Róth Lajos szakmai életútja a Fogtechnikai vállalatnál kezdődött, majd 1992-ben létrehozta az Interdental Stúdió Továbbképző Laboratóriumot. Innen a folytonos hazai és külföldi képzések következtek. Számos szakcikk, szakkönyv és előadás fűződik nevéhez. A Fogtechnika szakmagazint 19 éve jegyzi, mint főszerkesztő, 2019-ben lett az Egészégügyi Technika ÁKT kinevezett elnőke, majd 2022 őszén megválasztották a korábbi MOSZI jogutód szervezetének elnőkévé.
Szeretném megkérdezni, hogy számos feladata mellett, hiszen a saját vállalkozásával egyidejűleg az
Egyetemi Központi Labort is vezeti immár 10 éve, miért döntött úgy, hogy elfogadja a tagság felkérését az elnöki pozícióra?
Ez nehéz kérdés, de a szakma szeretete mindig fontosabb volt bármilyen érdeknél számomra. De nézzük is mi történt tavaly. 2022 október 6-án a MOSZI (Magyar Országos Szakmai Ipartestület) rendkívüli közgyűlést hívott össze, ahol a tagság elfogadta a vezetők lemondását, ezzel egy időben a MOSZI megszűnését, illetve átalakulását Magyar Országos Fogtechnikus Ipartestületté. Az új szervezet jogfolytonos, de már önálló, fogtechnikai vállalkozásokat, vállalkozókat képviselő szakmai testület. Ennyi a hír, de nézzük, mit is takar ez igazán. A MOSZI hosszú évek óta egy szakmai ipartestület volt, mely hat szakmát képviselt, ebből egyik volt a fogtechnika. A szakmák különbözősége miatt ez a szervezet soha nem tudott igazán hatékonyan működni, mindig elveszett a szakmák sajátossága, sok volt az érdekellentét, és összetett, nehézkes volt a működtetése. Németi Lajos áldozatos, energiát és időt nem kímélő munkájának köszönhetően októberre valósággá váltak elképzelései, és megalakulhatott az önálló Magyar Országos Fogtechnikus Ipartestület (MOFI), melynek csak és kizárólag fogtechnikus vállalkozók lehetnek tagjai. Ezzel létrejött egy olyan fogtechnikus szakmai szervezet, mely méltón tudja képviselni a vállalkozói szférát. Jelenleg ez az egyetlen ilyen szakmai csoportosulás az országban, bízom benne, hogy munkáját hatékonyan és sikeresen fogja végezni.
Ez egy igazán jó hír a fogtechnikus vállalkozok számára, kérem mesélje el kik viszik tovább az új szervezetet és milyen célokat fogalmaztak meg?
Az októberi rendkívüli közgyűlés megválasztotta az új elnököt, és a négyfős elnökséget. Nagy megtiszteltetés ért, hogy egyhangúan személyemet választották meg a jelenlévők elnöknek. Ez megtisztelő és egyben nagy felelősség is, remélem, munkámmal igazolni tudom, hogy a tagság döntése helyes volt. Az elnökségben helyet kapott Kormos Csaba Miskolcról, Tüskés Norbert Szombathelyről, Hanser Zsolt és ifj. Schulze László Budapestről.
Az új 5 fős elnökség a megválasztásukat követően azonnal összeült, és megbeszéltük a terveinket, egyeztettük elképzeléseinket a szervezet jövőjével kapcsolatban. Egyhangú volt a vélemény arról, hogy egy teljesen új alapokról indulva szeretnénk egy hatékony közösséget építeni, ahol a tagok „otthon” érzik magukat, és megfelelő segítséget kapnak vállalkozásuk magas színvonalú működtetéséhez. Döntöttünk arról is, hogy felállítunk egy tíz főből álló Szakmai Tanácsadó Testületet, melybe az ország különböző pontjaiból kerülnének be magasan kvalifikált, jó szervezési és kommunikációs képességekkel rendelkező vállalkozó fogtechnikusok, akikkel folyamatosan együttműködve egy szélesebb rálátást kapnánk az országban vállalkozást vezető kollégák helyzetéről, a minél hatékonyabb képviseletük érdekében.
Válaszából kiderül, hogy teljesen új alapokra helyezik a szakma életét, ezt nyilván támogatni fogják a kollegák, erre már nagyon régen vártak, azt hiszem. Mit várnak Önök el a kollegáktól?
Szeretnénk megerősíteni, hatékonyan kiépíteni a szakma érdekérvényesítését. Ez évek óta elhanyagolt terület ez, elengedhetetlen, hogy ezeket más alapokra helyezzük, sokkal intenzívebben, és főleg eredményesen kell, hogy a szakma érdekei érvényesüljenek és jövőbe mutatóak legyenek. Bízunk benne, hogy munkánk belátható időn belül eredményeket tud elérni, ehhez két dologra lenne szükségünk, elsődlegesen egy kis időre, és ami a legfontosabb, támogatásra. Kérnénk azokat a vállalkozókat, akik szeretnének részt venni egy megújult, modern és kreatív szakmai szervezetben, belépésükkel támogassanak minket. Nagyon fontos, hogy a jelenlegi létszámunkat növeljük, ezáltal is erősítve a szakmai képviseletet. Higgyék el, közösen sokkal többre leszünk képesek, minél több vállalkozást tudhatunk magunk mögött, annál messzebb elér a hangunk.
Ennek érdekében indítottunk egy akciót, aki 2023. február 28-ig jelentkezik a MOFI tagjának, annak ajándékba adunk egy jövő évi előfizetést a Fogtechnika szakmai lapból, ahol folyamatosan beszámolunk munkánkról.
Jelentkezni lehet a mofielnok@gmail.com címen. Erre a címre bárki elküldheti egyéb kérdéseit, észrevételeit, javaslatait a szervezettel kapcsolatban.
Milyen üzenetet fogalmazna meg 2023 év elején, amikor nem könnyű helyzetben vannak a hazai kisvállalkozások, milyen reményt tud sugallani?
Kérek minden kollégát, hogy a múltat ne bántsuk, hanem tanuljunk belőle, a jelent pedig használjuk arra, hogy a jövőnk biztonságosabb, és jobb legyen, tegyük félre kicsinyes, önös érdekeinket és próbáljunk közösségben gondolkodni, higgyék el, az eredmény nem marad el. Ne csak akkor kérjünk segítséget, amikor baj van, inkább közösen tegyünk azért, hogy megelőzzük a bajt. Engedjék meg, hogy a beszélgetés végén a modern Magyarország egyik megteremtőjének, Gróf. Széchenyi Istvánnak a szavaival köszönjek el:
„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.”
Köszönöm a beszélgetést.
Szerző: Laczkó Tamás