gyönyörű szakma elméleti és gyakorlati részét is művelve, a fogorvosi iskola jövőbeni építőköveivé válhatnak. Mint tudjuk, a fogászat területén, ahol a privát ellátásnak régóta hatalmas jelentősége van, nem könnyű! Úgy érzem, az általam vezetett Szájsebészeti Tanszék erre jó példát kínál, hiszen oktatási, betegellátási téren is kiemelkedő teljesítményt nyújt. 

Egyetemi oktatóként régóta alkalmam van a szakma gyakorlásán kívül a fiatal generáció nevelőmunkájában történő részvételre is, mely szakmai tapasztalataimat messzemenően gyarapította. 

Nehéz lenne felsorolni azt a rendkívül széles körű munkát, melyet Európában és azon kívüli országokban (pl. Amerikában), illetve itthon végez különböző tudományos testületek tagjaként, ahol rendszeresen tart előadásokat, továbbképzéseket. Az itt szerzett gazdag tapasztalatait hogyan tudja beépíteni a hétköznapok munkájába? 

Véleményem szerint a külföldi tapasztalat minden oktató és még inkább minden vezető feladata és egyben kötelessége is, hiszen ezek nélkül, kizárólag saját közegünkben dolgozva nincs lehetőségünk a „megmérettetésre”. Nekünk nem egy közvetlen kollégával kell magunkat összehasonlítanunk, hanem a nemzetközi mércét szem előtt tartva dolgoznunk, hiszen csak ez biztosít folyamatos, magas színvonalú fejlődést a szakmában.

2018-ban a Magyar Fogorvosok Implantológiai Társaságának elnöke lett. Kérdésünkre akkor lapunknak a következőket mondta: „Célunk az implantológia tudományának és gyakorlatának készségszintű bevezetése a graduális oktatásba”. Mi történt azóta? 

Ez nem csak megvalósult, de túl is haladta ezt, hiszen mára – Európában is igen ritka módon – postgraduális, ráépített szakvizsga létrahozásával is büszkélkedhet a Magyar Fogorvosok Implantológiai Társasága. Fel kell azonban hívnunk a figyelmet a diploma utáni folyamatos szakmai képzésre, mely nélkül senki sem gondolhatja, hogy ebben a rendkívül gyorsan fejlődő szakmában magas minőséget produkálhat majd.

Az elmúlt évtizedek olyan fejlődést hoztak a fogászatban, hogy a graduális oktatás 5 éve biztosan nem lesz elég a lényegesen megnövekedett információ elsajátítására. Ahhoz, hogy a konvencionális módszerek oktatását ne kelljen törölni és helyükbe léptetni az új technikákat, a postgraduális képzés folyamatosságát tartom elengedhetetlennek. A fiatalok ilyen irányú igényének kell növekednie ahhoz, hogy végzésüket követően a folyamatos továbbképzést fontosnak érezzék, és tegyenek meg mindent ennek érdekében. A bel- és külföldön megszerzett tudás olyan befektetés, mely hosszú távon, többszörösen megtérül.

Ha jól számolok, Ön több mint huszonöt éve különböző vezetői pozíciót is betölt. Már osztályvezető-helyettesként is felelősségteljes munkája volt, dékánként pedig az egész Kar életét, jövőjét jelentősen meghatározó döntéseket kellett meghoznia. Ön szerint, a vezetői munka milyen energiákat mozgósít, illetve mennyiben más, mint bármilyen felelősségteljes tevékenység? 

Felfogásom szerint a vezetői pozíció elsősorban a feladatok sorának megoldásából, a megoldásokhoz egy csapat kiépítéséből, majd annak összetartásából áll. Tehát igen komplex, és feltétlenül egész embert igénylő feladat, tele sok csalódással, de még több örömmel, így végső soron feltétlenül megéri, különösen, ha az ember nem „főnök”, hanem „vezető” szeretne lenni. Személyes példamutatás nélkül egyik vezető sem várhatja el, hogy tartósan kövessék.

