A legnagyobb, fenti kapcsolatot kutató genetikai jellegű tanulmányban a svédországi Umeå Egyetem Odontológiai Intézetének és az Egyesült Királyság Bristoli Fogászati Iskolájának kutatói működnek együtt annak érdekében, hogy világosabb képet kapjanak arról, hogy milyen szerepet játszanak gének a szájegészségben. A több ezer betegtől származó metaanalízisben a csoport 47 új gént tudott azonosítani, amelyek mind kapcsolódnak a fogszuvasodáshoz.
A kutatók szerint a géneknek az orális egészség szempontjából betöltött szerepének vizsgálatát nagymértékben hanyagolták a múltban, részben azért, mert a fogszuvasodás és a fogágygyulladás összetett betegségek, a megfelelő konzekvenciák levonásához nagy tanulmányokat igényelnek.
A kutatók kilenc nemzetközi klinikai vizsgálat adatait egyesítették (62 000 résztvevővel), valamint az Egyesült Királyság Biobankjának fogászati állapotával kapcsolatos adatait is bevonták az elemzésbe (461 000 résztvevő). Ingegerd Johansson, az Umeå Egyetem Odontológiai Intézetének vezető professzora, aki a kutatást vezette, a következőt nyilatkozta: „A tanulmány világossá teszi, hogy a fogak a testünk részei. Többek között lehet látni, hogy ok-okozati összefüggés van a szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezői és a fogszuvasodás között.”
Az adatok elemzése 47 új gént képes meghatározni, amelyek kapcsolódnak a fogszuvasodáshoz, és a kutatások megerősítették egy korábban ismert immunrendszerrel kapcsolatos gén periodontitisben való manifesztációját is. A fogakkal kapcsolatos gének között szerepelnek azok, amelyek a fogak és az állkapocs kialakításában vesznek részt, valamint a nyálban található, védő funkciókkal rendelkező baktériumokat befolyásolják.
A Mendel-féle randomizációnak nevezett technikát alkalmazva a kutatók megvizsgálták a kardiovaszkuláris és anyagcserét masszívan befolyásoló tényezők, például a dohányzás, az elhízás, az oktatás és a személyiség genetikai kapcsolatát is a fogászati egészséggel való kapcsolat mélyebb megértése érdekében.
Forrás: eu.dental-tribune.com