A hosszadalmas és frusztráló élmény inspirálta diplomamunkáját. Ennek eredményeképpen született meg a Mantis, egy könnyű, multifunkcionális, összecsukható fogászati szék. A szabadalmaztatás alatt álló Mantis fogaskerekek és motor nélkül állítható az ergonómiailag megfelelő pozícióba. Gördíthető kocsivá is alakítható, így az eszközök szállításában is segíthet. Az elmaradott vidékeken történő ellátás legnagyobb kihívásainak is megfelel könnyű súlya és összecsukhatósága miatt. Hagyományos repülőgépen is szállítható, így ennek költségei is megtakaríthatók.

Kenttämaa-Squires segítségére fogorvosa, Dr. John James sietett tanácsaival. Tőle tudta meg, hogy nagy igény lenne a hordozható fogorvosi székre, mert a jelenleg létező modellek drágák, és nem tudnak semmi különöset. Ő javasolta azt is, hogy tanulmányozza a harmadik világ fogászati ellátását. A mérnöki feladatokban barátja, Kyle Amick asszisztált. A Nulla Gravitációs Szék funkcióját elemezte tüzetesebben ehhez. A fogorvosi székhez ezen annyit változtatott, hogy nem a benne ülő dönti a támláját, hanem a kezelő orvos. „Szinte erőfeszítés nélkül lehet le-fel mozgatni a beteget.” – magyarázta Amick. Az egyéb hordozható székekhez képest a Mantist teljesen hátra lehet dönteni. A különböző változatok tesztelése közben született meg az ötlet, hogy gördíthető kocsivá is át lehessen alakítani.

Az alkotó páros reménykedik abban, hogy olcsóbban sikerül majd legyártani találmányukat a mai összecsukható székeknél, melyek ára 1 500 és 2 000 dollár közt mozog (kb. 280 000-380 000 Ft). A Purdue Kutatási Alapjának segítségével talán gyártót is találnak majd. Becsléseik szerint a Mantis a szerződéskötéstől számított 2 éven belül forgalomba kerülhet.Meglepő módon Kenttämaa-Squires először ellenállásban ütközött a témavezető professzoránál. „A diplomamunkánál inkább valami tetszetős dolgot várnak el, nem értékelik igazán, hogy egy működő berendezést alkottam egy kicsi modell helyett. Mikor azonban elindultam vele a James Dyson Pályázaton, meggondolták magukat, mert abban a közösségben rengeteg a mérnök.” A pályázaton a Mantis bekerült a nemzetközi döntőbe.