Az egyetem nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyetteseként feladata a külkapcsolatok erősítése, a magyar felsőoktatás népszerűsítése volt. A célokról, és az elért eredményekről hallhatnánk valamit?

A fogorvosi területen szerzett nemzetközi tapasztalataimat Szabó Gábor rektor úr felkérésére rektorhelyettesként igyekeztem az egész Szegedi Tudományegyetemre kiterjeszteni. Ezekben az években mind a külföldi hallgatói létszám, mind pedig a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi láthatósága jelentősen növekedett, így a feladat megoldását sikeresnek tartom.

A csaknem 15 éve rendezett szegedi, nemzetközi konferencia gondoskodik arról, hogy a világ minden részére eljusson a Szegedi Tudományegyetem és az ottani fogorvosképzés híre. 

Fontosnak tartom, hogy a 4 fogorvosképző egyetem minden hallgatója díjmentesen látogathatja ezt a rendezvényt, hiszen célunk, hogy a legfiatalabb generáció is megismerhesse szakmánk leghíresebb képviselőit.

Az igen összetett napi feladatai mellett igazán jelentős közéleti tevékenységet is végez. Egyetlen területet emelnék csupán most ki, a Magyar Rektori Konferencia Nemzetközi Bizottságának elnöke is volt. Milyen új feladatokkal járt ez Ön számára?

A Magyar Rektori Konferencia Nemzetközi Bizottsága 2014-ben választott elnökévé. Itt ellenszolgáltatás nélkül, de teljes szakmai odaadással dolgoznak az egyes bizottságok és azok elnökei. Úgy érzem, a magyar felsőoktatás egyik bizottságának elnökévé válni egy olyan szakmai elismerés, melyért önmagában is érdemes tovább dolgozni.

A nemzetközi érdeklődés a későbbiekben sem hagyott alább, melyet a Magyar Fogorvosok Egyesületének elnökeként igyekszem folytatni. Az MFE eddig kialakított kapcsolatrendszere lehetővé teszi, hogy kölcsönös együttműködést építsünk ki a nemzetközi egyesületek között, amire az elmúlt időben több példa is volt.

Megemlítem még, hogy fél éve kimagasló megtiszteltetés ért: kineveztek a Kolumbiai Köztársaság tiszteletbeli konzuljává, mely diplomáciai megbízatás is a Kar és az Egyetem nemzetközi láthatóságát segíti majd elő.

Oktatói, vezetői és tudományos munkavégzése mellett a gyógyítás, a betegellátás milyen súllyal szerepel a hétköznapok során?

Egy orvosnak, fogorvosként is, mindig elsődleges a betegellátás. Úgy érzem, ezt semmilyen vezetői beosztás mellett sem szabad abbahagyni, hiszen akkor nem csupán a betegektől kerülünk távol, de közvetlen kollégáinktól és napi problémáiktól is. Be kell azonban látni, hogy egy bizonyos kor után a betegellátás rendkívüli precíziót igénylő részfeladatait át kell adnunk a fiatal generációnak.

A fogászat rendkívüli fejlődése megkívánja a specializációt, valamint olyan team-munkában való betegellátást, ahol a team tagjai saját szakmaterületük legjobbját tudják az adott páciensek nyújtani. Ebben is nagyon szerencsés vagyok, hiszen olyan csapatban folytathatom betegellátási feladataimat, melynél biztos lehetek abban, hogy a páciens számára, kollégáimmal együtt a szakmailag legkiválóbb megoldást tudjuk nyújtani.

Sokirányú munkájának értékét különböző kitüntetések sora is jelzi. 2014-ben megkapta a Batthyány-Strattmann László, a Magyar Köztársaság Életmű díját és a Szeged Nemzetközi Kapcsolatainak építéséért díjat is. 2015-ben Árkövy Emlékérem és Jutalomdíj kitüntetettje lett, majd 2021-ben átvehette a Semmelweis díjat is. Mit jelentettek/jelentenek Önnek ezek az elismerések? 

