A nemrégiben alapított új vállalat, a Dr. Weiler szerint a hatásért a fogkrém természetes összetevői a felelősek. Állításuk szerint, a fogmosás során ezek az ízesítő anyagok nagymértékben csökkentik az édességek utáni vágyat.

“A termékünk előnye, hogy egy piaci űrt tölt ki. Mi nem egy száz-akárhányadik fogkrémet mutatunk be, hanem egy teljesen új terméket, mely a használójának eddig sosem látott előnnyel jár.” mondta el Dr. Matthias Weiler, a Dr. Weiler igazgatója.

A négy héten át tartó, 48 részvevővel lezajlott randomizált, placebo-kontrollált, kettős vak tesztek és egy 36 emberen, 3 hónap alatt végzett tanulmány alapján a részvevők 90%-a szerint szignifikánsan csökkent az édesség utáni vágyuk. Némelyikük 6,8 kg-os súlycsökkenésről is beszámolt a vizsgálat 3 hónapja alatt, a fogkrém rendszeres használata mellett ugyanis könnyebben hagyták el étrendjükből az édességeket.

A vállalat szerint a legjobb eredmények a háromszori étkezést követő fogmosás során keletkeztek. Ezen túlmenően a fogmosás akkor is végrehajtható, ha a használó vágyódik az édességek után. “Egy tubus fogkrém körülbelül 4-5 hétig elég, vagyis a vásárlónak körülbelül 12 tubusra van szüksége évente.” mondta el Cenk Özöztürk, a Dr. Weiler ügyvezető igazgatója.

A fogkrémet a mai naptól kezdik el forgalmazni a német patikákban és fogorvosi rendelőkben, mindössze €14-os áron. A fogkrém egyelőre csak almás-vaníliás ízesítésben kapható, később pedig egész Európában elérhető lesz egy online bolton keresztül. A vállalat szerint ugyanezt az ízesítő anyagot felhasználó egyéb termékek létrehozását is tervezik.

A Dr. Weiler-t ez év márciusában Weiler alapította, aki 20 éve praktizál már fogorvosként és célja egy jobb orális és általános egészséget eredményező, szénhidrátokban szegényebb étrend elterjesztése a népességen belül.

“Az elmúlt 50 évben a világ cukorfogyasztása a háromszorosára nőtt. Sokak esetében ez az oka a fogászati vagy anyagcsere-betegségek (obesitas, diabetes) kialakulásának.” mondta el Dr. Weiler, aki feleségével együtt fejlesztette ki a fogkrémet, aki már sok éve az illatszer és kozmetikai iparban dolgozik.