A hivatalos elismerések mindenki számára pozitív energiákat adnak, én is megtisztelve éreztem magam.  De eredeti pályámra visszatekintve a legnagyobb elismerés számomra mindig az új elsőéves hallgatók megérkezése volt, majd néhány év elteltével az ünnepélyes diploma kiosztása jelentette. Egy új fogorvos-generáció útra bocsájtása számomra minden hivatalos elismerésnél többet ért. Ilyenkor – bevallom – mindig meghatódtam.

Napjainkban olyan óriási léptekkel fejlődik az orvostudomány minden területe, így pl. az implantológia is. Eddig szinte elképzelhetetlen eljárások, új műtéti technikák, rendszerek és anyagok kerülnek be a hétköznapok gyakorlatába. Ön szerint mit hozhat még a jövő?

Ahogyan említettem korábban, véleményem szerint a fogorvostudomány az orvostudomány egyik legrohamosabban fejlődő ága. Ezt a fejlődést, és a már említett specializációt, csak a kollégák által hasonló ütemben végzett elméleti és gyakorlati továbbképzések tudják utolérni. Erre szolgálnak azok a tanfolyamok, melyekből mindenkinek ki kell vennie a részét ahhoz, hogy megfelelő színvonalú ellátást tudjon biztosítani. A korábban elfogadott új szakvizsga-rendszer is ezt a változó, specializálódó szakmai irányt igyekszik követni.

Nemrégiben megválasztottak a „Global Digital Dentistry Society Board” tagjává, mely nem csak elismerés, hanem rengeteg új feladat is. Hiba lenne azt hinni, hogy a fogászat digitalizációja a „jövő”, ugyanis ez már a „jelen”, mellyel lépést kell tartanunk ahhoz, hogy az új fogorvos-generációt aktuális tudással bocsájthassuk útjára.

Hallhatnánk még a jövőre vonatkozó terveiről?

Szakmai szempontból elsődlegesen az általam vezetett Tanszék munkájának szervezését, az ott dolgozó fiatal kollégák munkakörülményeinek javítását és fejlődésük biztosítását igyekszem megteremteni. Ezzel párhuzamosan kiemelkedő célom még a Magyar Fogorvosok Egyesületének nemzetközi láthatóságát növelni, melynek csak egyik, de igen fontos eszköze az évente megrendezendő, méltán mondhatjuk, az egyik legnagyobb presztízsű hazai konferencia megszervezése, melynek híre már évek óta a határokon túlra is eljutott. És természetesen, magánemberként is rengeteg célom van még, a „bakancslistám” igen hosszú, örömmel tekintek a privát célok megvalósítása elé is.

Mivel tölti legszívesebben – ha van ilyen – a szabadidejét?

Szabadidőm gyakorlatilag nem sok van, igyekszem rendszeresen sportolni és hétvégeken azért a főzésre és egy kis olvasásra is jut idő. Élvezem a munkám, az új feladatok feltöltenek energiával, így csak ritkán fáradok el, kevés pihenésre van szükségem. A fiatal, tehetséges kollégák munkáját elnézve, konferenciákon meghallgatva kiváló előadásaikat, büszkén tekinthetünk a jövő elé, a magyar fogászat jó úton halad, és rendkívüli mértékben fejlődik. 

„Crescit sub pondere palma!” (Teher alatt nő a pálma!) – e régi latin bölcsesség jutott eszembe beszélgetésünk során, hiszen az újabb és újabb feladatok, kihívások Önt mindig további tanulásra, tudása bővítésére ösztönözték, majd eredményekhez, sikerekhez vezették.

Professzor Asszony! Köszönöm az érdekes és tanulságos beszélgetést! Szerkesztőségünk nevében tisztelettel gratulálok az utóbbi esztendőkben elért kimagasló elismerésekért, kívánom, hogy életét, munkáját a továbbiakban is céljainak, terveinek a megvalósulása kísérje!

Dr. Riba Magdolna